Székely Csaba: Perkucigó – Koncertszínházi stand-up a Jurányiban

Fekete Zsolt sepsiszentgyörgyi színművész egyéni koncertszínháza stand-upelemekkel április 1-jén a Jurányi Ház kamaratermében látható.

Perkucigó című darab fontos célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen nézők és alkotók között a romák sorsáról, felhívja a figyelmet az egyenlőtlenségekre az emberi jogok területén, különös tekintettel az egészségügyi, oktatási és szociális szolgálatásokhoz való hozzáférésre.

Az előadás folyamatosan változik és reflektál a mai kor aktuális társadalmi problémáira és az identitás kérdésének fontosságára. Székely Csaba írása és dramaturgiai beavatkozása folyamatosan fenntartja a munka aktualitását és frissességét.

„Csabával próbáltuk a szarkasztikus humort és az önkritikát, öniróniát belecsempészni a történetmesélésbe, amit játékokkal, és a néző és színész közötti interakciókkal szakítottunk meg. A történetek nagy része azért ennyire telített érzelemmel, mert megélt élethelyzetekből épül fel, amelyek érzelmileg felkavaróak voltak számomra” – fogalmaz Fekete Zsolt.

,,Emberi sors, felemelő példázat arról, hogy romániai magyarként, eltitkolt cigányként, a mélyszegénységből is lehet merni nagy dolgokról álmodni, és talán még akár a színművészeti egyetemre, vagy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatába is eljutni. Fekete Zsolt hol mesél, hol dobol – remekül használva a Székely Csaba által írt szöveget, melynek fő erénye, hogy egyszerre hat spontánnak és művinek, de még a Székely Csaba-i fordulatok is fölismerhetőek, mint az ismétlések, a fordulatok, a meglepetések. A hétköznapi beszédmód remekül egészül ki a cizellált irodalmi nyelvezettel ugyanúgy, mint a különféle ütőhangszerekkel is. Ez utóbbiban is remek alkotótársa volt Fekete Zsoltnak Kónya Ütő Bence, aki a vizuális és virtuális anyagokat is kezelte. Az Perkucigó társrendezői Bordás Attila és Dávid Péter” – írta a produkció kapcsán Lőkös Ildikó, az art7.hu oldalán.

Az előadás hossza: 40 perc

Az előadás után az alkotók beszélgetésre várják az érdeklődőket.

,,Az előadást a sepsiszentgyörgyi Pont.Ma Ifjúsági Egyesülettel és a budapesti Határ Műhely Egyesülettel együttműködve mutatjuk be a Jurányi Házban. A kooperáció keretében látható továbbá Vilmányi Benett 1V1 című munkája a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban a Szent György Napok keretében. Az előadásokon keresztül a társadalmi előítéletekről, a mikroközösségek előítéletesség kialakulásában betöltött szerepéről, sérülékeny társadalmi csoportok esélyegyenlőségének kérdéseiről kezdeményezünk párbeszédet.”

Előadó: Fekete Zsolt

Forgatókönyv: (Fekete Zsolt szövegei alapján) Székely Csaba

Rendezés: Bordás Attila és Dávid Péter

Rendezőasszisztens: Tóth Eszter Nikolett

Vizuál: Kónya Ütő Bence

Koordináció: Oláh Kata

JEGYVÁSÁRLÁS: https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/perkucigo