Az Irodai patkányok című előadást szeptember 18-án mutatják be a Dumaszínház, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében a Jurányi Inkubátorházban. A rendezőt, Kocsis Gergelyt kérdezte Bordás Katinka többek között monotónia tűrő képességről és arról, hogyan tud kapcsolódni színházi alkotóként az irodai élet fény- és árnyoldalaihoz. 

Kipihented magad az elmúlt hónapokban?

A karantén első időszaka pihenésnek számított, később már fárasztóbb volt, mintha dolgoztam volna. A túl sok idegeskedés, a féltés, félés, hogy mi lesz, hogy lesz… De ez az érzés máig nem múlt el. Nehéz úgy próbálni, alkotói energiákat mozgósítani, hogy folyamatosan ott lebeg felettünk a bizonytalanság, hogy lépten-nyomon elhangzik, hogy „már ha ugye lesz ez az előadás…” Őrjítő, de gondolom, mindenki így érez.

Többedjére mozdulsz ki a Katona József Színházból rendezni, játszani. Milyen most ez az újbóli kiruccanás? Hogy áll a próbafolyamat?

Két éve lappang ez a produkció, már kezdtem lemondani róla, aztán hirtelen mégis összejött. Élvezetes dolgozni Sipos Verával, Ullmann Mónival, Janklovics Petivel és Pataki Ferenccel, na meg Vinnai Andrással, aki a zenékért felel, ugyanis én szerettem volna, ha zenés az előadás, hogy egy kicsit elrugaszkodjunk. Jó egy levegőt szívni velük. Egyenként már mindenkivel találkoztam a pályán, kivéve Mónival. Jó hangulatú a próbafolyamat, de nehezen nyilatkozom arról, hogy állunk. Májusban mutattuk volna be eredetileg, de a járvány közbeszólt. A nyári enyhülés idején kezdtük el próbálni az előadást, úgy alakult, hogy négyszer egy hetünk van. Egy színházi munkának nem feltétlen tesznek jót ezek a szünetek, még akkor se, ha szkeccsekből álló, könnyednek mondható előadás készül, de tulajdonképpen jól állunk, már tudtunk egybe menni.

Az irodai munka egyik sztereotípiája szokott lenni a monotónia. Van benne tapasztalatod?

Nem tudom, mi történne velem, ha egy multi cégnél kellene ülnöm az irodában, és napi nyolc órán keresztül emaileket írogatnom. Feltételezem, nem bírnám, de sosem próbáltam. A monotónia tűrő képességemet azonban már volt lehetőségem tesztelni imitt-amott, ilyen-olyan módon, és kiderült, hogy nagyon alacsony. Amikor családilag mezőgazdasági munkában kellett krumplit szedni, vagy kukoricát címerezni egész nap, ami tulajdonképpen egy mozdulat ismételgetése, akkor azt rosszul viseltem. Vannak színházi pillanatok is, amikor az ember monotonitást érzékel, bármennyire is színes és szagos ez a szakma. Azt gondolom, hogy megkíván egyfajta idegrendszert egész nap az irodában ülni.

Rendezőként, színészként hogyan tudsz kapcsolódni ezekhez a figurákhoz, ahogy te fogalmaztál egy helyütt, az irodai élet poklához és mennyországához?

Úgy, hogy a Fehér testvérek és Litkai Gergely karcos, vicces, abszurd, faramuci, vagyis jó jelenteket írtak, amit a színpadon próbálunk érvényesíteni. Ők a szövegbe már beleírták ennek az életnek a visszásságait, mi öten azt mutatjuk meg, mivel ezek a figurák is emberek minden nyomorúságuk és „homoirodikusságuk” ellenére, hogy ők is vágynak, éreznek, haragszanak, szeretnek. Az élettelen monotonitást kénytelenek vagyunk élettel megtölteni. Ha igazi valójában ábrázolnánk színházban az irodai életet, akkor unalmas lenne az előadás.

Szeretnénk, hogyha a nézők véletlenül magukra ismernének az előadás szereplőiben, akkor mulatnának magukon. Szeressék meg magukat! Nem célunk az irodai életet véleményezni, de a humor módszereivel igyekszünk rávilágítani, hogy ilyen is van, és hogy milyen különös létforma ez, amit én magam tulajdonképpen nem is ismerek, csak közhelyekből meg tv-sorozatokból, illetve barátok és ismerősök elbeszéléséből. Mióta ezen a produkción dolgozunk, ha valaki olyasfélével beszélek, akkor előfordult már, hogy előkaptam a szövegkönyvet, mert kíváncsi voltam, hogy egy adott párbeszédre ráismer-e az illető, vagy hogy mit gondol róla. Részsikereket már arattam ilyen asztaloknál, szóval reméljük, színházban is működni fog.

A tervek szerint viszitek az előadást irodákba is.

Tudtommal szándékában áll az „impresszárióknak”, vagyis a sokszoros koprodukciós partnereknek egy irodai változatot is készíteni. Ami remélhetőleg nem sok mindenben fog különbözni az előadástól, annyiban persze igen, hogy nem színházi körülmények között, tehát díszlet és világítás nélkül játszanánk. Mivel irodában játszódik maga az előadás, ezért abban reménykedünk, hogy könnyen bepattintható lesz egy valódi irodába, bár Juristovszky Sosa látványterve egy picit el fog rugaszkodni a konkrét, naturális irodai berendezéstől.

szerző: Bordás Katinka