Kecses és elegáns, sugárzó egyéniség. Kiskorában tornásznak, majd atlétának készült. A dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben a néptáncban jeleskedett, aztán a klasszikus balett felé vette az útját. Iglódi István szavazott először színésznőként is számára bizalmat. Mestere lett, az ő igazgatása alatt a My Fair Lady-től számtalan főszerepet játszhatott el. A Sweet Charity ikonikus karaktere, az esetlen és boldogság kereső művész karaktere mai napig kíséri, immáron szabadúszóként. A 2021/22-es évadtól egy újabb fejezet kezdődik életében, hisz a József Attila Színház megújuló társulatának a tagja. 

– Családcentrikus vagy. A társulati lét hasonló biztonságot, egyensúlyt ad egy színművésznek? 

Úgy vélem igen és be kell, hogy valljam nagyon hiányzott már ez a közösségi lét. A társulat, egy „második” családot jelent számomra. A József Attila Színházba amúgy is kalandos kerültem, hisz egy előadásba rögtön kétszer ugrottam – ez a 9-től 5-ig című musical –, majd a vírus helyzet miatt kipróbáltam magam Signora Rellinek is, a Vesztegzár a Grand Hotelben című elődásban, egy estére. Már akkor éreztem a kollégáim feltétlen támogatását és szeretetét. 

– Könnyen „ugró” színésznő vagy? 

– Úgy tűnik igen. Készültünk a bemutatóra, mintha hadat üzentünk volna a Covidnak. A tervezett bemutató előtt három nappal felhívott Vajk, hogy be kellene ugranom Roz szerepébe, van rá három napom. „Ki tudná ezt megcsinálni, ha nem te, hiszen táncolni, énekelni kell”- mondta. Két nap alatt felkészültem rá, de mire közönség előtt játszottuk volna, jöttek a lezárások. Amikor újra kinyitottunk, folytatódtak a próbák, majd pár nappal az újabb, tervezett premier előtt újabb telefonhívást kaptam Vajktól, hogy Polyák Lilla betegsége miatt ugorjak be a női főszerepbe. Még jó, hogy nem a szőke, 20 centis sarkon egyensúlyozó, Dolly Parton magáról írt karakterét kaptam. Így is tudtam, esélyem sincs megtanulni a sok szöveget, énekszámot, koreográfiát. A mentő megoldás – kis kulisszatitok -, a sokszor jószolgálatot tevő súgó volt. Egy kis szerkezet, amelynek mikrofonja a súgó kezében van, diktálja/ta a mozgást, járásokat, szöveget, koreográfiát, míg a fülest ügyesen rejtette a parókám. Úgy éreztem, hogy az előadás, aminek bemutatóját fél éve várja a közönség, fontos tájékoztatni a nézőtéren ülőket, hogy beugrást látnak, ne várjanak teljes értékű alakítást. A profi csapat és a megfeszített munka meghozta a gyümölcsét:  a közönség nem vett észre semmit. Amikor legördült a függöny, mindenki egyszerre kezdett könnyezni a megkönnyebbüléstől. Az én személyes védőangyalom, a súgóm: Törőcsik Eszter volt. 

– A József Attila Színházhoz szoros kötelék fűz a jövőben…

– Nemcsák Károly igazgató úrtól meghívást kaptam a József Attila Színház újonnan alakuló társulatába. Fantasztikus dolog, a csodával határos ebben a pandémiás időszakban, hogy társulatot hoznak létre manapság, amikor minden arról szól, hogy a színészek is legyenek szabadúszók, éljenek meg úgy, ahogy tudnak. Károlyt nem ismertem korábban, egyszer találkoztunk sok évvel ezelőtt, amikor ő kiváló színésze volt a Budapesti Kamaraszínháznak, én meg a Közép-Európa Táncszínházzal léptem fel a Kálvária téren. 

– Csak zenés szerepekben láthatunk majd vagy a prózai éned is megcsillogtatod? 

– Szeretnék néhány titkot még megőrizni, de annyit elárulok, hogy lesz ez is, az is. Tőlem szokatlan módon, még egy gyerekelőadást is elvállaltam, ez utóbbit kíváncsian várom. Ami az új bemutatókat illet: most kezdtük el a Valami bűzlik Broadway musical próbáit Szente Vajk rendezésében, aminek a női főszerepét fogom alakítani. Egy európai ősbemutatónak lehetek a részese, ami egyszerre izgalmas, ugyanakkor nagy kihívás. Külön öröm, hogy rég nem látott kollégákkal állhatok színpadon. Szabó Mátét még Stúdiósként ismertem meg az akkori Nemzeti Színházban. Eltelt húsz év, és láss csodát: együtt dolgozunk. Furcsa kettősség él bennem ezen a téren. Amikor zenés műfajban játszom, a próza felé húz a szívem, lelkem. Amikor meg prózát játszom, a zenés darabok felé kacsingatok. Ez amolyan színésznői szeszély.  

– Milyen jelentőséget tulajdonítasz az életkornak, ha egyáltalán ez fontos? 

– A színház konzerválja az embert, mi, színészek nem feltétlenül úgy nézünk ki, ahány évesek vagyunk. Korombeli szerepeket alig osztanak rám, mert nem felelnének meg az alkatomnak, a kinézetemnek. Iglódi István idejében a drámairodalom szinte összes naiva szerepét eljátszottam és lássuk be, ez már nem az én szerepköröm. Akkoriban szenvedtem is attól, hogy nem gondolkodnak bennem más típusú szerepekben. Jelen pillanatban nem panaszkodhatok, hisz a főnökébe szerelmes savanyú titkárnőtől, a táncos takarítónőig, a szeszélyes anyukán át mindent játszom. 

– Tizenkilenc évig játszottad a My Fair Lady Eliza Doolittle-jét. Mit hoztál magaddal ebből az előadásból? 

– Kiemelt helyen szerepel a pályámon a My Fair Lady, főleg azért, mert olyan nagyformátumú színművészekkel léphettem színpadra, mint Agárdi Gábor, Bács Ferenc, Sinkovits Imre, Zolnay Zsuzsa. Egyszerűen tettem a dolgomat, meg akartam felelni nekik, hogy partnerként tekintsenek rám. Nagyon sokat segítettek, rendkívül sokat tanultam tőlük. A szakmai alázatra, a precizitásra, felkészültségre rengeteg példát láttam, talán ez a legfontosabb, pályámat végigkísérő értékrend volt az én útravalóm. Remélem, most hogy újra társulathoz tartozom, át tudok adni valamit a Tőlük tanultakból a frissen végzett kollégáim. 

Köszönet Ritának!