Szeleczky Zita értékes hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár, a Károli Gáspár Református Egyetem és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe került. Ebből a gazdag anyagból – levelezéséből, fényképeiből, színpadi bemutatóinak és önálló estjeinek dokumentumaiból – született meg 2012-ben a Hit és magyarság című kötet, mely rövid idő alatt elfogyott. A második kiadás helyett új összeállítást készítettünk” – közölte az OSZMI.

A színésznő írásait változatlanul közlik, az életrajzi összefoglalókat és a sajtószemelvényeket viszont elhagyták.

Szeleczky Zita sikerekben és buktatókban bővelkedő életútját ritka, eddig nem publikált fényképekkel, színház- és filmtörténeti dokumentumokkal illusztrálják.

A kötetet szerkesztette: Jávor Zoltán és Péter Zsolt
ára: 4800 Ft
Megvásárolható a Bajor Gizi Színészmúzeumban és PIM könyvesboltjában.

Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja református nemesi családból származott, a famíliának a Borsod vármegyei Nekézsenyben volt földbirtoka. Apja mérnökként dolgozott, jelentős része volt az Eger és Putnok közötti vasútvonal megépítésében, később Budapesten kapott állást. Zita, aki kiváló tornász volt, a Testnevelési Főiskolára akart felvételizni, és leghőbb vágya az volt, hogy eljusson az olimpiára. Végül mégis a színi pálya mellett döntött, a Magyar Királyi Színiakadémiát 1937-ben Ódry Árpád tanítványaként végezte el. Már utolsó éves hallgatóként a Nemzeti Színház ösztöndíjasa lett, diplomájának kézhezvétele után azonnal szerződtették.

Elsőéves növendékként kezdett filmezni, a rendkívül vonzó fiatal színésznő természetes játékával gyorsan meghódította a közönséget és a szakmát. A harmincas évek végétől 1944-ig színpadnak és filmnek nem volt nála ünnepeltebb csillaga, még saját rajongói klubja is volt. 1936-ban forgatta a Méltóságos kisasszonyt, rá egy évre a Pusztai szélt, 1938-ban hat filmet készítettek vele, köztük a Pillanatnyi pénzzavart, a Fekete gyémántokat – ebben Jávor Pál oldalán játszott – és az Azúrexpressz című vígjátékot, amelyben Tolnay Klári, Páger Antal és Básti Lajos volt a partnere.

Összesen 24 magyar filmben szerepelt, az említetteken felül olyan sikeres alkotásokban, mint a Bercsényi huszárok, a Gül baba, a Sok hűhó Emmiért, Méltóságos kisasszony, Édes ellenfél. Az Egy éjszaka Erdélyben című filmben nyújtott alakításáért 1941-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat kapott.

A Nemzeti színpadán emlékezetes alakításai voltak Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ledér (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Solvejg (Ibsen: Peer Gynt), 1939-ben megkapta a társulat legjobb fiatal színészének járó Farkas-Ratkó-díjat.

Minden sztárolás és kényeztetés ellenére 1942-ben úgy összeveszett Németh Antallal, a színház direktorával, hogy mérgében faképnél hagyta a Nemzetit. A Madách Színház tagja lett, az Operettszínházban pedig 265 alkalommal játszotta a Mária főhadnagy címszerepét. Németh távozása után, 1944 júliusában visszatért a Blaha Lujza térre, Magyarországon utoljára Budapest ostroma alatt, 1944. december 10-én lépett színpadra Gárdonyi Géza Annuska című színművének címszerepében.

Ezután a nyugati határra utazott, az országot 1945 márciusában, az utolsó pillanatokban hagyta el. A szovjetek által megszállt országrészben ekkor már halálra keresték a „szélsőjobboldalinak”, „nemzetiszocialistának” minősített színésznőt. Azt hozták fel ellene, hogy az ország német megszállása, 1944. március 19. után a rádióban és az úgynevezett kívánsághangversenyeken a háború folytatására buzdított, járta a frontot és hadikórházakat, ő volt a „magyar kórházak üdvöskéje”, a „katonák és a nemzet kishúga”.

A Népbíróság távollétében, 1948. február 7-én jogerősen háromévi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte népellenes bűntett, háborús uszítás miatt, hiába vallott mellette az összes tanú, beleértve a kommunista párttag Gobbi Hildát és Várkonyi Zoltánt is. A vádpontok között többek között az szerepelt, hogy esküvőjén díszmagyart viselt, és hogy 1944 novemberében elszavalta Petőfi Föl a szent háborúra című versét, benne a „Jön az orosz, jön az orosz, / itt is van már valóba'”sorokkal.

Szeleczky Zita Ausztriában, majd Olaszországban élt, 1948-ban családjával Argentínába emigrált. Nem volt egyedül, olyan színész-társai voltak kint, mint Páger Antal, Hajmássy Miklós, Vaszary Piri. Buenos Airesben alapító tagja volt az Argentínai Magyar Nemzeti Színháznak, ahol Az ember tragédiájában Évát, a Bánk bánban Melindát játszotta. 1956-ban drámai üzenetben kérte a világ asszonyainak segítségét a magyar forradalomnak, ezután kihallgatáson fogadta az argentin államfő. 1962-ben Los Angelesbe költözött, itt élt Magyarországra történt visszatelepüléséig.

Emigrációs évei alatt önálló műsoraival, szavalóestjeivel fáradhatatlanul látogatta a világban szétszóródott magyarokat, küldetésnek tekintette a magyar kultúra terjesztését, a magyarságtudat fenntartását. Az Egyesült Államokban is jelentős elismerésben részesült: 1987-ben Ronald Reaganelnök kitüntetését vehette át.

A rendszerváltás után egyre többször járt haza, 1993-ban az emigrációban kifejtett kultúrmunkájáért a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetésben részesült. Abban az évben kezdeményezte az 1948-as népbírósági ítélet felülvizsgálatát, és 1994-ben a Legfelsőbb bíróság felmentette a vád alól. Az indoklás szerint Szeleczky Zita a hadba indulók buzdításakor nem valósított meg bűncselekményt, művészi tevékenysége természetes velejárója volt egy hadban álló országnak.

Véglegesen 1997-ben települt haza, s csupán két itthoni év adatott meg számára. 1999. július 12-én halt meg Érden, a nekézsenyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.