„Egy ideig pszichológusnak éreztem magam, aztán virológusnak, most lassan brókernek” – nyilatkozta Rudolf Péter az „abszurd időszakról”, amin vígszínházi igazgatói kinevezése óta keresztülment.
A színész-rendező arról beszélt a Blikknek, hogy energiafogyasztást csökkentő csomagon dolgoznak a Vígszínház üzemi tanácsával, és számos fontos, betervezett fejlesztésről kellett lemondaniuk az elszabaduló rezsiárak miatt.
A legnagyobb nehézség, hogy még nem tudjuk pontosan mekkora a baj. „Több frontos támadással” nézünk szembe. Persze mi mindannyian, egyénenként, a szakma, az ország. Még az is nehéz döntés, hogy milyen hosszú távra kössünk energetikai szerződéseket. Több száz millióval lesz nagyobb a rezsink, de még okoskodunk, hogyan jöjjünk ki ebből a legjobban. Az infláció, a Katások helyzetének változása és a nézői hajlandóság kiszámíthatatlanná teszi az életünket.
– sorolta a színház előtt álló kihívásokat.
„Jelenleg a második energiafogyasztást csökkentő csomagon dolgozunk az Üzemi Tanács bevonásával. Sok dolgozói javaslat is segíti a gondolkozást. Ahol csak tudjuk, meghúzzuk a nadrágszíjat például a világításban, jelmezekben, díszletekben. Azonban a Vígszínház egy hatalmas tér, ezért ügyelnünk kell arra, hogy ne tűnjön el belőle a vizuális élmény. Lemondunk fontos fejlesztésekről, betervezett felújításokról, de van, amiről épp a biztonságos működés, vagy egyszerűen a jövőnk érdekében nem mondhatunk le. 1994-ben volt a színház utolsó generál felújítása. Extra helyzet extra megoldásokkal kezelendő. Megpróbálunk szellemi energiából többlet fogyasztani. Sokféle módon lehet találkozni a nézővel. Zajlanak az ötletelések.
Amíg a nézők jönnek, mi játszani fogunk. Minden bemutatónkat megtartjuk. Minél nagyobb a lelki teher, annál nagyobb szükség van a színházra. A találkozásra. A mentális erőre”
– tette hozzá a direktor.
A spórolás jegyében új technológiai megoldásokat is ki kell találni. Rudolf Péter szerint az a legnehezebb kérdés, mikor térül meg a beruházásuk, ugyanis – ahogy az Inforádiónak nyilatkozta – „több napelemet már nem lehet elhelyezni a színház tetején. Én már a legabszurdabb kérdéseket teszem fel mérnököknek és szakembereknek, tehát kutatom, miként lehet olcsóbban működtetni egy ilyen intézményt.”
Arra a kérdésre, hogy ennyi nehézséget tapasztalva előfordult-e vele, hogy le akart mondani, a Blikknek azt felelte, néha eszébe jutott „menekülőre fogni”, de „ezek csupán pillanatok voltak”.
„A teltház látványa sokat segít. Ahogy látom, kezdenek összecsiszolódni a régiek és az újak, a generációk. Szóval, amíg érzékelem, hogy képesek vagyunk ezen kihívások közepette össze- és nem szétfelé tartani, addig van értelme csinálni. Szakmai értelemben pedig a legnagyobb megtiszteltetés itt ülni. Ezt sem feledem” – mondta Rudolf Péter.
Rudolf Péter kitért az új évad bemutatóin kívül arra is, hogy sportolás gyanánt biciklivel jár be a Vígszínházba („befelé öröm, hazafelé egyelőre az életemért küzdök”), és hogy Eszenyi Enikő továbbra is tagja a vígszínházi alapítványok kuratóriumának.
Forrás: Blikk