KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 19., kedd

    Székely László Kossuth-díjas látványtervező: “Addig élek, míg dolgozom”

    2020. május 17., vasárnap 06:50

    Ötszázhatvanhét előadáshoz tervezett látványvilágot Székely László Kossuth-díjas alkotó. A Nemzet Művésze hatvan éve van a pályán, azt mondja: addig él, míg dolgozik. A Kultúra.hu kérdezte.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Arról szólva, miként bírja a kényszerpihenőt, Székely László elmondta: “Egyszerű a válaszom: majd’ megőrülök. A tétlenség nem az én világom. Olyan ez, mint egy összkomfortos őrület. Szoktam mondani: addig élek, míg dolgozom. Most viszont állnak a produkciók. (..) Egészen más élőben beszélgetni, a személyes diskurzusok inspirálóan hatnak, ezekre most nincs lehetőség. Nagyképű leszek: általában arra szoktam kérni a rendezőket, engedjék meg, hogy én fogalmazzam meg, számomra mit jelent az előadás világa, miként él bennem a történet. A tehetségesebbnek kell győzni. Ha én vagyok a tehetségesebb, hallgasson rám, ha ő, akkor igyekszem az elképzeléseit szolgálni, nem, ez nem jó kifejezés, inkább hozzáadni a magam meglátásait” – fejtette ki a tervező.

    Székely László / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Pályájáról szólva elárulta: “Nekem óriási szerencsém volt. Kiváló mesterekkel dolgozhattam együtt – már csak a korom miatt is – több generációból: Vámos Lászlóval, Major Tamással, majd Székely Gáborral, Ascher Tamással. Székely Gáborral különösen szerettem a közös munkát, nagy fájdalmam, hogy jó ideje nem rendez. Nem tudok olyan közös előadást említeni, amelyre ne emlékeznék egészen pontosan, tán’ a szöveget is kívülről tudom. És a legfontosabb, hogy mindent meg tudok magyarázni, mit miért csináltam úgy. Ezt hangsúlyozom, bár a kellő átgondoltság tulajdonképpen magától értetődő: az á után bé jön az ábécében is, és nem ká. Olyan alkotókkal dolgoztam, akik más szemléletet képviseltek. Oláh Gusztáv tanítványaként kerültem a pályára. Megesett, hogy ültünk az asztalnál, és segítettem rajzolni, azt hiszem, Aidára készültünk. Mondom neki: baj van, aki a bal oldalon ül, nem fogja látni az egész színpadot, mire azt felelte: persze, persze – ez volt a szava járása – majd eljön holnap is, és megnézi a másik oldalról.”

    A kérdésre, mindig a szövegkönyvből indul-e ki, azt felelte: “Számtalanszor van, hogy kapok egy darabot, elolvasom, majd bevágom a sarokba, és két perc múlva nem is emlékszem rá. Shakespeare-ben, Molière-ben, Csehovban ritkán csalódtam. Az utóbbi tíz évben leszoktam arról, hogy rajzolás előtt utánanézzek a dolognak. Régebben olykor rákerestem filmekre, korábbi színházi előadások képeire, és azokhoz képest alakítottam ki a saját koncepciómat. Ma már csak magamra hagyatkozom. A történet, a szituációk adnak fogódzót a tér megalkotásához. Nekem a színész a legfontosabb. Olyan teret kell létrehoznom, amely segíti őt és ezzel a dráma megvalósítását. A legjobb, ha a néző azt mondja a végén: „jaj, de marha jó előadás volt, nem is emlékszem a díszletre, de az egész remek volt”. Ekkor kiválóan teljesítettem. Egy időben felment a függöny, és megtapsolták a díszletet; nem jó. A látványnak az előadás szerves részévé kell válnia, nem öncélú remekelés” – szögezte le az alkotó.

    A teljes interjú itt olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -