„Az SZFE egyetemi adminisztrációjának vezetőjeként tájékoztatom Önöket, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a modellváltás másfél évvel ezelőtt megkezdett átalakítási folyamata az SZFE új rektorának kinevezésével, majd a rektori feladatok átadás-átvételének végrehajtásával lezárult” – közölte Dr. Szarka Gábor, az SZFE kancellárja.

Úgy véli, az Egyetem megújult infrastrukturális, adminisztratív, jogi és gazdálkodási keretrendszere szilárd alapot biztosít az SZFE öt évre kinevezett új rektora számára, „hogy eredményesen megvalósíthassa a Szenátus előtt bemutatott vezetői pályázatában foglalt szakmai programját”.

Szarka hozzáteszi: „A 2020 végén megkezdett megújulási folyamat az egyetemi polgárság közös erőfeszítéseinek köszönhetően rendkívül sikeresnek bizonyult: az intézmény szervezeti működése hatékony, gazdálkodása és pénzügyi helyzete stabil, az SZFE újjáalakult Szenátusa pedig magas szinten biztosítja az Egyetem autonóm működését. Az elmúlt másfél évben a Színház- és Filmművészeti Egyetem 150 éves történetében eddig nem látott infrastrukturális fejlesztések és eszközbeszerzések valósultak meg, melynek eredményeként immár nemzetközi összehasonlításban is a legmagasabb minőségű színház- és mozgóképművészeti képzések valósulhatnak meg Egyetemünkön.”

Arra is emlékeztet, hogy Áder János Magyarország köztársasági elnöke Rátóti Zoltánt 2022. február 1-i hatállyal kinevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának.

Rektori pàlyàzatom hű a Színhàz- és Filmművészeti Egyetem küldetésnyilatkozatàhoz, amely leszögezi, hogy „A Színház- és Filmművészeti Egyetem a tudományos kutatàs, a tanítás, valamint a tanulás szabadságàra épülő tevékenységével elkötelezett hazànk Alaptörvényének szellemisége, valamint az Európai Unió alapító atyàinak eredeti szàndékai iránt.

Ugyanakkor nyitottan fogadunk minden értéket, amely gyarapítja közösségünket és biztosítja fennmaradàsunkat az egyetemes emberi civilizáció kontextusában. Az egyetem polgàraiként közösen keressük e kulturàlis eszmény korszerű színhàzi és mozgóképes kifejezési formàit.

Hiszünk abban, hogy sokszínű világunkban akkor vàlik igazán làthatóvá a létezésünk, ha saját színeinkkel és àrnyalatainkkal gazdagítjuk az összképet. Ezért a tanítás és a tanulás soràn hangsúlyozottan merítünk sajàtos, nemzeti kulturális kincseinkből. A művészi pályát nehéz,de örömteli hivatàsnak, legfőképpen kivàltsàgos adomànynak tekintjük, amelyet a bennünket figyelmével kitüntető közösség szolgàlatába kívànunk állítani”.

Ennek szellemében pàlyàzom meg a Színhàz- és Filmművészeti Egyetem rektori tisztségét, és vezetőként szeretném elősegíteni, hogy az egyetemen végzettek a magyar kultúra és nyelv elkötelezett követei, magas szinten képzett művészek, a hagyomànyok – művészi örökségünk – tisztelői és követői legyenek.

Emellett természetesen maradjanak nyitottak és elfogadóak minden egészséges új stílussal, formàval és kezdeményezéssel szemben.

Rektori pàlyàzatom a modellvàltàs eredményein és egy helyzetkép megrajzolásàn túl arra törekszik, hogy felvàzolja, hogyan szeretném megvalósítani e fenti célokat. Ebben a magyar oktatàs ügyéért talàn a legtöbbet tevő gróf Klebelsberg Kunót tartom mintaadónak, aki egy helyütt így fogalmaz: „Amily lelkiismeretlenség, ha egy nemzet tökéletlen, elmaradt fegyverzettel egyenlőtlen tusàba küldi fiait az ellenséggel szembe, éppen olyan vétek tudósaink irànt, ha elavult, elégtelen műszerekkel bocsàtjuk oket bele a nemzetközi tudomànyos versenybe.” Ennek a gondolatnak a szellemében mi is keressük azokat a korszerű eszközöket, amelyek àltal hallgatóink 21. szàzadi korülmények között élő, a vilàgra nyitott, de magyar kultúrànk irànt elkötelezett művésszé és szakemberré vàlhatnak.

Amikor elhatároztam, mogy megpályázom nagy hagyományokkal rendelkező, szeretett alma materem, az 1865-ben alapított Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori tisztségét, a magam számára is fontosnak tartottam megfogalmazni, milyen készségek és tapasztalatok alapján érzem alkalmasnak magam e nagy felelősséggel járó feladat ellátására. Azt tanultam, hogy az alázat a helyes önismeret, de úgy gondolom, ehelyütt nem emberi esendőségeimet, hanem a vezetésre alkalmassá tevő tulajdonságaimat érdemes szàmba venni.

2010 és 2016 között vezettem a Kaposvári Csiky Gergely Színházat. A színházvezetést, a társulat irányításàt, önálló arculattal és művészi szándékkal rendelkező alkotóközösség megszervezését, műkodtetését egykori igazgatómtól Schwajda Györgytől láttam és tanulhattam meg még az 1990-es évek végén a szolnoki társulatnál, majd a Nemzeti Színházban.

Bölcsességét, higgadtságát, színházvezetői tapasztalatait megosztotta velem, támogatta vezetői terveimet. A Schwajda Györgytől megszerzett tudást alkalmazva — kiegészítve a korábbi direktoraimtól, Ruszt Józseftől, Szűcs Miklóstól, lglódi Istvántól szerzett tapasztalatokkal — vezettem a Csiky társulatát.

Biztos vagyok benne, hogy a Kaposváron végzett munkám és tapasztalataim nélkül Vidnyánszky Attila nem bízott volna meg 2020-ban a Nemzeti Színház Stratégiai igazgatói feladataival.

A színház irányítása megköveteli a vezetőtől, hogy egyszerre legyen gondoskodó, de szigorú, játszótárs és érzelmi támasz, követelményeket betartató és példát mutató, nagyvonalú, de felelős gazdasági szakember — és mindig energikus. A rektori feladat mindezeket magába foglalja és kiegészül egy nagyon fontos tényezővel, ez pedig a pedagógia.

A Kaposvári Egyetemen rálàthattam a Vidnyánszky Attila vezette színészosztály (2012—20 17) nevelésére, szakmai fejlődésére, majd ennek az osztálynak a derékhada a Nemzeti Színhàzban társulati taggá vàlva a munkatársam lett. Az ő példájukon keresztül is megtapasztalhattam, mit jelent a tehetséggondozás, majd az egyetemi tanulmányok utáni pályakezdés és kibontakozás. Ez a nehéz, de örömteli folyamat tesz elkötelezetté a tehetségek nevelésében. Nagy körültekintést, türelmet, kitartást és rugalmasságot igényel a tanítás, nevelés, de ennek felelőssegét átérzem, s gyümölcseit pedig reményeim szerint a jövő közönsége fogja megízlelni.

Szeretnék kiemelt figyelmet szentelni egyetemünkön a magyar nyelvnek, hiszen az itt végzett hallgatók leendő hivatása szorosan összeforr vele. Különleges adományunk ez, mely egyedülálló a világ más népei között. Történelmünk folyamán sokszor nemzetmegtartó erőt jelentett, és adottságai a legalkalmasabbak a költészet, a művészet kifejezésére. Nem lehet véletlen, hogy nagy nyelvújítónk, Kazinczy Ferenc az elsők között óhajtotta Hamlet-fordítása előszavàban a magyar színház, a magyar színjátszás létrejöttét. Ahogyan anyanyelvünk megőrzésének és művelésének reformkori törekvése öltött testet Déryné Széppataki Róza vándortársulatában is, úgy mai világunkban sem csökkent anyanyelvünk fontossága. A magyar nyelv összekapcsol minket, magyarokat itthon és határokon túl.

Amikor a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi tagjaiként szembesültünk az egyetem állapotával, arra kerestük a vàlaszt, hogyan juthatott e nagy múltú intézmény idáig. Az elmúlt harminc év fejlesztéseinek látványos hiánya, az új campus tervezésének és építésének több évtizedes kudarca arra enged következtetni, hogy a mindenkori döntéshozók és a szakmai vezetés között nem volt érdemi párbeszéd, ami miatt elmaradtak a fejlesztések, beruházások. Bízom benne, hogy e rosszul értelmezett vezetői szerepfelfogás helyett olyan párbeszédet tudok folytatni az egyetemet fenntartó kuratóriummal, ami az egyetem megújulását és fenntartását biztosíthatja” – áll Rátóti Zoltán pályázatában.

Szerkesztői megjegyzés:

Jelen híradásunkban nem térünk ki az utolsó bekezdésben található:
„…a mindenkori döntéshozók és a szakmai vezetés között nem volt érdemi párbeszéd, ami miatt elmaradtak a fejlesztések, beruházások…” megállapítás valóságtartalmának elemzésére, illetve arra, hogy vajon „rosszul értelmezett vezetői szerepfelfogás” volt-e az oka annak, hogy az egyetem korábbi vezetésének tervei nem valósulhattak meg.

Forrás: Színház Online, SZFE