Az internetes fórumokat, közösségi oldalakat május 3-án elárasztotta a hír: Kulka János kapta a Nemzet Színésze elismerést. Az ilyenkor szokásos gratulációk után sokan leírták személyes élményeiket arról, hogy nekik miért emlékezetes Kulka János mint Hamlet, mint Ványa bácsi vagy III. Richárd, másoknak Jágó, Woland, Mefisztó, Lear király, továbbá Tevje, a tejesember, Henry Higgins, a nyelvészprofesszor és persze Mágenheim doktor a Szomszédokból, valamint az összes többi film- és színházi szerep. A Nemzeti Magazin is közölt összeállítást a művészről. Az alábbiakban erre hívjuk fel a figyelmet.

„A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – és még sorolhatnánk a díjait, elismeréseit – énekesként is népszerű előadó. Így előkerültek a régi és az újabb lemezek, videófelvételek, a megőrzött színlapok, műsorfüzetek.

Kulka János munkásságát jól ismerik azok a nemzet színészei is, akik most őt választották a március 30- án elhunyt Tordy Géza helyére. A tizenegy szavazó többségével többször, több színházban, különböző előadásokon vagy filmekben szerepelt már együtt. Ebből a körből a legrégebbi szakmai kapcsolat Király Leventéhez köti.

A Szegedi Nemzeti Színházban 1967. február 18-án bemutatott Shakespeare-dráma, a III. Richárd előadásain szerepelt először igazi kőszínházi körülmények között az akkor nyolcéves Kulka János. Nem lehetett számára idegen az a közeg, hiszen ott dolgozott dramaturgként és művészeti titkárként az édesanyja is. Abban az előadásban Király Levente a Második gyilkos volt. (Minden rendben történt. Mivel a dráma szerint Clarence fiát az első felvonásban megölték, az őt alakító gyermekszínész a szünetben hazamehetett.)

Valamivel több mint 35 évvel később a Szegedi Szabadtéri Játékokon Kulka János III. Richárd volt, Király Levente pedig London Lord Mayorja. Ebben a nyári előadásban a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészek jelenlegi köréből Almási Éva szerepelt még ott mint Margit. Vele a 2006-ban a Nemzeti Színházban bemutatott Csongor és Tünde előadásokon is láthattuk a művészt. Kulka János volt az ifjú hős, Csongor, Almási Éva pedig Mirigy, a boszorkány. Ezt az élet értelmét, célját kutató filozofikus Vörösmarty-klasszikust is gyerekkorától ismeri Kulka János.

Ha a pályakezdéséről kérdezték az újságírók, többször elmesélte, hogy óvodások voltak, amikor a nővérével és a szomszéd kisfiúval előadták a Csongor és Tündét. A Nemzet Színészei közül a legtöbb – a színházi adatbázis szerint húsz – közös előadása Molnár Piroskával volt. A kaposvári Csiky Gergely Színházban olyan legendás és meglepő előadásokban szerepeltek együtt, mint például az 1990-ben bemutatott musical, az Állatfarm, vagy az 1993-as Kálmán Imre-operett, a Csárdáskirálynő: Cecília szerepében Molnár Piroskát láthatta a közönség, Edvin herceg, a bonviván Kulka János volt. Kaposváron Pogány Judittal és Jordán Tamással is tíz, illetve tizenkét közös bemutatójuk volt. Később Jordán Tamással együtt szerepeltek a Radnóti Színházban a 2001-ben bemutatott Ben Jonson-darabban, a Volpone című előadásban. Majd miután 2003-ban Jordán Tamás a Nemzeti főigazgatója lett, Kulka is ehhez a színházhoz szerződött, és mivel Molnár Piroska szintén itt volt társulati tag, következtek az újabb közös bemutatók.

Szinte hihetetlen, jegyezték meg a (…) visszaemlékezők, hogy 30 éve történt, amikor Udvaros Dorottya és Kulka János megkapta a főszerepeket a Merlin Színházban bemutatott Szentivánéji álom című Shakespeare-vígjátékban. A két művész később a Radnóti Színházban is játszott együtt, majd a Nemzetiben következtek a közös bemutatók, és a színházon kívül is emlékezetesek fellépéseik, hangversenyeik. Együtt énekeltek például a Dés László-dalokból összeállított Férfi és Nő című koncerteken. Cserhalmi György, aki szintén a nemzet színésze, a Radnóti Színházban is több darabban játszott együtt Kulka Jánossal és voltak közös koncertjeik is. Eleven emlék az Emlékem vagy…

Amíg a Nemzeti Színház tagja volt Kulka János, folyamatosan voltak olyan új bemutatói, amelyekben Bodrogi Gyula is szerepelt. Ezek közül mindenképpen figyelmet érdemel a 2010-es Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében bemutatott Shakespeare-dráma, a Lear király, amelyben a címszerepet Kulka János alakította és mellette a bölcs bolond Bodrogi Gyula volt. A két művész legutóbb 2019 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében bemutatott Molière-komédia, a Don Juan előadásain szerepelt együtt. Bodrogi volt Don Luis, Don Juan apja, Kulka pedig a parancsnok szobra. A színpadon történnek csodák: a legendás kőszobor megmozdult és meg is szólalt. Gratulálunk” – írta a Nemzeti Magazin.

„2013 óta a Nemzeti Magazin minden újonnan megválasztott Nemzet Színészével készített interjút. Kulka Jánost megkerestük, de jelezte – ahogy más orgánumoknak is –, hogy nem tud interjút adni. Ezért választottuk ezt a rendhagyó megoldást pályájának bemutatására. Az illusztrációkat a Nemzeti Színházban játszott szerepei közül választottuk.” – tette hozzá a szerkesztő.

A Nemzeti Magazin az alábbi idézeteket is felemlegeti Kulka Jánostól:

Jogosan mondják: ami nem öl meg, az megerősít. A főiskolán például a vizsgaszerepem már musicalben volt. De ugyanezt átéltem a színpadon is. Amikor Pécsről Kaposvárra kerültem, Gothár Péter rendező elkeresztelt ’Modorfelhőnek’. Ez is sokat segített, hogy jobban önmagamat adjam a darabokban. Mert igazán a nemekből lehet építkezni. Pécsről is az hajtott tovább, hogy itt túl hamar elkényeztettek, túl sok volt az igen, úgy éreztem, el fogok kényelmesedni a bonvivánstátuszomban.”
In: Kulka János ezúttal jegyszedő lesz. Dunántúli Napló, 2013. március 16 *

„…az a hobbim, amit csinálok. Olyan nagy szenvedélyem a színházon kívül nincsen, ez úgy ki is tölti az életem.”
In: A „nagyfehér” civilben. Kisalföld, 1992. június 15. *

„A tizenkét vidéki évem alatt megszoktam: azért, hogy eljátsszam valamit, meg kell küzdenem, vezetnem kell hóban, télben, sárban. Megszoktam, hogy azért ’áldozni’ kell, hogy egyáltalán odaengedjenek a színpadra. Természetessé vált számomra: sok energiába, időbe telik, hogy csinálhassak valamit. Van ebben valami hősiesség, nem tudok rá jobb szót.”
In: „Belefáradtam a hősiességbe”. Magyar Hírlap, 1994. október 22.

„A létező legnehezebb dolog ilyen magától értetődően színpadon lenni. Majdnem civil módon. Zsótértól például ezt tanultam, de nem tudom, hogy megtanultam-e! A mai napig, ha a színpadon állok, és valamiben bizonytalan vagyok, akkor mindig azt a leckét adom magamnak, hogy mi lenne, ha Zsótér ott ülne a nézőtéren? Vagy az jut eszembe, mit mondana Babarczy vagy Ascher. Megpróbálok úgy játszani, hogy ott ül valamelyik szigorú mesterem. És akkor ott van a fejemben, hogy most ne legyél lassú, ne sajnáltasd magad, ne szerepelj.”
In: Megpróbálok úgy játszani, hogy ott ül valamelyik szigorú mesterem. Jelenkor, 2006. I.

„Úgy érzem, hogy minél több díjat pakolnak az ember fejére, annál inkább azt érzi, hogy még nem tett semmit. Az énképemben nem az van, hogy nagy színész vagyok, hanem hogy iszonyatosan boldog ember vagyok, akinek van egy hivatása, melyben száz százalékig hisz. De ezzel együtt egy új szerepet elkezdeni olyan, mintha az egész pályát kezdeném el. Szokták kérdezni, hogy szorongok-e ilyenkor. Nem szorongok. Inkább félek.”
In: Az igazán nehéz feladat visz előre. Petőfi Népe, 2008. november 14.