Tavaszi FesztiválTrafóOperettszínházIzsák LiliSzomjas GyörgyBakos-Kiss GáborGáspár Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2021. április 11., vasárnap

    Személyes tárgyaink címmel indított videós pályázatot a Trafó – Bemutatkozik a zsűri

    2021. március 30., kedd 11:35

    Személyes tárgyaink címmel indított videós pályázatot a Trafó Kortárs Művészetek Háza. Kálmán Eszter, Ágh Márton és Teszárek Csaba alkotja a zsűrit, akik kiválasztják a legizgalmasabb videóinstallációkat.

    A pályázatról:
    Milyen tárgyak vesznek körül? Miben más az otthoni környezeted az egy évvel ezelőttihez képest? Hogyan élik meg a tárgyaid a mostani helyzetet? Miben változott az ő életük? Mit csinálhatnak a tárgyak, amikor nem látod őket? 

    Figyeld meg, milyen személyes tárgyaid vannak! Melyiket használod a legtöbbet? Melyek a legpraktikusabbak? Melyik hasonlít valami másra? Melyiket használod akár nem a rendeltetésének megfelelően? 

    Küldj egy videót sík felületen (pl. egy asztalon)  játszódó jelenetről, amiben a tárgyaid a főszereplők, azokkal bábozol. A kamera előtt megmozdulhat, életre kelhet, akár tombolhat egy koncerten a bornyitó, elfáradhat a kenyérsütő, épülhet egy ház használt zsepiből, alakját vagy színét változtathatja a tea, megváltozhat a tér, de a szerszámok jellemét is bemutathatjátok. 

    A zsűri:

    Ágh Márton látvány-, díszlet- és jelmeztervező a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett, és azóta számos budapesti és vidéki színházban dolgozott. 2015-ben megkapta a Színikritikusok díját  “A legjobb díszlet” kategóriában a Faust I-II. előadásért, 2016 óta pedig a Trafó életének is részese az ekkor bemutatott és azóta is műsoron lévő Látszatélet előadással.

    Ágh Márton – Fotó: Christian Knörr

    “Nem csak a munkámból adódóan kötődöm a körülöttem lévő tárgyakhoz, meghatározó szereppel bírnak a magánéletemben is. Sokan vannak, sokfélék, és csak legvégső esetben válok meg tőlük. Szem előtt tartom őket, emlékeztetnek az elmúlt évekre. Tudom, honnan és miért kerültek hozzám. Néhányukért meg kellett küzdenem, de talán azokra emlékszem a legjobban, amelyeket nem sikerült megszereznem. Körülöttem maradtak azok is, amelyek emlékeztetnek a félreértésekre, a rossz döntésekre – ezek szintén tárgyiasultak az életemben. Elengedni mégis nehezebb volt, mint megszerezni őket. A munkáim mind lebonthatók apró elemekre, tárgyakra, valójában éppen ez a feladatom, rendszert építeni belőlük: ahogyan az író a szavai sorrendjével, én a tárgyaim rétegeivel hozok létre új jelentést és hangulatot. Különös módon, nagy mennyiségben mindennek nő az esztétikai értéke, ezért aztán nincs lebecsülendő, csak rossz helyen lévő tárgy.” 

    Kálmán Eszter – ahogy a Papageno fogalmazott – “a jelenlegi magyar színházi élet egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb és legegyénibb látásmódú alkotója”. Eszter rendez és látványt tervez, vég nélkül kísérletezik. Matkó Tamással közös, legutóbbi alkotása 2020 januárjában került bemutatásra a Trafóban, amely során közösen fedezik fel a hangban rejlő lehetőségeket: a dramaturgiai szerepét, viszonyát a képpel és az előadóval, a hallás színházi élményével.

    Kálmán Eszter – Fotó: Dömölky Dániel

    “Mindig a látvány és a színház viszonya érdekelt. Előtanulmányaim a fotográfia területéről származnak, a kompozíciót, a képet és annak kifejezőerejét, hatását kutattam. Tíz éve dolgozom díszlet- és jelmeztervezőként, gyakran készítek saját kísérleti előadásokat. Angol színházi tanulmányaim során találkoztam olyan műfajokkal és formákkal, amelyekben a vizualitás, a színházi eszközök szerepe a színésszel és a szöveggel egyenértékűvé tud válni. Munkáim során azt kutatom, hogy a színházi eszköztár milyen módokon mesél történetet. Igaz ez az alkalmazott munkáimra és a saját előadásaimra is. Az elemek, tárgyak, anyagok és színek kifejezőereje, az önálló és egymáshoz képest való jelentésük foglalkoztat. Legutóbbi, Domestic Noise című munkám során a hang és a látvány viszonyát, a zaj történetmesélő képességét vizsgáltam. A tárgyak önmagukban is történetek főszereplői lehetnek. A találkozásuk más tárgyakkal, vagy saját hangjuk is képes őket újabb és újabb jelentéssel felruházni. A színpadon a látvány mindig valamihez képest ruházódik fel tulajdonságokkal. Valami mellé helyezve jelent többet, valamivel ellentétben jelent mást. Érdekel ezeknek a rendszereknek a vizsgálata, megfogalmazása, és mostanában a tanítása is.“

    Teszárek Csaba a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán végzett 2004-ben, ezt követően a Budapest Bábszínház társulati tagja lett. 2007-ben Soós Imre-díjjal jutalmazták a fiatal előadóművészt, 2015-ben pedig a 18. Arany Szikra Fesztiválon megkapta a színészi összmunka díját. 2018-ban három másik fiatal bábszínésszel közös munkáját, Az időnk rövid története című előadást mutatta be a Trafó. 

    Teszárek Csaba – Fotó: Bodnár Zsófia

    “Ha ránézek a gyufaskatulyára, eljuthatok Prométheuszig, vagy ahhoz: mióta nem láttam én már szabad tüzet…Az egész világ tele van jelekkel. Valamennyi jel önmagában is óriási összefüggést hordoz. Hogy e jelek felismerése, az összefüggésrendszer keresése a teljességhez vezet-e, nem tudom. De hogy e keresés végtelenül sokfelé indít, azt igenis tudom.” Nemes Nagy Ágnes 

    “Számomra a bábszínházi próbafolyamat legörömtelibb pillanata az szokott lenni, amikor mi, a szereplők, hirtelen elkezdünk játszani. Amikor már megtanultuk  a szöveget, elsajátítottuk a koreografikus részeket, átrágtuk magunkat a nyűgös és fárasztó elemzési és technikai talányok, feladványok lehetséges megfejtésein, tudjuk azt, hogyan mozdítsuk meg a kezünkben lévő figurát, és azt is sejtjük, hogyan ne… Mindezek után hirtelen előbukkan az a játékos, gyermeki énünk, amit én mindig lenyűgözve fogadok és tátott szájjal bámulok. A belefeledkezés örömének, az időn és téren túlnyújtózó kreatív energia beáramlásának ideje ez, amikor felnőtt, tapasztalt emberek átadják magukat a játék lendületének. Amit eddig csak “felmondtak”, “felmutattak”, azt mostantól önmagukon átszűrve megtöltik élettel, tartalommal. Tárgyakkal játszani, megszemélyesíteni valamit, belelátni egy karakteres formába egy formás karaktert, mozgáslehetőségeket próbálgatni egy élettelen anyaggal, csak úgy, a magunk örömére, szerintem csodálatos és kreatív elfoglaltság. Megmutatni mindezt másoknak: a saját örömünk kiterjesztése.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -