A Találkozások tehetségprogram egyik idei nyertese Ivanics Tamás színész-rendező, aki a kiírásnak megfelelően egy online előadásban bizonyíthatja rátermettségét. A Csókol anyád! című produkció főszereplői Vándor Éva és Szalai Ádám, a bemutatót szeptember 27-én tartják a virtuális térben. A Bethlen Téri Színház és a Manna közös kezdeményezésével pályakezdő rendezők számára ad lehetőséget. Ivanics Tamás a Színház- és Filmművészeti Egyetem befejezése után a Ciróka Bábszínház tagja volt hosszú évekig, ahol több előadást is rendezett már. Ennek ellenére úgy érzi az első igazi kihívás most találta meg, a Csókol anyád! színre illetve képernyőre vitelével.
Egy pályázaton nyerted el a lehetőséget, hogy megrendezhesd a Csókol anyád című előadást. Mennyire könnyű vagy nehéz számodra egy ilyen kompetíció? A döntésed, hogy szabadúszó lettél egyértelműen magával hozta, hogy erősíteni kell új képességeket, például a pályázatok terén?
Nem először fordult elő, hogy pályáztam egy rendezés ötletével, ilyenkor mindig nagyon lelkes vagyok. A legfontosabb szerintem egy pályázat esetében is az alapos koncepció – hasonlóképp, mint amikor a lehetőség már alapból adott egy rendezői munkára. A többi – az adminisztráció, a költségvetés készítése, a szándéknyilatkozatok kérése, stb. – már szinte a pihenés része. De a koncepció kapcsán komoly kutatómunkába kezdek, nagyon fontos számomra, hogy alaposan körüljárjam azt a problémát, amiről beszélni akarok. Ha megvan a fókusz, pszichológiai elemzéseket olvasok, podcastokat hallgatok, igyekszem minél több aspektusból rálátni a választott témámra. Szóval nagyon élvezem, mert rengeteget tanulok.
A szabadúszásom kezdete egy időre esett a pandémia kirobbanásával, akkor úgy láttam, extrán fontos lesz keresnem az ilyen lehetőségeket is, nem lehettem biztos abban, hogy mennyi munkám lesz. Azóta hálisten’ jobb lett a helyzet, szép számmal kaptam felkéréseket, de mindenképp nagyon hasznos, hogy szereztem ilyen jellegű tapasztalatot.
A Találkozások tehetségprogram pályakezdő rendezők számára biztosít lehetőséget. Te több rendezéssel a hátad mögött mennyire érzed, hogy az elején vagy ennek az útnak?
Bár társulati létem alatt valóban rendeztem négy ifjúsági-felnőtt előadást a kecskeméti Ciróka Bábszínházban, de azért erős túlzás lenne azt állítani, hogy tapasztalt rendező vagyok. Ott a kollégáim és egyben barátaim engedték, hogy úgymond „kísérletezzek” rajtuk, és mind a négy alkalommal én kopogtam be az igazgatói irodába, hogy „Sziasztok, van egy ötletem, megcsinálhatom?” Ez az első alkalom, hogy kirepülve a biztonságos fészekből teljesen új emberekkel dolgozom. Illetve azóta kaptam felkérést a dunaújvárosi Bartók Színháztól is. Mindkét új lehetőség nagyon megtisztelő, hálás vagyok a bizalomért, de természetesen én ezt még mindig tanulom.
A kiírás idén kifejezetten online előadás létrehozására koncentrált. Mennyiben kíván más hozzáállást ez a platform egy rendezőtől?
Nagyon! Amit nem hittem volna például, hogy a technika ennyi temérdek időt és energiát el fog venni az életünkből. Számos nem várt buktató került az utunkba. Amennyire megkönnyítik a 21. század adta lehetőségek a mindennapjainkat, annyira túl is tudják bonyolítani, főleg, ha stream előadást kell létrehozni. Szívesen visszamennék most az időben és elmesélném a megszerzett technikai tudásunkat a júliusi énjeinknek, hogy a kezdetektől arra lehessen koncentrálni, mit játsszanak a színészek. Új terep volt mindannyiunknak. Nehéz volt azt is feldolgoznom, hogy a próbákon nem a színészeket nézem, hanem őket a képernyőn, a legtöbb dolog annak függvénye lett, amit ott látok. Majdhogynem „filmrendezői- és operatőri” munka. Bátorkodtam is azt a műfaji meghatározást megszülni, hogy „online levélfilm”. Nagy trükkök nincsenek, két ember levelezését visszük képernyőre: léteznek, közölnek, befogadnak, na de mégsem egy klasszikus színpadi előadást látunk. A színészek 99%-ban egy laptop webkamerájával társalognak. Semmilyen formában nem volt szokványos próbafolyamat.
Mi az, amiért a Csókol anyád című darabot választottad?
Olyan témát boncolgat a darab, ami kapcsán a legtöbb ember sokat sejtetően mosolyog, amikor mesélek róla. A „mérgező szülő” (akivé a darabbéli anya válik) már egy szélsőségesebb kifejezés, de a gyermekére rátelepülő szülő szerintem mindenki számára ismerős jelenség. Ha nincs is saját családból hozott példánk, minimum ismerős a helyzet valamelyik barátunk, szomszédunk, kollégánk életéből. Nagyon érdekel a pszichológiája, hogy X szülő vajon miért nem hagyja felnőni a gyerekét, illetve Y gyerek miért nem tud a saját lábára állni és felnőni. A felnőtté válás egyébként is kattanásom, nem először választok olyan anyagot, amiben ez erősen jelen van. Ez egy olyan dolog, amit kevesen úsznak meg ép bőrrel.
Nem mellesleg elég borult a darab humora, ami szintén vonzóvá tette számomra ezt a választást.
Milyen szempontok voltak számodra fontosak a színészek kiválasztásánál?
Vándor Évát sok éve ismerem, azonnal biztos voltam benne, hogy őt szeretném az anya szerepére. Lerágtam minden körmöm, hogy igent fog-e mondani. Imádom mint embert, mint színészt, az ő humora, mély beleérző képessége, a tapasztalata garancia volt számomra, hogy Vargáné Erika olyan lesz, amilyennek megálmodtam.
Szalai Ádámot nem ismertem korábban, olyan színészt kerestem, aki illik Éva mellé, mint darabbéli gyermeke, aki ránézésre felnőtt és mégis ott bújkál benne az „anya pici fia” lehetősége. Ádám szépen hozzá ezt a kettősséget, örülök, hogy megtaláltam.
Kiknek, melyik korosztálynak készül ez az előadás?
Szülőknek, fiataloknak egyaránt. Mindenkinek, aki a függetlenedés kapujában áll, vagy már átlépett rajta.
Erika és Zsombi egymásnak írott levelei tulajdonképpen egymás felé tartott tükrök. A cél az lenne, hogy a végén ugyanabba a tükörbe nézzenek, abban lássák saját magukat és egymást. Szép lenne, ha megtanulnánk egymásra figyelni, észrevenni egymás valós igényeit. És ez már a szülő-gyerek kapcsolaton is túlmutat.
Szerző: Gáspár Anna