KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 19., kedd

    “Szerintem a pofátlan őszinteség a legfontosabb” – Szilágyi Brigitta rendezőasszisztens válaszolt

    2021. január 3., vasárnap 09:08

    A Vígszínház rendezőasszisztensével, Szilágyi Brigittával beszélgetett a Színházhatás arról, mi kell ahhoz, hogy valaki felelősségteljes ember és kolléga lehessen.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Szilágyi Brigitta elsőként arról mesélt, hogy nem volt művészi véna a családban, de sokat jártak előadásokra: “Sok mindent csináltam, aminek semmi köze ehhez a világhoz, judóztam is például. Aztán egy sérülés miatt megrekedt a sportolói életem. Ennek ellenére a rendőrtisztire is elmentem felvételizni. Az az érdekes, hogy amikor az edzésen megtörtént a baleset, szüleim éppen egy színházi koncerten voltak, amire én nem akartam elmenni. Ki is tört a karom: ha a színházban lettem volna, ez nem történik meg, és lehet, itt sem vagyok. Később kezdett el vonzani a szervezés és a színház. Utánanéztem, mi az, ami ezen belül működhet és az interneten találtam rá arra, hogy létezik a rendezőasszisztensi állás. Írtam színházaknak, és a Karinthy Színház volt az első, aki azt mondta, hogy nyugodtan üljek be, ha érdekel, nézzek végig próbafolyamatokat. (…) A Karinthy után az Átriumban is asszisztálhattam, utána az Operettbe kerültem, mint kellékes, ott rengeteg mindent megtanulhattam. Akkoriban indult két év után egy új rendezőasszisztensi osztály a Színműn, és mivel igazából korábban ez érdekelt engem, beadtam a jelentkezésem” – mesélte a rendezőasszisztens.

    Az alap mindig megvan, hogy mit kell csinálnia egy asszisztensnek: de emberileg mindig egy teljesen új világ. (…) Fontos része az asszisztensi munkának, hogy tudjuk, hol van a határa annak, ameddig az én kezem elér, és ami után már nem az én feladatom és hatásköröm. Ezt nagyon nehéz megtanulni. Maximalizmusból adódóan gyűlölöm, amikor valamihez nincs közöm, de elfogadtam, hogy rendszerszinten az a jó, ha be van határolva az én munkám is. Az asszisztens a fő szervező és kommunikációs ember, csatorna a rendező és színész, kellékes, bútoros, díszítő, ügyelő, stb. között. Szervezi a próbákat, mindenféle színpadi mozgást, színészt, kelléket, díszletet, hangot, fényt ismernie kell. Egy asszisztensnek értenie kell, hogy mi miért történik a színpadon, hogy ha például egy beugrást, felújítást kell csinálnia, tudja, mi a dolga. Abban az esetben ne csak azt tudja, hogy A-ból B-be kell átmennie a színésznek, hanem azt is, hogy pontosan miért teszi ezt. Az asszisztens kicsit szervező, tanár – nagyon érteni kell az emberekhez. Jó, ha van benned egy természetes érzékenység irántuk. Meg kell hallgatni őket, és segíteni, ahol tudsz, de tudni kell szétválasztani, hogy mikor a barátaiddal dolgozol, akkor is tudatosítani kell, hogy most munkáról van szó. (…) Szerintem a pofátlan őszinteség a legfontosabb, minden szinten” – fejtette ki Szilágyi Brigitta, aki szerint asszisztensként biztos pontnak kell lenni a kollégák számára. 

    Szilágyi Brigitta arról is beszélt, hogy kislányos szégyellőség volt benne, idő kellett a tudatosításhoz, hogy a színháziak is emberek: “A legmeghatározóbb számomra a Sztalker csoport volt, emberileg és szakmailag is. Az osztályfőnökeim jól látták: elküldtek a Nemzeti Színházba a Woyzeck előadás csapatához gyakorlatra. Később megtudtam, hogy szándékosan azért küldtek oda, mert azt gondolták, hogy nem az én világom, legalább kívül kerülök a komfortzónámon és valamit kezdek magammal. Igazuk volt meg nem is: végül kiderült, hogy nagyon is az én világom. Ha az a projekt nincs, ha nem találkozom Attilával (ifj. Vidnyánszky Attila rendező), ha nem kapok tőle annyi szakmai lehetőséget – amiért nagyon hálás vagyok -, akkor emberileg nem tartanék sehol. (…) A szó legcsodálatosabb értelmében bolondok!”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Fotó: Szkárossy Zsuzsa

    - Színházi pillanatok az Instagramon -