A Narratíva Kollektíva A Negyedik – Dante pokla c. művét október 3-án mutatják be a Jurányi Házban a Budapesti Őszi Fesztivál keretein belül. Hegymegi Máté rendezővel beszélgettünk a kiindulópontról, Dante Isteni színjáték c. művéről és a munkafolyamatról.

Hogyan találkoztál Dante Isteni színjáték c. művével?

Gimnazista koromban, de ha jól emlékszem, akkor a teljes Isteni színjáték-ot még nem olvastam, csak a Pokol-ig jutottunk. Eredetileg az volt a fejemben, hogy Csehov Sirály c. darabját csinálom a Narratíva Kollektívával, amikor még csak terveztük a Narratíva első évadát 2-3 évvel ezelőtt. Akkor azt egy kamion platóján szerettem volna megvalósítani, amit a csapattal a játszóhelyünknek képzeltünk el, de ennek megvásárlására az erre felhasználható pályázatok, források hiányában nem került sor. Így várat még magára az a projekt. Ezért végül más anyagot kerestünk Garai Judittal. A beszélgetéseink során sokszor felmerült a bűn, büntetés, bűntudat hangsúlyossága a korábbi előadásainkban.

Amikor erről beszélgettünk, és arról, hogy látunk-e valódi büntetést a közéletben Magyarországon, vagy a büntetések arányban vannak-e az adott bűnökkel, amik körül vesznek minket. Judittól jött az ötlet, hogy mi lenne, ha az Isteni színjáték-on kezdenénk el gondolkodni. Nagyon hamar kiderült, hogy dolgunk van ezzel az anyaggal. De egy ilyen terjedelmű művet egy az egyben színpadra állítani nem lehet. Az volt a fő kérdés, hogyan lehet sűríteni ezt a hatalmas anyagot. Viszont nem akartuk az eredeti szöveg egy megcsonkított, vagy csak egyes részeit felhasználó adaptációját elkészíteni.

Hogy állt össze a szövegkönyv?

Elkezdtük kiválogatni a Pokol és a Purgatórium színekből azokat a történeteket Nádasdy Ádám fordításából, amiket mi dramatikusnak, hozzánk közelállónak éreztünk. A mű költőiségét, az ötödfeles jambust megtartva egy színházi, saját példányt írtunk Peer Krisztiánnal hárman. Egy fontos változtatást eszközöltünk az eredetihez képest: az áldozatokkal nem igazán foglalkozik Dante a műben, csak a bűnössel és büntetéssel, nekünk viszont hiányzott az áldozatok szempontja, és azon kezdtünk el gondolkodni, hogy lehetne megszólaltatni őket a mi történetünkben. Így lett három sík: az egyik, a gerinc, amit az Utazó és a Kísérő végigjárnak, ahol a dantei, költői szövegekkel elmesélik, de nem látjuk a büntetéseket. Ehhez képest látjuk az áldozatokat a második síkban, ahol az alkotókkal készült riportok alapján született dokumentarista szövegek hangzanak el. A harmadik sík a vetítés, videó, ahol tulajdonképpen az ösztön jelenlétét keressük, a hét jellemhiba mentén vizsgált bűnösség, büntetés kapcsolatában, hogy hol van legtisztábban jelen, így került be az állatvilág. Ez a három sík párhuzamosan fut az előadásban. 

A mi munkafolyamatunkat is megszakította a covid, és elcsúszott a próbafolyamat, ezért miközben írtuk a darabot, úgy döntöttünk, hogy elkezdünk online dolgozni, méghozzá úgy, hogy interjúzunk a színészekkel, alkotókkal a hét fő jellemhiba mentén, és azt keressük, hogy áldozatszemszögből kinek van számunkra története, amit szívesen megosztana, és a tematikákhoz kapcsolódhat. Hatalmas mennyiségű anyag gyűlt fel; kiválogattuk, meghúztuk, de semmit nem írtunk át a szövegekben, tehát az előadásban úgy hangoznak el, ahogy az alkotótársak elmesélték.

Az elmesélők beleegyezésével kerültek a szövegkönyvbe a történetek, és nem az a színész mondja az adott monológot, akinek a saját története, természetesen minden nevet és helyszínt is megváltoztattunk, védve az érintetteket, áldozatokat. Krisztiánnal hetenként felolvastattuk a színészekkel online a szövegeket, és az ő javaslataikkal élve dolgoztunk tovább az anyagon. Az egész szövegkönyvet kb. egy év alatt írtuk meg. 2021. január-februárjában elkezdtünk próbálni, majd újra leálltunk, és most volt egy főpróbahetünk zártkörű bemutatóval, majd október 3-án nézőknek is megmutathatjuk végre az előadást a Jurányiban. 

Van egy nagy gumicsónak az előadásban. A forma, maga a csónak a munkafolyamat melyik pontján jutott eszedbe?

Az volt az egyik legelső gondolat.

Illetve, hogy mi ez a címben szereplő negyedik, mi a központja az előadásnak, ahhoz szorosan kapcsolódik a csónak, de ez az előadás folyamán bontakozik ki, ezt nem szeretném elvenni a leendő nézőktől.

Így ajánlottad az előadást: „A 7 főbűn valóban bűn, vagy csak olyan jellemhibák összessége, amelyek mindannyiunkban benne vannak, amelyeket el kell fogadnunk, és együtt kell tudnunk élni velük.” Önmagával való szembenézésre számítson a néző?

A darab a jellemhibákat nem bűnökként nevezi meg, hanem olyan jellemhibáknak, amik az ember részei, amik mindenkiben különböző mértékben vannak jelen, ha jelen vannak egyáltalán. Az a fontos, hogy mennyire hagyja az ember elhatalmasodni ezeket magában.

Az előadás azzal foglalkozik, hogy hol vannak ebben a történetben az áldozatok, akik sérülnek. A legtöbb történet olyan dolgokból indul, amik bárkivel megeshetnek, azonosulhatunk vele, és könnyebb megértenünk ezt a pokoljárást, amit látunk, közelebb hozza az emberhez. A döntésekről is szól az idézet, hogy minden determinált, vagy az ember önvizsgálatán múlik, hol van az egyénfelelőssége.

Dante eredetijében van egyfajta zsurnalisztikai jelleg, a kortársairól mond hideget-meleget. Ezt megtartottátok?

Nádasdy Ádámmal sokat beszélgettünk a munka során, és szerintem az egyik legcsodálatosabb része az újrakiadásnak Ádám jegyzetei, amik majdnem ugyanakkora terjedelműek, mint Dante szövege. Nagyon hasznosak a jegyzetek, hogy az ember értelmezni tudja ennyi idővel később a kort. Nagyon sok minden kiderül az emberekről, sok olyan kortársat nevez meg, akikről nem biztos, hogy tudtak akkor bizonyos dolgokat. Ehhez is kapcsolódik az a gondolat, hogy hogyan tudjuk a saját történeteinket beemelni az előadásba. Nem a bűnösökről akartam beszélni, hogy nevezzünk meg pénzimádókat és torkosokat a mai magyar közéletből, jobban érdekelt, hogy az áldozatok váljanak hallhatóvá. Már az nagyon megrendítő, hogy a stábból milyen történetek kerültek ki.

A zenének mi a szerepe az előadásban?

Tarr Bernadett, az előadás zeneszerzője nagyon sokat dolgozott azon, hogyan lehet ezeket a helyenként romantikus képeket, szövegeket hol ellenpontozni, hol segíteni és az élőzenei szövetet egy nyelvvé tenni az előadással.

Hogy alakult, hogy Bánki Gergely játssza az Utazót?

Mert szerintem remek, sokat elemző színész, akinek az intellektusa elengedhetetlen ehhez az erősen szövegközpontú anyaghoz, miközben van Gergőben egy bohóc, valami jóízű naivitás, ami ehhez a Dantéból építkező Utazó figurához kell, aki folyamatosan rácsodálkozik a dolgokra, de nem teljesen naiv, mert erős értelmezéssel van jelen. Humoros esetlenséget is látok Gergőben. Ritka, mikor egy színészben mindez megvan, és mindezt egyszerre képes megmutatni. Nagyon jól működnek együtt Hajduk Karesszal, remek volt velük próbálni, nézni őket, hogy az erős hasonlóságaik és szélsőséges különbözőségeik feszültsége hogyan gazdagítja a két szerepet és azok kapcsolatát.

700 éve halt meg Dante. Ha találkozhatnál vele, mit kérdeznél tőle?

Egy dolgot biztos nem tudnék kérdezni, annyi kérdést vet fel, annyi dolgot nyit ki.

Egy túlromantizált, folyton előtte lebegő kép viszi ki ebből a pokolból, csodásan ír erről.

szerző: Bordás Katinka

fotó: Dömölky Dániel

Információ és jegyvásárlás ITT.