Szilágyi Csenge: „Az alázatos jelenlétet erősítettem meg magamban”
2021. október 12., kedd 07:56
Szeptember elején, a Szinkronszemlén elnyerte a Selmeczi Roland Tálentum-díjat Szilágyi Csenge, a Vísgszínház művésze. Ennek kapcsán, a Kabaré főszerepének próbái közben kérdezte Kocsis Noémi Szilágyi Csengét.
A teljes interjú ITT olvasható.
Nagyváradon született, de Magyarországon nőtt fel. A kérdésre, hogyan hatott az identitására ez a kettősség, Szilágyi Csenge elmondta: „Amikor magamról beszélek, először mindig Nagyváradot említem, ahol születtem, mert nagyon fontosnak érzem az ottani gyökereimet. Ez az a vérmérséklet, ami leginkább meghatároz engem. Bár csak egy évet éltem ott, de a mai napig járok haza a nagyszüleimhez. A második igazodási pontom Kajdacs, ez a kis Tolna megyei község, ahol a falusi gyerekkor minden pozitívuma megadatott – minden este tőgymeleg bocitejjel, sok ibolyaszedéssel, nagy bújócskázásokkal… A felmenőim olyan alapokat fektettek le, amire tényleg fel lehetett építeni egy személyiséget. Oda is visszajárok, van szőlőnk, saját borunk, de idén nem tudtam a szüretre hazamenni, annyira beindult a színház. Nagyon furcsa volt határontúliként ekkorát, 330 kilométert költözni, ám én egy kastélyban nőhettem fel, mert abban van az iskola, és a tanár szüleim ott kaptak szolgálati lakást is. A kastélykörnyezet még rádobott egy lapáttal a szentimentális gyerekkorra. Apukám vezette a diákszínjátszó szakkört, nyilván abba is jártam…”
A hatodik évét tölti a Vígszínházban. Ennek kapcsán elmondta: „Úgy érzem, nagyon a helyemen vagyok. A három játszóhely – a Pesti Színház, a Vígbeli nagyszínpad és a Házi Színpad stúdiója – nagyon hálás feladat egy színésznek. Magánéleti szempontból azt érzem, hogy ebben a hat-hét évben váltam egy pályakezdőből, vagy ha úgy tetszik, lányból nővé. (…) Az is nagyon izgalmas, hogy a szerepeim által lényegében a női skála összes fokozatát, árnyalatát képes vagyok magamban erősíteni. (…) A személyiségemre eddig a Liliom Julikája volt a legnagyobb hatással, azt fordulópontként éltem meg. Olyan tulajdonságokat erősített fel bennem, amelyek bennem voltak, csak a korábbi feladatok által kissé lenyomva. Az ő karakterének is a hűség a jellemzője. (…) Én például a másokra figyelést és a már említett csendben levést, az alázatos jelenlétet erősítettem meg magamban. Talán ezért is van, hogy most már azt érzem, nagyon sokféle nő lehetek.”
Új díja kapcsán pedig kifejtette: „A szinkron művészi értéke nagyon fontos. Ne futószalagon, tekercsekről-tekercsekre gyártsunk tartalmat. (…) Nekem nagyon fontos, hogy ezekben a munkákban is elmélyülhessek, hisz a hangomon túl az érzelmeimmel is játszom a szinkronstúdióban. Nagyon élvezem, amikor a legközelebbi barátaim is csak sokadszorra ismernek fel egy szinkronszerepben. Ennek a díjnak épp az az öröksége, hogy megtartsuk ezt az elmélyülést és igényességet, akár a megrendelő sürgetésével szemben is. Hogy a magyar szinkron ugyanolyan minőségű maradhasson, mint például Selmeczi Roland idejében is volt.”