Az évek során lehetett látni drámai szerepben, polgárpukkasztó előadásban és zenés komédiában is – Szervét Tibort Vidacs Éva kérdezte a Privátbankár oldalán.
A teljes interjú itt olvasható.
A felvetésre, miszerint az Anconai szerelmesek, a Radnóti Színház korábbi nagy sikerű előadása “minden együgyűségével” 100/100 volt, úgy reagált: “Na igen, az valóban az volt. De látja; „minden együgyűségével” – ezt mondta. Inkább úgy mondom, hogy az előadás volt 100/100. Mert a színdarab az más, mint az előadás. A darab a nyersanyag, hogy milyen előadás lesz belőle, az sok tényezőtől függ. Az Anconai igazán szerencsés csillagzat alatt született. Mi is nagyon szerettük és a nézők is. Kétszáz előadást ment és beszéltük is a többiekkel, hogy alighanem életünk végéig játszhatnánk, csak a címet kellene módosítani Anconai szenilisekre.”
A kérdésre, van-e esély arra, hogy az Illatszertár is egy kivételes előadás lesz a Tháliában, Szervét Tibor azt mondta: “Szerintem is nagyon jó. Persze, hogy mi sikerül, mi nem, azt előre egyáltalán nem lehet megmondani, meg babonából is faramuci lenne erre fogadásokat kötni, de jók az előjelek. Mi szeretjük, a rendező jól ismeri, de hogy a nézők szeretik-e majd, azt nem lehet tudni.”
Azt is hozzátette: “Több évtizedet töltöttem azzal, hogy kíméletlen véleményt mondtam mindenről, azzal a szent meggyőződéssel, hogy én annyira okos vagyok, hogy mindenről tudom a frankót, és a világ az így van, meg úgy van. Ám a világot egyrészt nem érdekelte az én véleményem, másrészt jó párszor bebizonyosodott, hogy tévesen, rosszul, igazságtalanul látom a dolgokat. Ezért aztán egy ideje igyekszem a mellékneveket elhagyni. Vagyis nem minősíteni. Még az automatikus plusz, vagy mínusz előjelet se adni eseményeknek, élményeknek, embereknek, történéseknek. Persze a minősítés zsigeri, mindnyájan reflex-szerűen tesszük. Pedig annyiféle nézőpont létezik, akkor hogy mondhatom én, hogy valami/valaki ilyen, vagy olyan. Van az a szép történet, hogy a paraszt talál egy lovat. Összefut a falu, hogy milyen szép ló, milyen szerencsés, hogy találta, mire a paraszt azt mondja: majd meglátjuk. Másnap a fia próbálja megülni, a ló ledobja, összetöri mindenét. Jönnek a szomszédok, hogy mekkora nagy bajt okozott a ló, mire az ember megint csak azt válaszolja: majd meglátjuk. Harmadnap megjelennek a faluban a toborzók és csak a paraszt fiát nem sorozzák be, mert annak törött mindene… Tehát ilyen bonyolult a világ és ezt így hatvanegynéhány évesen már tök jó látni. Szóval megpróbálom nem nagyon a befolyásom alá vonni az eseményeket. (…) Nekünk a gondolkodás és a világ feletti uralom nagyon fontos. A keleti tanokban viszont az együttműködés és a harmónia van a középpontban.”
Arról szólva, hogy elvégzett egy coach- és egy meseterapeuta képzést is, úgy fogalmazott: “Elsődlegesen a kíváncsiság hajtott. Rengeteg tudás van felhalmozva, amiről nekünk nem nagyon van fogalmunk. Nagyon sok hasznos ismeret rejlik különböző könyvekben, iskolákban. Úgy értem, olyan tudás, ami szerdán fél 4-kor is jól jön a buszon. Ugyanis, mi általában szeretjük magunkat, és akkor se haragszunk magunkra, ha szerdán fél 4-kor félrelökünk valakit a buszon, mert büdös vagy hangos. Én ilyen vagyok, engem így kell elfogadni – mondjuk. De meg lehet próbálni megoldani másként is. Igaz viszont az is, hogy ahhoz, hogy bármit is változtatni akarjunk magunkon, ahhoz valami rettentően erős ok kell. Sajnos nemegyszer valami nagyobb élet-baj. Ahhoz pedig, hogy meg is tegyünk valamilyen első lépést, sokszor még az se elég… (…) A belső szabadságnak egyetlen szobája van, amibe sok-sok ajtó nyílik. Vagyis alapvetően ezek az iskolák ugyanazt mondják. A lényeg az, hogy picit haladd meg azt, amit úgy hívnak, hogy: én. Ez pedig óriási feladat. És csak személyesen, egyénenként tudjuk meglépni. Már az is kiváltságos, ha van egy mester, hogy megmutassa az ajtót. Valamelyik ajtót. Bemenni nekünk kell. (…)Van egy olyan megfigyelésem, hogy minden, ami velünk történik az először produktív, aztán reproduktív, aztán pedig kontraproduktívvá válik. Minden. Ezt nem könnyű feldolgozni.”
Arról is beszélt, hogyan jut ideje a másokkal való foglalkozásra: “Már nem játszom annyit és ez tudatos döntésem, pont azért, hogy legyen időm erre. Csöndben lenni, figyelni és gyakorolni.”
Ugyanakkor nagyon is jelen van a pódiumokon, hiszen itt az Orient Express, az Illatszertár és ha egyszer lesz újra színház, fut tovább a Virágot Algernonnak is: “Azt a regényt én adaptáltam színpadra. Akartam írni egy olyan darabot, ami nekem tetszik. Ami úgy hat, ahogy szerintem a nézők igénylik. Amikor megkerestem vele a Játékszínt, csak rendezni akartam, az ő ötletük volt, hogy játsszam is el a címszerepet. Ma már hálás vagyok ezért.(…) Nagyon szeretek játszani. Számomra életmentő a színház. Életem hosszú szakaszában nagyon komoly rejtőzködési hely volt. (…) Egyébként meg van bennem egy alapvető csibész. A joker. A jolly joker. A vidám viccelő, aki boldogan belebújik bármilyen szerepbe. Nem tervezem, hogy elhagyom a színházat, amíg szükség van rám, örömmel játszom.”