A sikeres erdélyi drámaíró bőven kihasználja a kínálkozó aktuális politikai párhuzamokat Szegeden bemutatott Mária országa című, az Anjou-korban játszódó darabjában. A HVG.hu kérdezte.
A teljes interjú Amiben élünk címmel olvasható a HVG-ben. 2022.06.16 – 48,49,50. oldal
„Eredetileg a szegedi nagy boszorkányperről szerettek volna egy művet, de úgy éreztem, nem tudnék erről a témáról érdemlegesebbet mondani Arthur Millernél és A salemi boszorkányoknál. Mindig van egy bűnbak csoport, amelyet a hatalmasok kipécéznek, megbélyegeznek és elkezdenek üldözni. Viszont éppen olvastam valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet arról, hogy a szenvedélyek, szerelmek hogyan befolyásolták az ország életének alakulását. Kotromanics Erzsébet régens királyné beleszeretett Garai Miklós nádorba, és lényegében átengedte neki az uralkodást, amit már ő is lánya, Mária helyett gyakorolt” – mesélte Székely Csaba.
Annak kapcsán, hogy cseles és áthallásos is a cím, hogy az ország legkevésbé sem Máriáé, esetleg a helyette uralkodó anyukájáé, Erzsébeté, de sokkal inkább a civakodó uraké, hogy mindeközben belehalljuk a Regnum Marianumot, tudjuk, hogy Szent István király a Szűzanya oltalmába ajánlotta az országot, Székely Csaba úgy fogalmazott:
„Persze ironikus a cím. Jól jött, hogy épp Máriának hívják a trónörököst. És igen, a marakodás, a széthúzás, egymás legyilkolászása azóta is folyik, és nem áll annyira összhangban a keresztényi értékekkel, ha jobban belegondolunk. Mária országának szokás nevezni, de Gumicukor országa vagy Pirospaprika országa néven is ugyanilyen lenne, csak van ez a politikai kommunikációs fogás, hogy az alantas cél köré kell egy magasztos és hangzatos köret.”
Arról szólva, a felkérésekkel egyébként békében van-e vagy jobban szereti, ha az ihlet irányítja, hogy miről ír, elárulta: „Jóban vagyok mindkettővel, szeretem ezt is, azt is. Ha megmondják, miről írjak, az biztonságosabb, mert előadást és honoráriumot jelent. Ami jó még benne, az a határidő. Amit én találok ki, arról sose lehet tudni, mikor készül el, játsszák-e majd valaha és valahol. Mostanában egyébként elég sok felkérést visszautasítok, kicsit belefáradtam, hogy évek óta felkérésekre írok, szeretnék többet foglalkozni a saját ötleteimmel.”
2004-ben, 23 éves korában megjelent Írók a ketrecben című paródiakötetében pályakezdő kortársait figurázta ki, Demeter Szilárd is köztük volt. Arról is faggatták, ha most a tollára kívánkozna, az mi volna: „Amennyire emlékszem, egy novelláskötetének az esszenciáját próbáltam visszaadni, a sok trágár kifejezés volt az egyik, amit parodizáltam, meg a mondatfűzése. Most legfeljebb azt parodizálhatnám, amiket az interjúiban mond, ami, ugye, nem szépirodalom. Láttam egy riportot az egykori és a mostani Petőfi rádióról, abban kijelenti, hogy ha én akarnék lenni a Petőfi rádió igazgatója, akkor én lennék a Petőfi rádió igazgatója. Az ilyesmi parodizálható lenne, mert szerintem csak Magyarországon történhet meg, hogy valaki azt mondja, annak vagyok az igazgatója, aminek csak akarok, mert akkora hatalmam van. Játssza azt a szerepet, amit szerinte játszania kell: a macsó székely, aki rendet vág a kultúra vadhajtásai között. Miközben nem tudom azt mondani, hogy bizonyos dolgokban nincs igaza. De egy ilyen fontos pozícióban nem lenne megengedhető az a kocsmai stílus, amelyben időnként megnyilvánul. Nem vigasz, hogy van lejjebb, hisz hol van ő még a bayerzsolti mélységektől.”
A teljes interjú Amiben élünk címmel olvasható a HVG-ben. 2022.06.16 – 48,49,50. oldal