Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    SZFE oktatók: „Felszólítjuk a fenntartót és az új vezetőséget, hogy fejezze be ámokfutását!”

    2020. december 22., kedd 18:51

    Az alábbiakban a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak közleményét olvashatják változtatás nélkül.

    „Alapjaiban forgatta fel a tanév rendjét a SZFE újonnan kinevezett vezetésének december 12-én kelt rektori utasítása.

    Azt a részét megelégedéssel nyugtáztuk, hogy minden ellenkező híresztelés és próbálkozás ellenére november 27-ig érvényesnek fogadták el félévünket, elismerve ezzel, hogy jogszerűen zajlott az oktatás.

    Azonban a november 27. utáni két hetet és a vizsgaidőszakot érvénytelennek ítélik. Miért? Mi történt november 27. után, ami bármiben is különbözne a korábbi, novemberi online oktatástól?

    Nyilvánvalóan semmi. Az egyetem új vezetése olyat állít, ami egyértelműen szembemegy az igazsággal. A rektori utasítás a decemberben és januárban betiltott oktatást és vizsgáztatást átvezényli február-márciusra.

    Szándékaik szerint tehát egy hatalmas bombatölcsér tátongana a tanévünk közepén, és a tavaszi félévet elnyújtanák augusztus elejéig, a hallgatóktól a nyarat is elvéve, halmazati büntetésként. A tanárok közössége természetesen nem fogadja el ezt a rektori utasításnak álcázott abszurdumot.

    Óráinkat decemberben is zavartalanul megtartottuk, néhány kurzust kivéve rendben lezártuk a szorgalmi időszakot, januárban pedig, ahogy a korábbi tanévekben, most is levizsgáztatjuk a diákokat.

    Az új vezetés ezt pontosan tudja, mégis arra akar kényszeríteni bennünket, hogy tegyünk úgy, mintha ez két hónappal később történne – vagy azt hiszik, hogy akkor újra megtartjuk majd ugyanazokat az órákat és vizsgákat? Nem értik, nem fogják fel, hogy ez nemcsak kártékony és nevetséges, hanem súlyosan törvénysértő is?

    Amikor múlt augusztusban az új fenntartó – az Alaptörvény tanszabadságra vonatkozó cikkelyét megsértve – magához vonta választott szenátusunk jogait, akkor egy tollvonással megsemmisítette az egyetemi polgárok sok száz éves képviseleti demokráciáját: az egyetemi autonómiát.

    Azóta számtalan intézkedésük révén látványosan megtapasztalhattuk, hová vezet a diktatúra: hogyan tiporja sárba a szakmaiságot és az egyetemi polgárok jogait.

    Mi, az SZFE tanárai, felszólítjuk a fenntartót és az új vezetőséget, hogy fejezze be ámokfutását! Vonják vissza a tanév rendjét megbontó intézkedéseiket, és állítsák helyre az egyetemi autonómiát!

    Hirdessenek békét 2020 karácsonyán!

    Közleményünket a tanári kar hatalmas többsége, kilencvenhárom oktató írta alá:

    • Almási Tamás
    • Ari Zsófi
    • Ács Norbert
    • Bagossy László
    • Balázs Gábor
    • Báron György
    • Berecz Bea
    • Csató Kata
    • Cserepes Gyula
    • Csémy Melinda
    • Csizmadia Tibor
    • Dargay Marcell
    • Ellinger Edina
    • Erdélyi Attila
    • Faur Anna
    • Fekete Ádám
    • Fekete Ernő
    • Ferenczi Gábor
    • Forgács Péter
    • Földényi F. László
    • Fuchs Lívia
    • Fullajtár Andrea
    • Garai Judit
    • Gál Eszter
    • Gigor Attila
    • Gimesi Dóra
    • Golden Dániel
    • Grecsó Zoltán
    • Gyombolai Gábor
    • Győrei Zsolt
    • Hajdu Szabolcs
    • Hegedűs D. Géza
    • Hoffer Károly
    • Horkay Barnabás
    • Horváth Csaba
    • Hutlassa Tamás
    • Janisch Attila
    • Jákfalvi Magdolna
    • Jászberényi Éva
    • Kármán Emese
    • Karsai György
    • Kárpáti Péter
    • Kende János
    • Kékesi Attila
    • Kiss Csaba
    • Kiss Éva
    • Kolosi Péter
    • Koltai M. Gábor
    • Kovács D. Dániel
    • Kővári Judit
    • Laufer Szilvia
    • Lázár Zsigmond
    • Lemhényi Réka
    • Márk Iván
    • Máté Krisztina
    • Mátyássy Áron
    • Mester Dávid
    • Mélyi József
    • Nagy Zoltán
    • Németh Gábor
    • Neudold Júlia
    • Novák Eszter
    • Papp Márta
    • Pálfi Szabolcs
    • Pistyur Veronika
    • Polgár Csaba
    • Porogi Dorka
    • Radák Judit
    • Rába Roland
    • Rigó Péter
    • Róbert Júlia
    • Ruff-Kiss Ágnes
    • Schulze Éva
    • Schwechtje Mihály
    • Sellő Hajnal
    • Selmeczi György
    • Standeisky Éva
    • Szabó Iván
    • Szabó Mónika
    • Székely Kriszta
    • Szilágyi Bálint
    • Szórád Máté
    • Tallér Zsófia
    • Tasnádi István
    • Tárnoki Márk
    • Téri Gáspár
    • Tóth Péter
    • Upor László
    • Várady Zsuzsi
    • Wierdl Eszter
    • Zányi Tamás
    • Zeke Edit
    • Zsótér Sándor

    Budapest, 2020. december 22.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram