gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Szigorítás jön: maszkot kell viselni a szabadtéri rendezvényeken

    2020. október 22., csütörtök 22:42

    Szigorításokat vezet be a kormány, a sporteseményeken és a szabadtéren megtartott gyűléseken is kötelező lesz a maszk viselése péntektől.

    Tehát az október 23-ai, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken (például az SZFE diákjai által szervezett tüntetésen) is maszkban kell lenni, ahogy a szombati FTC-Újpest mérkőzésen is, ahova körülbelül 20 ezer embert várnak. (A játékosoknak, az edzőknek és a játékvezetőknek nem kell eltakarniuk a szájukat és az orrukat, csak a nézőknek.)

    Magyar Közlönyből kiderül az is, hogy a rendezvények szervezőinek figyelmeztetni kell a részvevőket a kötelező maszkviselésre, és ha valaki nem hajlandó hordani, akkor el kell távolítani az eseményről.

    Néhány környező ország a csütörtöki napon ennél jóval szigorúbb korlátozásokat vezetett be. Szlovéniában egy hétig bezárják a nem alapvető fontosságú boltokat, a vendéglátóhelyeket és a szállodákat, néhány kivétellel pedig az óvodákat és a diákotthonokat. Szlovákiában pedig hétfőtől egy hónapra bezárnak az iskolák és már szombaton kijárási tilalom lép életbe a járvány által leginkább érintett négy északi járásban, majd november 2-tól két hétig ez az egész országban érvényes lesz, kivéve azokat, akiknek friss negatív koronavírustesztjük van.

    Forrás: Magyar Közlöny, 24.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram