Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Káel Csaba végül nem fogadta az SZFE tanárait

    2020. október 12., hétfő 19:35

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK vasárnap adott ki közleményt arról, hogy Káel Csaba, mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos megkereste és formális beszélgetésre invitálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak delegációját.

    Mint írták, „egyetemünk polgárai eddig is és a továbbiakban is az átláthatóság, a tények és az egyenlő felek közötti párbeszéd elkötelezett híveiként vettek, és kívánnak részt venni a modellváltás körül kialakult vitában. Amennyiben lehetőség nyílik arra, hogy autonómiára való törekvéseinket releváns tárgyalópartnernek tolmácsolhassuk, készen állunk rá. A kormánybiztos meghívását október 12. hétfőre az Egyetem közössége elfogadta, a küldöttség tagjai közé az oktatókon kívül hallgatókat is delegálunk, hiszen a közös jövőnk a tét”.

    Káel Csaba

    Azonban ezt nem fogadta el Káel: az általa vezetett, idén januárban létrehozott Nemzeti Filmintézet hétfő délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a találkozó elmaradt. 

    A közlemény szerint formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját, „ahová – az előzetesen megbeszéltekkel szemben – hallgatók is elmentek, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal nem kerülhetett sor”. 

    Mint írták, az előzetes tervek szerint Káel Csaba a beszélgetésen előbb az egyetem részéről felhatalmazást kapó oktatókkal alakítana ki közösen fejlesztési koncepciót, amelyről később megkezdődhet az egyeztetés a diákokkal.

    „Az előzetesen megbeszéltekkel szemben hallgatók is eljöttek az egyeztetésre, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal végül nem kerülhetett sor”” – olvasható a közleményben. A szöveg kitér arra is, hogy a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakmai fejlesztési koncepció irányelveit az oktatókkal a kölcsönös elismerés és bizalom mentén lefektetve, több lépcsőben, fokozatosan határozzák meg. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram