gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Szegedi Dezső színész: „Gondolkodom, hogy a gólyabálon részt vegyek-e”

    2021. augusztus 26., csütörtök 07:54

    A 68 éves Jászai Mari-díjas színművész szeptembertől a Miskolci Egyetem hallgatója lesz, kulturális antropológiát fog tanulni. A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagját a Kultúra.hu kérdezte. Lapszemle.

    „Utólag már elmondhatom, hogy kis lurkóként sokszor beszöktem a színházba: felültem a kakasülőre, és onnan néztem az előadásokat. A haverokkal is gyakran jártunk, akkoriban nagyon olcsó volt a jegy” – mesélte Szegedi Dezső, aki 12 éves korában a nagyszüleihez került, miután a szülei elváltak. „Fura összetételű család voltunk, de ők úgy szerettek, mintha a gyermekük lettem volna. Erre az időszakra szívesen emlékszem, pedig csóróságban éltünk: korgott a hasam, de a szeretet jóllakatta az embert” – fogalmazott a színész, aki azt is megvallotta, egy versre az egész napját fel tudta építeni.

    Szegedi Dezső / Fotó: Éder Vera

    „Izgalmas volt, ahogyan egy-egy sor vagy a mondanivaló végigkísért. Amikor a haverokkal kimentünk a vízpartra, nálam mindig volt egy-egy verseskötet, és horgászás közben József Attilától, Ady Endrétől olvastam fel nekik” – árulta el Szegedi Dezső.

    Fiatalemberként a helyi ital- és vegyicikkgyárban dolgozott, ahol komoly irodalmi klub működött. Amikor be kellett ugrania a helyi amatőr társulat előadásába, rettenetesen izgult: „Miután lejöttem a színpadról, úgy éreztem, hogy a föld nálam nagyobb színészt még nem hordott a hátán.”

    A pályafutása alatt zömében karakterszerepeket játszott, 2005-ben megalapította a Romano Teatro társulatot. Saját bevallása szerint igazi miskolci lokálpatrióta: „Hívtak több helyre is, de nem mentem. Sem a színháztól, sem a várostól nem tudtam elszakadni.”

    Nemrégiben felvették a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakára. A kérdésre, mi motiválta, hogy ismét beüljön az iskolapadba, elmondta: „Van egy társaság, amellyel sokat beszélgetek különböző témákról: politikáról, társadalomról, kisebbségekről, de rájöttem, hogy az a tudás, amivel rendelkezem, nem elég ahhoz, hogy tisztán lássak. (…) Azon gondolkodom, hogy a gólyabálon részt vegyek-e. A feleségem támogat benne. Azt mondta, hogy látogassuk meg a csoporttársaimat. Amúgy 68 évesen én leszek a Miskolci Egyetem legidősebb hallgatója, amire büszke vagyok. Terveim között szerepel egy többállomásos vidéki előadás-sorozat, amellyel a továbbtanulást szeretném népszerűsíteni. Sok olyan fiatalról tudok ugyanis, akinek megvan az érettségije, de csak ül rajta.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram