„Schneider Jankó lábujjhegyen osont a sor elejére, hogy a magyar bábjáték legjobb alkotóihoz csatlakozzon” – írta a kritika az egyéni látásmódú, különleges humorú bábszínészről és rendezőről, aki másfél éve az új igazgató, Kiss Ágnes felkérésére a szegedi Kövér Béla Bábszínház művészeti vezetője lett. Pályájáról és szegedi terveiről is beszélgettünk.

Hogyan cserélted a kézművességet a bábozásra?

Pécsi srác vagyok, a gimi negyedik évében fogalmam sem volt, merre induljak tovább, mi lesz velem. Volt egy kézműves vásár a Széchenyi téren, ahol odamentem egy fazekashoz, akinek megtetszettek a munkái, és megkérdeztem tőle, hol lehet ezt tanulni. Kiderült, hogy nála, és van is egy tanműhelye. Azonnal eldöntöttem, hogy jelentkezem. Kellett az a két év, amíg a fazekas suliba jártam. Közben egyszer szólt egy haver, hogy az apukája zenészként játszik valamilyen előadásban a Színház téren, nézzük meg. Ez volt a Bábel című produkció, amit a Bóbita Bábszínház csapata játszott igazi, harsány vásári kavalkádot teremtve, ami teljesen beszippantott, magával ragadott. Ez után az ovis, sulis közönséggel együtt rendszeres nézője lettem a Bóbitának, és amikor 1997-ben bábszínészképző stúdiót indítottak, beiratkoztam. Néhány alkalom után Sramó Gábor igazgató, akinek sokat köszönhetek, elém tett egy szerződést, amit azonnal aláírtam. Két évig voltam a Bóbita tagja.

Mély vízbe dobtak, de legalább gyakorlatban tanulhattad meg a szakmát.

Pécsett erős alapozást és jó szerepeket kaptam. Hat rendező nyolc darabjában játszottam, többek között Aladdin és Sárkányölő Vitéz Miklós is voltam. Jó kritikákat kaptam. Sramó Gábornak sok fáradozásába került, hogy jelentkezzek a színművészetire. Nem akartam menni, annyira jól éreztem magam, olyan remek szerepeim voltak a Bóbitában. A színművészetin a miénk volt a második bábos osztály. Az elsőt Békés András indította, majd Meczner János előállt egy másik tanári gárdával, és Csizmadia Tiborral 2000-ben bábszínész osztályt indított. Úgy alakult, hogy abban az osztályban mindannyian komoly bábszínházi múlttal rendelkeztünk. Többen a Kolibri stúdiójából érkeztek, Pécsről ketten mentünk Ács Norbert barátommal. Jó döntés volt, mert nemcsak erős osztály jött össze, hanem a képzés is jó volt.

Hogyan jutottál ki már egyetemistaként az Egyesült Államokba?

Upor László látta az osztályunkat egy vizsgán, majd Teszárek Csabát és engem megszólított, hogy nincs-e kedvünk a nyáron kimenni Amerikába. Fizetik a repülőt, a szállást, az ellátást. Massachusettsbe, egy farmon működő alternatív színházba, a Double Edge Theatre-be mentünk, ami olyan volt, mint egy sziget. Mintha nem is Amerikában lettünk volna. A vezető színészük argentin volt, de lengyel és chilei színészek is akadtak a társulatban. Egymást követő két évben is jártam náluk. Először egy Don Quijote-átiratot csináltunk, másodszor egy Mester és Margarita-produkciót. Tanulságos élmény volt egy farmon előadást létrehozni teljesen más tempóban, mint itthon. Legutóbb, amikor hat-hét évvel ezelőtt a feleségemmel együtt jártam náluk, elmondták, hogy az előző tizenegy év alatt mindössze hat-hét előadást hoztak létre. Amikor összeszámoltam, hogy ugyanennyi idő alatt én mennyi produkciót rendeztem, nem tudták elképzelni. Jó volt ebben a totálisan más, nagyon szabad színházban is megmerítkezni, miközben azt is láttam, hogy nem ez az én utam.

Diploma után hogyan indult a pályád?

Kovács Géza azzal hívott fel, hogy Zalaegerszegen most alapít bábszínházat, szeretné, ha vele tartanék. Rögtön igent mondtam már a telefonban. Érződött, hogy az egész szakma kíváncsi arra, hogy mit csinálunk. Gyorsan felkerültünk a szakmai térképre. Zalaegerszegen hamar ellehetetlenültünk, félreállítottak bennünket, mert valaki nagyon szeretett volna magának egy bábszínházat, a miénket igazából csak fantomként hozták létre két évre. Progresszív, kísérleti előadásokat is csináltunk úgy, hogy a helyi igényekhez alkalmazkodtunk, nem vágtuk ki senkinél a biztosítékot. Végül az egész társulat felállt, és mindannyian eljöttünk a városból.

Hamar lehetőséget kaptál rendezésre is, mi volt az első produkciód?

Lengyel Pál, aki akkor Egerben volt új igazgató, felhívott, hogy csináljam meg Benjamin Britten A kis kéményseprő című gyermekoperáját úgy, hogy a bábszínészek énekeljék. Mély víz volt, de beleugrottam. Merem állítani, hogy nem lett rossz. Britten nem könnyű, különösen egy kezdő rendezővel és nem szakavatott hangokkal. Hatalmas lelkesedéssel, és az újra éhes csapat lendületével azonban mindent megoldottunk. Nemrég újranéztem a felvételét, és annak ellenére, hogy ma már sok mindent másképp csinálnék, nem kellett pironkodnom.

Hogyan kerültél a vidéki intézményekhez képest igazi nagyüzemnek számító Budapest Bábszínházba?

Meczner tanár úr már a főiskola alatt is hívott a Budapest Bábszínházba. Amikor már vége volt Zalaegerszegnek, meghívták a híres csehországi színházi rendezőt, Josef Kroftát, hogy rendezzen egy Szentivánéji álom-előadást. Krofta Hradecz Královéban, a Drakban megcsinálta Csehország legjobb, Európa szerte híres bábszínházát. Mondtam Meczner tanár úrnak, hogy szeretnék bejárni Krofta próbáira. Azt felelte, nem lehet. Szívesen lennék akár a rendezőasszisztense is, mondtam erre. Nem lehet, jött a válasz. Akkor hogy lehet? – kérdeztem. „Ha leszerződik a Budapest Bábszínházhoz, akkor maga lesz Zuboly” – mondta. Pontosan tudta, hogy ennek nem tudok ellenállni. Aláírtam a szerződést.

Teljesültek a Kroftával kapcsolatos várakozásaid?

Érződött, hogy nem először rendezte ezt a darabot, mi voltunk talán a hatodik csapat, akikkel megcsinálta. Amikor a hippi mozgalom bejött Csehországba, akkor a szerelmesekre rakta a hangsúlyt, amikor találkozott egy furcsa identitású férfival, akkor az ő Puck-alakítása köré építette fel a produkciót. Bennünket annyira nem ismert, ezért az elején impróztatott, figyelte, instrukciók nélkül mit kezdünk magunk a szöveggel, és csak utána mondta, hogy mit szeretne. Jó munka volt. A Budapest Bábszínházban két évet töltöttem, több főszerepet eljátszottam már, amikor Sramó Gábor felhívott, hogy nem akarok-e Pécsre menni művészeti vezetőnek. Meczner János meglepődött, mert azt hitte, hosszabb ideig maradok.

Milyen volt hazatérni?

Akkor már a feleségemmel, Nagy Viktória Évával együtt mentünk, aki épp akkor végzett a következő bábszínész évfolyamon, ami négy évvel később indult. Szerencsére Sramó Gábornak épp szüksége volt a társulatban egy fiatal lányra, így minden összejött. 2010-ben – ottlétünk alatt – volt Pécs Európa kulturális fővárosa, mikor a Bóbita Bábszínház átköltözött a Zsolnay-negyedbe. Három évadot töltöttünk Pécsett, de hamar megfogalmazódott bennem, hogy ez nem az én utam. Addigra már Vikivel megcsináltuk A 3 kismalac és a farkasok című előadásunkat Ágoston Béla zenéjével, Takács Mari különleges látványvilágával, ami sokszorosan díjazott, sok országba, fesztiválokra meghívott produkció lett. Annyira újszerű volt, hogy még a kollégák sem tudták megmondani, miután megnézték, hogy hogyan fogadja majd a közönség. Nagyon kevés szöveg hangzik el benne, ezért tudtuk játszani fesztiválokon is románul, lengyelül, angolul, németül, szerbül és csehül is.

Vándormadár vagy, nyilatkoztad egyszer. Hogyan vezetett az utad Pécsről Debrecenbe?

Viki családja debreceni, mi pedig eldöntöttük, hogy szeretnénk szabadúszóként is kipróbálni magunkat, ezért még korábban létrehoztuk a Hepp Trupp Családi Bábszínházat. Közben megszületett a fiunk, Berzsián, Debrecenben pedig családi segítséget kaptunk, ráadásul megcsináltuk saját produkcióként a Bódog és Szomorillát a Bárka Színházzal közösen létrehozott Mátyás király asztalánál című előadásunkkal együtt. Hepp Truppként jártuk az országot, rengeteg helyen játszottunk, vendégként néha feltűntünk a Vojtinában is. Többek közt Kovács Gézával elkészítettem a Batu-tá kalandjai című egyszemélyes kesztyűs báb előadást is, amivel sok helyre meghívtak, még Japánban is játszottam – japánul. A szegedi Kövér Béla Bábszínházban is ezzel az előadással léptem fel először.

Hogyan fogadtad Kiss Ágnes felkérését, hogy művészeti vezető legyél Szegeden?

Jászay Tamás készített velem egy interjút, amiben azt mondtam, hogy bár nem érdekel az igazgatás, de egy erős kezű, jó gondolkodású, jó színházpolitikát képviselő igazgató mellett el tudnám magam képzelni művészeti vezetőként. Ági is olvasta, rögtön felcsillant a szeme és megkeresett. Tudtam, hogy ez ingázást jelentene, mert van egy jól berendezett életünk a családdal Debrecenben. Sokat gondolkodtam rajta, végül igent mondtam. Nem bántam meg, bár soha nem vonatoztam még annyit, mint azóta. Az ingázás nem a legjobb megoldás, ezért a családdal sürgősen döntést kell hoznunk ezzel kapcsolatban.

Nem túl jók a szegedi bábszínház infrastrukturális adottságai. A többi vidéki intézmény helyzetét is ismerve milyen elhelyezést tartanál ideálisnak?

Egy ekkora városnak befogadó tér, színpad, irodák és alkalmazotti létszám tekintetében is sokkal nagyobb léptékű bábszínház lenne az ideális. E ilyen körülmények között is Ágival a pályázatunkban öt évre kitűzött célok nagy részét máris elértük. Ez persze Ági hihetetlen munkabírásán túl az önkormányzat, a város hozzáállásának is köszönhető. Ági jó tempót diktál, ami engem is ugyanilyen energiájú munkára sarkall. Az előző évadot arra tettük fel, hogy jobban jelen legyünk a város életében. A kis boszorkányt ezért írtuk át szegedire, A százéves kislány is erősen szegedi mese, és ezért készültek az óriásbábok is, amelyekkel szeretnénk minél több helyen jelen lenni. Szeretnénk a korábbi években elveszített bérleteseket visszahozni, újakat is találni olyan programokkal, amelyek csábítóak. A felnőttek felé is nyitunk, ezért is szerveztük meg a Hány éves a kapitány? című programsorozatunkat, amelyben vendégelőadásokat kínálunk. Kis koncertekben is gondolkodunk.

Konkrétabban milyen lenne az ideális játszóhely?

Legjobban annak örülnék, ha egy már meglévő épületbe lehetne átköltözni, és azt alakíthatnánk át új bábszínházzá. A nagyteremnek minimum kétszáz férőhelyesnek kellene lennie, hogy nagyobb léptékű produkciókat és akár koncerteket is tudjunk benne tartani. A jelenlegi nagytermünk máshol kamarateremnek számít.

Milyen változásokat tartasz szükségesnek a társulatban?

Hét workshopot is csináltunk, amire nagy nyitottságot tapasztaltam. Sardar Tagirovszkij is rendez majd nálunk egy előadást, tőle is azt kértem, hogy az első hét workshop legyen. Gondolkodom még zenei és bohóc workshopon is.

Bábszínészként milyen technika, stílus áll hozzád a legközelebb?

Gondolkodás nélkül a kesztyűs bábot választom. Igyekszem a hagyományt tisztelve nem hagyományosan kezelni. Többször hozok ki mellé mozgatót is, ami másabb, mint amit a közönség megszokott. Szerénytelenség nélkül állítom: ismerem a ritmusát, tudom, mit lehet vele csinálni, szeretem feszegetni a határokat. Sokszor magam dramatizálom a meséket, és már az asztalnál hallom, hogyan kell a poentírozásnak hatnia. Ki tudom vele élni a poénra való érzékenységemet, így sikeres előadások jönnek létre. Az SZFE-n a mostani és az előző bábosztályban is a kesztyűs kurzust vittem.

A digitális technikát mennyire érdemes felhasználni a bábművészetben?

Sok alkotó szerint ezzel fel kell venni a versenyt. Szerintem nem kell felvenni vele a versenyt, de nem is kell ellene menni, hanem indokolt esetben használni kell vagy meg kell találni a bábelőadásnak azt a ritmusát, ami akkor is fenntartja a gyerek figyelmét, ha különben egész nap kütyüzik. Vidovszy György mondta nemrég egy körbeszélgetésben, hogy a pandémia ideje alatt az online térben való jelenlétből megfogalmazódott már benne egy előadás, ami kifejezetten a technika köré épül. Szerintem is lehet ezeket használni, ha versenyezni nem is kell velük. Érvényes előadásokat kell létrehozni, amelyek lekötik a gyerekeket.

Nagy sikerrel olvastad fel René Goscinny A kis Nicolas-sorozatát a YouTube-csatornádon. Honnan az ötlet?

Berzsián fiam még akkor is kérte ezt a sorozatot, amikor már kicsit nagyobb lett. Nagy kedvencünk A kis Nicolas. Megígértem az osztálytársainak, hogy a tanulási szünetekben kapnak majd kis Nicolas-t. Ebből indult az egész. Teljesen váratlan helyekről, ismeretlen emberektől is kaptam fotókat, ahogy a család körbeüli a telefont és néznek engem. A múltkor Debrecenben azzal állított meg valaki, hogy: „Ne haragudj, annyira ismerős vagy, tudom is már, hogy honnan, minden nap téged néztük. Köszönjük!” Volt, aki azt írta, ez tartotta benne a lelket a pandémia alatt. Nem gondoltam, hogy ilyen visszajelzéseket kapok majd.

Évtizedek óta mondogatják a bábszínházak, hogy ki kell nyitniuk a korosztályi ollót, azaz az egészen kicsiknek és a felnőtteknek is játszaniuk kellene. Mi a helyzet Szegeden?

A Hány éves a kapitány? programsorozatunk mellett szeretnénk több felnőtteknek szóló produkciót csinálni a társulattal is, egyelőre keressük az alkalmas darabokat. Már előttünk is nyitottak a legkisebbek felé kiváló csecsemőszínházi előadásokkal. Spergel Anna rendezésében született a meg a Rókus Mókus, de megtartottuk a Kukucsot és a Kiváncsi pillangót is. A százéves kislányra – amely egy Szegeden mesén keresztül átbarangoló dédszülő és dédunoka érdekes kettőse – akár tizenéveseket is várunk. A felnőtteknek szóló előadások mellett koncerteket is szeretnénk szervezni.

Annyi díjat, szakmai elismerést kaptál már, hogy a felsorolásukra itt nem is vállalkoznék, de általában a bábművészet, a bábszínházak hazai elismertségét milyennek látod?

A színházi szakma egyre jobban elismeri a bábosok munkáját. Szegeden különösen jó a helyzet. Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok főigazgatója két évvel alattam járt az SZFE-re, ott is találkozott ezzel a műfajjal, ami felé nagyon nyitott. Kiss Ágival közösen játsszák a Kafka Hotel című előadást, ahol viccet is csinálnak a színház-bábszínház témakörből. A színházak egyre gyakrabban mernek nyitni, számos jó példa van erre. Úgy érzem, a színházi szakma számára ez még egy nem annyira ismert terep. Nem akarnak naivnak vagy olyannak tűnni, akinek nincs kellő rálátása erre. Szikszai Rémusz például játszott is a Vaskakas Bábszínházban, most rendezett egy Rómeó és Júliát a bábosoknak. Itt, Szegeden a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dologban is használt bábot. Valló Péterrel is csináltunk egy Odüsszeusz-produkciót. Alföldi Róbert is szereti a bábot, a főiskolán először a mi osztályunkba jött rendezni. Azóta más bábos évfolyamnak is rendezett valamit, és a Budapest Bábszínházban is több előadást csinált már. Ha valaki mer nyitni a báb felé, általában pozitívan csalódik, beleszeret, és magával ragadja ez a világ, ami rengeteg felfedeznivalót tartogat az alkotóknak.

Szerző: Hollósi Zsolt

Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina