Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    SZFE: „Az erőfeszítések ellenére nem sikerült felvenni a kapcsolatot Cserhalmi Györggyel”

    2021. szeptember 30., csütörtök 11:19

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem közlése szerint „az erőfeszítések ellenére nem sikerült felvenni a kapcsolatot Cserhalmi György Balázs Béla-díjas színművésszel” – írta a magyarnemzet.hu.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, Cserhalmi György korábban azt állította, hogy „nem kapott meghívót az intézmény jubileumi aranydiploma-osztójára, amelyet a legalább hatvan éve az egyetemen végzett egykori diákok kapnak.” Az SZFE vezetése erre úgy reagált, hogy „azoknak, akik jelentkeztek az általuk küldött felhívásra, de nem tudtak eljönni a rendezvényre, kipostázzák majd diplomájukat.”

    A felsőoktatási intézmény  az eseményről saját honlapján tett közzé felhívást. Az SZFE tudatta azt is, hogy szeptember 23-án két évfolyam kapta meg az elismerést.

    „Az idei és tavalyi év díszdiplomásai összesen 137-en voltak, közülük Verebes Istvánnal vagy Kern Andrással például sikerült felvenni a kapcsolatot, azonban az erőfeszítések ellenére számos volt hallgatónkkal, többek között Cserhalmi Györggyel nem” – fogalmazott az SZFE vezetése.

    „50-60-70 év távlatából, illetve korábbi iratkezelési gyakorlatot látva nehéz dolguk van a kollégáknak a dokumentumok felkutatására. A vezetés megjegyezte: a rendezvényt annak ellenére szervezték meg, hogy ez a fajta diplomaátadó nem kötelező az egyetemeken” – fejtették ki.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram