Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Szenvedélyes ember vagyok” – Fenyő Iván D. Tóth Krisztával utazott

    2022. október 7., péntek 08:12

    Fenyő Iván színészt szinte senkinek nem kell bemutatni, közönségfilmek és sikersorozatok fűződnek a nevéhez. Diplomázásuk után egykori Színművészetis osztálytársaival minden évben csináltak egy előadást egyikük életéből, AlkalMáté Trupp néven – de ebből az első néhány év után kiszállt.

    A szakmai sikerek mellett Ivánnal kapcsolatban fontos információ a spiritualitás iránti érdeklődés, amiről saját felületein is folyamatosan kommunikál. Iván gyerekként orvosnak készült, de 15 évesen bekerült Földessy Margit színiiskolájába, és ez átírta a terveit. Harmadszorra vették fel a Színművészeti (akkor még) Főiskolára, ahol Jordán Adél is osztálytársa volt, akivel a főiskolás évek alatt összejöttek.

    Iván diplomázás után a Katona József Színházba szerződött, Máté Gábort mai napig mesterének tekinti (ő volt az osztályfőnöke is), de a színházi hierarchiában nem érezte jól magát.

    2007. vízválasztó volt az életében, szakítottak Adéllal, ami megviselte, volt egy autóbalesete, és ezt tekinti indítópontnak a spirituális és önismereti útján.

    Céljai között szerepel a nemzetközi karrier, játszott több külföldi filmben és máig folyamatosan keresi a lehetőségeket. A lelki fejlődéstörténetéről, a szakmai sikerekről és kudarcokról, és a magánéleti boldogságkeresésről is mesélt D. Tóth Krisztának úton edzésre.

    Forrás: WMN.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram