Egy évvel ezelőtt elállt Székely Csaba Kalandfilm – magyar történelmi alámerülés című drámájának bemutatásától a Vígszínház. Akkor a drámaíró az okokról szólva gyávaságot emlegetett, de friss interjújában azt mondja, Rudolf Péter hazugságot állít róla. Úgy véli, a félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs darab van ma Magyarországon.
A szinhaz.net-nek kifejtette: „Rudolf Pétert egész életemben tiszteltem, tehetséges színésznek tartom, éppen ezért az volt bennem, hogy szeretnék adni valamit neki, amitől szeretni fogják a színházát, új közönséget tud bevonzani, és olyan kritikai visszhangot kelt, amilyen eddig még nem volt. Ez a gesztus végül is nem valósulhatott meg. Az, hogy teljesen ingyen végigdolgozol rabszolgatempóban három hónapot, majd kirúgnak egy hivatalos ügyvédi levéllel, és meg se beszélik veled, hogy miért, szerintem egyáltalán nem elegáns, így nem lehet bánni egy emberrel, ezt nem lenne szabad” – fogalmazott Székely Csaba.
Hivatkozik a HVG Rudolf Péterrel idén áprilisban készült podcastjára, amelyben szerinte Rudolf hazudott róla, amikor kijelentette, hogy sokszor előfordult már vele, hogy nem fejezte be időben a darabot, és emiatt elmaradt a bemutató. Ilyen – állítja most Székely – sohasem történt.
„Azt mondta, én azelőtt írtam ki a Facebookra, hogy ez az előadás nem fog megvalósulni, mielőtt ő úgy dönthetett volna, hogy esetleg elhalasztja. Az az igazság ezzel szemben, hogy én csak azután tettem ki ezt a posztot a Facebookra, miután a színház ügyvédeitől megkaptam a hivatalos leveleket, hogy nem lesz előadás. Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz ilyet. Mi a humanizmus szellemében dolgozunk, az emberiességet terjesztjük a világban, ez az egyik feladatunk, és ha valaki ez ellen vét, nem biztos, hogy alkalmas a színházvezetői posztra.”
Ezt a fajta gyávaságot Székely jellemzőnek tartja a mai magyar színházi életre: „A félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs dráma van a magyar színpadokon. Ez annak köszönhető, hogy itt elnyomó rendszer van. Elnyomó rendszer alatt azt értem, hogy az emberek félnek a vezetőiktől. A félelem miatt pedig beindul az öncenzúra, és az öncenzúra hatására megnyomorítanak drámákat, előadásokat, amelyek jobbak is lehetnének.”
„A műveimen keresztül szeretem megmutatni, hogy bizonyos káros folyamatok hogyan működnek. Hogyan lehetséges az, hogy egy embert – aki a szomszédom volt, jóban voltam vele – rövid idővel később már nem is tartom embernek, és azt gondolom róla, hogy el kell taposni, meg kell semmisíteni. Ezeknek a folyamatoknak a veszélyességére például felhívhatjuk a figyelmet, és ezt nem tartom politizálásnak” – tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy a saját bőrén érzi, hogy ha megnyilvánul politikai kérdésekben, az csak rosszat hoz az életébe. „Viszont, ha befognám a szám, és nem beszélnék erről, azzal magamat hazudtolnám meg… Erdélyiként annyira egyszerű lenne igazodni és kijelenteni, hogy imádom ezt a rendszert – rögtön jönnének lehetőségek, díjak, pénz, pozíció, minden. Mégis a nehezebbik utat választom, meg szeretném mutatni, hol van a probléma, és beszélni róla. Erkölcsileg ez a helyes, és szerintem a színháznak is ezt kéne csinálnia, hogy erkölcsileg helyes dolgokat közvetít.”