Széles Flóra: „A színházban úgy érzem, mintha a nézőkkel egy buborékban lennénk”
2021. július 2., péntek 06:00
Idén debütál a Budavári Palotakoncert fellépőjeként Széles Flóra, a Budapesti Operettszínház fiatal művésze, aki többek között Stázi és Liza szerepében is elbűvölte már a közönséget. A július 23-án és 24-én megrendezésre kerülő gálaest kapcsán kérdezte a Papageno.
A teljes interjú ITT olvasható.
Az Operettszínházban egyre többször látni szubrett szerepekben. A musical mellett az operett műfaja is közel áll hozzá: „Diploma után rögtön az Operettszínházhoz kerültem, ahol szinte azonnal meg kellett állnom a helyem szubrettként is. (…) Imádok a bolond lány bőrébe bújni. Szeretem ezeket a vidám, energikus, csupa szív karaktereket. Az a jó, hogy úgy vannak megírva a szubrett szerepek, hogy a sok nevetés és nevettetés mögött nagyon sok érzelem is van, és mindig akad legalább egy – de inkább több – drámai pillanat, amikor meg lehet mutatni az érzékeny oldalát is ezeknek a lányoknak.”
A kérdésre, a való életben mennyire jellemzőek rá ezek a tulajdonságok, elmondta: „Nagyon szeretem a humort, de én magam nem művelem igazán jól a hétköznapokban. Néha vannak jó napjaim, amikor sikerül elkapnom a fonalat, de mindig csodáltam azokat az embereket, akik álmukból felriadva is a legjobb időzítéssel, a legjobb stílusban mondanak humoros dolgokat, vagy egyszerűen maga a létezésük is olyan, hogy jó értelemben véve megnevetteti az embert. Ezért mindig felszabadító érzés számomra, amikor a kezembe adnak egy olyan szöveget, aminek segítségével mindenki arcára mosolyt csalhatok. A valóságban én jobban szeretek figyelni, hallgatni, ezért szubrettként egy kicsit kilépek önmagamból. De úgy érzem, hogy bennem is megvannak ezek a tulajdonságok, csak nincs mindig bátorságom és erőm, hogy felvállaljam őket.”
A Palotakoncerten a ritkábban hallható zenei különlegességek mellett a jól ismert operettslágerek is megférnek. Arról szólva, mennyiben lesz most más érzés előadni ezeket az örökzöldeket, mint a színházban, kifejtette: „Azért szeretem a gálákat, mert olyankor nem köt az előadás története. Mivel a cselekményből kiragadva adjuk elő a dalokat, sokkal inkább szabadon engedhetjük a fantáziánkat. (…) Amikor a színházban játszunk, úgy érzem, mintha a nézőkkel egy buborékban lennénk, eltávolodva a mindennapok valóságától. Kint a szabadtéren viszont valahogy minden sokkal valóságosabbnak hat. Épp ezért szoktam ilyenkor jobban izgulni: nem lehet elbújni egy szerep vagy egy szövegkönyv mögé. Sokkal többet kell megmutatnom ilyenkor önmagamból.”