Szávai Viktória már két éve szabadúszóként dolgozik, és most először a Belvárosi Színház színpadán is találkozhatunk vele. A Qlissza.hu kérdezte.
A teljes interjút itt olvashatja.
Nemrég mutatták be Budapesten az Egy apró kérés című előadást. Szávai Viktória most dolgozott először az Orlai Produkcióval: “Örültem a felkérésnek, mert nagyon vonzott ez a csapat. (…) Az Orlainál egyébként is nagyon családias a hangulat, szóval otthonosan érzem itt magam. Ez egy négyszereplős kamaradarab, amelyben két házaspár tölti együtt az estét abból az apropóból, hogy a sztárépítész férjnek – akit Debreczeny Csaba játszik – elfogadják a tervét egy 26 emeletes toronyház megépítésére. Én játszom a feleségét, aki a vacsora előtt közli vele, hogy a háziorvos szerint veseelégtelensége van, és új vesére van szüksége. Ezzel az egész este borul, a nagy ünneplést felváltja a pánikhelyzet” – mesélte a színésznő.
Arról szólva, hogy már évek óta megy a Sárkánylehelet című Weöres Sándor estje kifejtette: “A Weöres versekhez való vonzódásom először is kisgyerekkoromhoz köthető: amikor 3 évesen halálosan szerelmes voltam, folyton a „Jancsi bohóc szerenádja” című verset kellett nekem felolvasni. Másodszor a kamaszkorom meghatározó élménye volt Weöres, akkor már a „transzcendens” versei érdekeltek, amelyek óriási hatással voltak rám. (…) Sosem véletlen, hogy az ember milyen anyaggal kerül kölcsönhatásba. (…) Amikor egy színdarabban játszom, nem Szávai Vikiként lépek be a színpadra, hanem valaki más vagyok, és rengeteg kapaszkodóm, segítségem van a kollégáktól az utolsó kellékig. Itt nincs mi mögé bújni, csak a saját agyamra, napi diszpozíciómra támaszkodhatok, hogy ezt a harminc verset elmondjam, és fogalmam sincs, hogy fog végződni az este.”
A kérdésre, volt-e olyan a pályája során, hogy elbizonytalanodott, azt válaszolta: “Persze, folyton elbizonytalanodom. Sokszor voltam már úgy, hogy hagyom az egészet a francba, de a színház komoly függőség is. Azt az érzést, amit egy számomra fontos előadás után érzek, nagyon nehéz feladni. Ezt a szakmát jobb esetben azért csináljuk, mert valamit át akarunk vagy ki akarunk adni magunkból. Ez egy olyan csatorna, amin keresztül rengeteg minden fel tud szabadulni benned, és erre kevés szakma képes.”
Már két éve szabadúszóként dolgozik. Erről szólva elárulta, nagyon élvezi a szabadságot. “Egyelőre elképzelhetetlen a számomra, hogy lehorgonyozzak. 17 évig voltam a Radnótiban, és az nagyon hosszú idő. Az életemnek az a része arról szólt, hogy úgy határoztam meg magam, ahogyan mások meghatároztak, kötöttek a játékszabályok, és sokszor voltam elégedetlen. Azt éreztem, hogy nem tudok kibontakozni, keretek közé vagyok szorítva. Amikor kiszakadtam ebből a rendszerből, akkor értettem meg igazán önmagamat, hogy az én alkatomhoz sokkal inkább illik a független lét. Ma már nem tudom úgy definiálni magam, hogy egy csavar legyek a gépezetben, ahol úgy kell működni, ahogy a gépezet diktálja. (…) Minden képlékeny, minden változó, és engem ez motivál, mert az új helyzetek új tapasztalásokat, felismeréseket hoznak. Szeretem feszegetni a határaimat, kitörni abból, ami már nem mozgat meg.”