“Ő egy színészóriás, az igazi” – Józsa Imrére emlékezünk

2016. október 30-án hunyt el Budapesten Józsa Imre Jászai Mari-díjas színművész. Halálának 5. évfordulóján rá emlékezünk.

“Nagyon sok kollégámtól hallottam, mondták is, vagy olvastam, hogy már gyerekkorukban tudták, hogy színészek lesznek. Én nem. Bár édesanyám szerint elég sokat szerepeltem és mindig a középpontban voltam mindenhol, óvodában, általános iskolai rendezvényeken, versmondó fesztiválokon. De ez eleinte nem tudatosult bennem” – mesélte pályája kezdetéről Józsa Imre.

16 esztendős volt, amikor még létezett a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola, ahová éppen diákokat toboroztak: “Engem a bokasüllyedésem miatt tanácsoltak el. De

ha ez nincs, akkor én lehet, hogy most éppen New York és Budapest között viszem az utasszállító gépet vagy mezőgazdasági pilótaként a szúnyogokat permetezem”

– tette hozzá.

Józsa Imre 1974-ben kezdte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és Várkonyi Zoltán volt az osztályfőnöke. A főiskolát 1978-ban végezte el, de már 1977 januárjában játszott a József Attila Színházban, amelynek egy évvel később, 1978-ban lett tagja. Egészen haláláig, tehát közel 40 éven keresztül játszott a teátrumban.

“Minden szerep más és más. Mindegyikben van valami újdonság, ami az emberben olyan ajtókat és ablakokat nyit ki, hogy rácsodálkozik. És én szerencsés vagyok ebben is, mert még mindig rá tudok csodálkozni önmagamra, több mint harminc év eltelte után is. De másban is nagy szerencsém volt. Úgy értem, hogy olyan nagyságokkal lehettem egy színpadon, mint Ruttkai Éva, Darvas Iván, Páger Antal, Sulyok Mária és még sorolhatnám. Akiktől nem mesterséget tanultam, hanem hozzáállást. Ráadásul Várkonyi Zoltán osztályába jártam. Az utolsóba” – sorolta egy nyilatkozatában.

Szenvedélyesen szeretett élni és szenvedélyesen szeretett játszani. A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon.

“Kitartását, hűségét, odaadását az itt eltöltött 34 év bizonyítja. Nincs olyan hely, nincs olyan zug, ahol ne járt volna, és ahonnan ne hiányozna mostantól mindig”

– írta a művészről távozásakor a József Attila Színház.

“Hát igen, hűséges típus vagyok. De azért vannak mások is Láng József 1962-óta, Újréti László 67 óta tagja a színháznak. Bakó Márta néni, aki 90 éves elmúlt, alapító tagja a színháznak. (…) Én ezt a színházat nagyon jól ismerem, én itt nőttem fel, nem azt mondom, hogy innen megyek nyugdíjba, de az is lehet. Van munkám, közel 150 bemutatóm volt ez alatt a 33 éve alatt, ami nem kis szám. Mindig jó szerepeket játszottam, főszerepektől kezdve mellékszerepeket, karakterszerepeket. Az alkatomnál fogva eljátszottam az összes szolga szerepet, ami létezik a világirodalomban. Nagyon sok zenés darabban játszottam. Teljes életet, teljes szakmai életet élhettem itt. Ez az egyik, a másik meg az, hogy én nem szívesen megyek oda, ahova nem hívnak. Meg néha kicsit az az érzésem, hogy Józsa Imre neve összefonódott a József Attila Színházzal.

Mikor a Vígszínházban voltam gyakorlaton áthívtak vendégnek a József Attila Színházba, akkor az osztályfőnököm Várkonyi Zoltán azt mondta nekem: „maga maradjon csak ott, magának jó lesz az a színház.”

Ez 1977-ben volt, akkor hívtak, hogy játsszam el Csikaszt a Dandin Györgyből. Bodrogi Gyulának voltam a szolgája. Hát itt ragadtam” – mesélte egy interjúban.

Változatos szerepekkel teli pályáján Józsa Imre szerepelt többek között Szigligeti Ede Liliomfi (Liliomfi), Bereményi Géza Halmi (Halmi), Bródy Sándor A tanítónő (a tanító), Neil Simon Mezítláb a parkban (Paul), Horváth Péter Csaó Bambínó (Én), Kander-Ebb-Fosse Chicago (Amos Hart), Hasek Svejk (Dub hadnagy), továbbá Brecht Koldusopera, Saint-Exupéry A kis herceg, Shakespeare Tévedések vígjátéka és Moliere Úrhatnám polgár című darabjában.

Filmes munkái között megtalálhatóak voltak tévés alkotások és játékfilmek is, játszott a Petőfi, az Ezerkettedik éjszaka, a Naftalin, a Liszt Ferenc, a Magyar vándor, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmekben, a Szomszédok című sorozatban, legutóbbi filmje az idén bemutatott Gondolj rám.

A József Attila Színház mellett a Játékszínben és a Budapesti Operettszínházban lépett fel.

2011-es alapítása óta pedig oszlopos tagja volt az infokommunikációs akadálymentesítéssel játszó HADART Színháznak is.

A színházi és filmszerepek mellett hamar kezdett szinkronizálni is. Éppen ezért manapság sokan szinkronszínészként emlegetik, de – sok, gyakran szinkronizáló színészhez hasonlóan – nem szerette a szinkronszínész kifejezést. Egy interjúban erről azt mondta: “Egy színész több helyen élhet hivatásának, így a színházban, a tv-ben, a rádióban, a filmben és a szinkronstúdiókban. Ezeket nem lehet különválasztani. Mindenütt saját magamat képviselem. A saját tudásomat, egyéniségemet. Tehát ugyanolyan fontos az én jelenlétem, amikor szinkronizálok, mint mikor játszom a színházban. Mindkettőt elhivatottsággal és komolysággal művelem. Ha nem így tennék, akkor hiteltelenné válnék.”

“Nem is vállalok mindent. Szeretem, ha közben élvezhetem a filmet. Ezt úgy szoktam mondani a golfban, hogy ha egy jó játékossal játszik az ember, akkor az ő eredménye is jobb lesz.

A másik húzza magával, jobban koncentrál, jobban odafigyel, próbál összpontosítani, próbál arra törekedni, hogy ne okozzon rossz hangulatot és rossz perceket a játékostársának, ez mindig vonatkozik a színpadra is” – nyilatkozta Józsa Imre.

Külföldi színészek, akiknek játékát Józsa Imre tette még emlékezetesebbé hangjával: Terry Jones (Brian élete) Chevy Chase, Nicolas Cage, Keanu Reeves, Billy Crystal, Richard Dreyfuss, Tom Hanks, Michael Keaton, Roberto Benigni, Quentin Tarantino, Mike Myers, William H. Macy. A sorozatok közül pedig legemlékezetesebbek: a Vészhelyzet Green doktoraként (Anthony Edwards), vagy a Melrose Place Michael Mancinijeként (Thomas Calabro) is bevésődött a hangja, a fiatalabbak pedig leginkább a South Park rajzfilmsorozat Mr. Garrisonjaként ismerik.

A színművészt 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Józsa Imrének színészi hivatása mellett több hobbija is volt. Sokáig első számú szenvedélye volt a legyező horgászat. Ebben azt szerette, hogy legtöbbször nem a partról, hanem a vízben állva, tehát szinte a természet részeként lehet csinálni. Emellett pedig a műlegyeit is mindig maga kötötte. A horgászat mellett az ügetőversenyzést is szerette, ahol hajtóként szállt versenybe. Körülbelül 2000 óta pedig a golf vette át az első helyet a hobbik között.

“Az, hogy a színpadra ki alkalmas vagy alkalmatlan, az mindig a színpadon derül ki. Sok mindent ki lehet találni, lehet különböző köntösbe, ruhákba beöltöztetni embereket, barátságokat. Helyzetbe hozni magunkat, vagy helyzetbe kerülni, de a színpadon, mindig minden kiderül, ez az álláspontom.

Másrészről, amikor én elkezdtem ezt a hivatást 1976-ban, akkor azt tanultuk meg, legalábbis én azt tanultam meg, hogy nem kell az embernek saját magát menedzselni, ahhoz, hogy életben maradjon, hogy alkalmas legyen a pályára, elég az, hogy amit az ember megkap egy szerepet, akkor azt csinálja meg jól, és akkor a magával hozza a következő szerepet, meg az azt következőt. Természetesen az óta ez a világ megváltozott, felgyorsult, egészen más erkölcsi alapokra került. Nincs egy igazi etalon, egy függőleges, amihez lehetne viszonyulni. Mindenki próbál a maga módján megélni. Mert sajnos ez egy olyan pálya, hogy ha az ember belekerül, akkor nagyon nehezen tudja otthagyni. (…) Megpróbálunk művészetet csinálni, az emberi érzésekből, találkozásokból, kapcsolatokból. Ezek az élmények úgy beleivódik az emberbe, hogy nehezen tudja a szakmát otthagyni” – fogalmazott egy beszélgetésben.

Háda János színművész, rendező, a színház alapító-vezetője, aki a József Attila Színházban is évtizedekig kollégája volt Józsa Imrének, a színész halálakor így emlékezett:

“Az én szememben ő egy színészóriás. Az igazi.” 

Hozzátette, hogy Józsa Imre betegen is bement az Oscar című előadásra, bevett egy fájdalomcsillapítót, belépett a színpadra és két és fél órán át komédiázott, “majd lehullott a függöny, és betegen hazasétált”. Mint kiemelte: nagyon sokat tanult Józsa Imrétől, “alázatot, tökéletesre törekvést és sok-sok színészi praktikát”.

Forrás: Színház Online, Origo, József Attila Színház, Tollal.hu