Szentgyörgyi Bálintot már nem kell bemutatni azoknak, akik figyelemmel kísérték a tavaszi sikersorozatát, A besúgót. Számtalan interjút adott azóta, és nagy várakozás övezi a következő ötletét is, amelyről azonban még nem beszélhet. A KULTER.hu kérdezte. 

A teljes interjú ITT érhető el.

Annak kapcsán, hogy vannak színészi ambíciói is arról faggatták, hogyan tudta kamatoztatni azt, hogy a kamera túloldalán többször is megfordult: „Nagyon sokat tanultam abból, amikor nem éreztem jól magam a pisztoly másik végén. Feltett szándékom még visszamenni a kamera elé időnként, de nagy ambícióim nincsenek, mert látom, hogy én színészként egy „zs-vonal” vagyok. Semmi keresnivalóm nincs ott, de mindig jó emlékeztetni magamat arra, hogy milyen érzés a kiszolgáltatottság, és milyen jó az egymásra támaszkodás öröme, amikor jó partnered van. Ez most annyiból volt könnyebbség, hogy szerintem  sokkal empatikusabb és pontosabb tudtam lenni abban a tekintetben, hogy mire van szüksége egy fiatal színésznek. Bízom abban, hogy a jövőben – ha csak bohóckodások és pici dolgok erejéig is – vissza tudok menni a kamera elé. Az első évadban is benne vagyok egy villanásra.” 

Ez a pillanat az, amelyben átadja a benzines kannát Szávának: „Kifejezetten nem akartam benne lenni. Miklauzic Bence (az epizód rendezője – a szerk.) kitalálta, hogy milyen vicces lenne, ha én adnám a benzint a forradalomhoz. Én úgy voltam vele, hogy miért ne, nincs más dolgom abban a jelenetben, mint beledőlni abba, amit mond.  Ennek köszönhetően Patkós Mártonnal van egy pillanatunk, van egy emlékünk együtt. Borzasztóan szeretjük egymást, és jó volt úgy odaállni, hogy ő a partnerem ebben. Meg ha esetleg úgy alakul az élet, hogy folytatódik a történet, akkor lehet, hogy lesz még jelentősége annak, hogy ki adta át a benzint, nem tudom…”

Arról szólva, hogy egy művészileg/társadalmilag kevésbé feldolgozott korszaknál milyen forrásokra tud támaszkodni, kifejtette: „Konzultáltam történészekkel, csak nem úgy, mint egy dokumentumfilmnél, hogy átadod a paksamétát és sorról sorra végigmentek. Beszélgettünk, amikor írtam, és célzott kérdéseket tettem fel. Nagyon-nagyon boldog voltam attól, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mostanában kiadott A besúgó kapcsán egy hosszú elemzést arról, pontosan hogy volt ez. Ez azért nagyon jó, mert fel sem merült ilyesmi eddig ezzel a korszakkal kapcsolatban, tehát azt a típusú dialógust, amit az ember be akart indítani, azt úgy látszik, hogy sikerült. Érdekli az embereket és rengetegen olvassák, aminek nagyon örülök.”

Szentgyörgyi Bálint elárulta, hogy elégedett lett a sorozat tempójával: „Az olyan filmeket szeretem, amelyeknél kilőtt puskagolyóként mész végig az egésszel, de közben mégis empatikus leszel és kötődsz a karakterekhez. Egyáltalán nem érzek benne üresjáratot. Attól, hogy van egy ritmusa az egésznek, a sorozatban felépített világban otthon tudod magad érezni. (…) Mindent értenie kell a nagyanyámnak és soha nem szabad elunja magát az öcsém.”

Szentgyörgyi Bálintarról is beszélt,hogy csak erős nőket tud írni: „Az anyai mintához hasonló karakterű és mentalitású nőkhöz vonzódik az ember, és nagyon gyorsan azon kapja magát, hogy ilyen nők is veszik körül. (…) Mindig az sugárzik bele, ami az embert foglalkoztatja vagy körbeveszi. (…) Száva és Demeter abszolút a lelkemből levágott darab, csak másféleképpen.  Rengeteget változik az ember az évek alatt, és az is játszik ilyenkor, hogy milyen voltál és milyen lettél. Ezekből is összegyúrsz dolgokat.”

A felvetésre, miszerint vannak olyan jelenetek, amiken látszott, hogy veszélyes lehetett leforgatni, Szentgyörgyi kifejtette: „Nagyjából onnan indulsz ezekkel a fiúkkal, hogy: „Kaszkadőr? Nem.” (…) Ez presztízskérdés, de nyilván a biztonsági intézkedéseket be kell tartani, és a kaszkadőr szakértő mondja meg, hogy hol van a határ.  Váradi Gergő hiába mondja azt, hogy szeretné, hogy tényleg elüssük, őt nem lehet elütni. Tehát abban a jelenetben nem őt ütjük el, de nagyon sok mindent megcsinált. És Patkós is felmászott a falon. A vonalig, amit lehetett, azt megcsinálták, ami egyébként nekem is jobb, mert igazibb. (…) Tényleg vigyázni kell, és ez azt is jelenti, hogy az egész stábnak muszáj együtt gondolkodnia, együtt mozognia folyamatosan, még sokkal fokozottabban, mint máskor, ami erősíti az én másik nagy mániámat, a csapatszellemet. Soha nincs akkora eufórikus csapatszellem, mint akkor, amikor közösen valami veszélyeset csinálunk.”

A teljes interjú ITT érhető el.