Egész gyerekkorát a családi vállalkozásként működő Szentkirályi Színházi Műhelyben töltötte édesapja, Székely B. Miklós és édesanyja, Monori Lili társaságában, aztán 2009-ben végeztél Kaposváron színészként. Székely Rozáliát a Narancs kérdezte.
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
A kérdésre, ilyen indulás után milyen tapasztalat volt számára a hivatalos iskola, Székely Rozália elmondta: „Most jelentkeztem a Károli színháztudományi mesterszakára, részben azért, mert a Szentkirályi Műhely, amelyben húsz évet eltöltöttem anélkül, hogy másfajta színházat láttam volna, olyan erős benyomás volt, hogy a főiskolán nem tudtam befogadni a dolgokat. Később is inkább a Szputnyik társulat volt rám hatással meg a szabadúszó létben azok az emberek, akikkel dolgoztam. A hagyományos kaposvári színészetoktatás mellett Bodó Viktor és Czukor Balázs munkamódszere hatott rám nagyon erősen. Meg Kárpáti Péter Két nő című előadása, amelyet két évig játszottunk és nem volt rögzített szövege. Mindig teljesen a nulláról kellett improvizálni, de fix történettel. Előadásról előadásra, élőben kellett újratermelni íróilag és dramaturgiailag is a színésznek a saját sztoriját. Számomra ez volt az egyetem.”
Az első saját előadását 2018 májusában készítette Kálvária lakópark címmel a Trafóban: „Az úgymond szerzői színház lett, nekem az írás folyamata volt lényeges benne, meg az, ahogyan a benyomásaim alapján, darabokból összeállt az előadás. Ez lényegében még mindig a Szentkirályi módszere, azzal a különbséggel, hogy ott adott szépirodalmi anyagokból, minimális improvizációkkal állt össze egy előadás, nem volt szövegírás. Azóta kiderült, hogy erősen vonzódom az íráshoz. (…) Most az van, hogy ha nyerek pénzt valamire, azt megcsinálom, de az írásterveimet akkor is, ha nem. (…) A nagyon erős anyagok megmozgatnak, s szeretném azokat megcsinálni.”
A színésznő arról is beszélt, sok energiát fektet abba, hogy testileg, lelkileg épen tartsa magát: “Ez most nehéz. De azért van bennem egy ilyen, hogy jó, akkor majd ez is elmúlik, csak még egy pár év. A régi családi műhely sokszor eszembe jut és erőt ad, de az más, mint a szakma és megismételhetetlen. (…) Színészként színdarabokban szeretnék játszani, azt közvetíteni, olyan embereket ábrázolni, amit mások korábban megírtak” – szögezte le Székely Rozália.
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.