A Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című művéből készült átdolgozása a rendszerváltást követő zavaros és összetett időkbe helyezi át a történetet. A rendezővel, Bagó Bertalannal beszélgetett a darabról, a próbafolyamatról és színházi tevékenységeiről Szabó Csenge.

Mi volt a fő indíttatás a darabválasztás mögött? Miért lehet aktuális, izgalmas ez a történet?

Fontosnak tartom, hogy a magyar irodalom kitűnő alkotóinak művei időről időre felkerüljenek a magyar színpadokra. Móricz Zsigmond egy rendkívül erős és nagyhatású író. Ez a műve, az Úri muri örökérvényű és aktuális. Amikor először megjelent, a saját koráról és környezetéről fogalmazott meg erőteljes kritikát. Arról beszélt: mi a rákfenéje a magyarok világban való előremenetelének. Akárcsak Ady a verseiben, megfogalmazta, hogy mi gátolja és bénítja meg a fejlődést. Olyan előadást szerettem volna létrehozni, amely nem teljesen aktualizálja, de belehelyezi egy olyan közegbe, közvetlenül a rendszerváltozás utáni időszakba, amely sokban hajazott a mű keletkezési időpontjához megannyi társadalmi folyamat szempontjából. Így a komáromi előadásban a nézők közelmúlttal szembesülnek.

Úgy tudom, hogy nem először foglalkozik az anyaggal.

Igen, kb. 20 évvel ezelőtt már megrendeztem. De azt a változatot teljesen más gondolkodásmód jellemezte. Hangsúlyoznám, hogy nem azt az előadást akartam újrarendezni. A hol és kikkel tényezők jelentősen befolyásolják az alkotást. Fontos volt, hogy olyan színészgárdával dolgozzak, amelyben a legkisebb szerepeket is erős, minőségi színészekre oszthatom. Komáromban ez adott volt, így érdemesnek gondoltam elővenni a darabot.

Vendégművészként vett részt a produkció létrehozásában, de nem ez volt az első alkalom, hogy Komáromban rendez. Milyen a társulattal dolgozni?

Igen, 2-3 évente megfordulok ott. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy amiket eddig csináltam, azok nem voltak kutyaütő előadások. Kifejezetten jó fogadtatásban részesültek, a régebbiek és a mostani is. A bemutató óta nem egyszer előfordult, hogy az előadás végén a közönség állva tapsolt. Ez nagyon nagy öröm számomra. Úgy hiszem, ez nem tekinthető bukásnak. Minden alkalommal örömmel térek vissza Komáromba, remek alkotóközösségre találtam ott. Szeretem a várost, kiemelkedő a társulat összetartó ereje és az a szellemi muníció, amely jellemzi a csapatot. Így a próbák remek hangulatban teltek, úgy hiszem a színészek is élvezték a közös munkát. Itt említeném meg a munkatársaimat: Lakatos Róbert a zeneszerző, Blaskó Bori a koreográfus, Tucsni András a dramaturg, Vereczkei Rita a díszlet- és jelmeztervező – velük is nagyszerű volt dolgozni.

Izgalmas, amikor egy alkotó egyszerre színészként és rendezőként is jelen van a színházi szférában. Hogy ér össze ez a két minőség, milyen hatással van a munkáira?

Úgy gondolom – szerényen – hogy az tud igazán jól rendezni, aki játszott már. Sok nagy rendező belekóstolt a színjátékba is. Óriási előnyt jelent tapasztalatból tudni, hogy mi történik fent a színpadon. Az ilyen rendező nem a saját otthonában, mértani módon próbálja megalkotni az előadás menetét, hanem érzi, hogyan kell a bizonyos instrukciókat átadni a színészeknek. Ez kicsit olyan, mint a labdarúgásban – a legjobb edzők is valamikor a legjobb játékosok között voltak, vagy legalábbis nem csak fejben vettek részt a sportágban. Röviden összefoglalva, csak előnyt jelent, ha valaki játszott már korábban.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A székesfehérvári Vörösmarty Színháznak vagyok a művészeti vezetője, most fejeztük be az évadot és nemrégen volt Euripidész Iphigenia Auliszban című drámájának bemutatója, amelyet én rendeztem. Idén nyáron szünetet tartok, pihenek és készülök az őszi kezdésre, Viripajev Részegek c. darabja lesz terítéken.

Szerző: Szabó Csenge