„Nem attól lesz valaki igazi magyar, hogy mindenütt ezt hirdeti magáról, hanem attól, amit tesz a nemzetéért és kultúrájáért” – véli Szilágyi Enikő. A színművész augusztus elején a Gyulai Várszínházban mutatta be Trianonról szóló egyszemélyes előadását, ennek apropóján kérdezte a Kultúra.hu.

A teljes interjú ITT érhető el.

A kérdésre, hol érzi magát otthon, elmondta: “Mindenütt otthon vagyok, ahol lelki társat, értelmi partnert, magyarokat és magyarokat szerető embereket találok. Európa az otthonom. Franciaország és Belgium, ahol jó ideje élek. Erdély a hazám, s éppúgy otthon vagyok Magyarországon is, ahol egy időben nagyon sokat játszottam, s időnként ma is fellépek. Az anyanyelvem erősen köt, bár öt másik nyelven is beszélek. Eljutottam oda, hogy ha franciául szólnak hozzám, már nem fordítom magamban magyarra a szavakat. Hogy milyen fontos az anyanyelvem, azt akkor érzem igazán, amikor visszajövök Magyarországra. Olyasfajta lelki felszabadultság vesz rajtam erőt, hogy fizikailag is jobban érzem magam, önmagam vagyok. Ebben a korban már felébredek reggel, itt fáj, ott fáj, ám Magyarországon soha semmim nem fáj. Olvastam ezzel kapcsolatban pszichológiai tanulmányokat, amelyek arra világítottak rá, hogy ha az ember sokáig nem beszéli az anyanyelvét, olyan, mintha valamit „elvágnának” benne. (…) Ha szakmailag szükség van rám, boldogan jövök” – fejtette ki Szilágyi Enikő.

Európa nyugati felén inkább a sanzonestjeiről, egyszemélyes előadásairól ismerik. A kérdésre, ott nem kereste-e a színházi csapatmunka lehetőségét, az válaszolta: “Soha nem próbálkoztam ezzel, mert amikor beszélek, erős akcentusom van, érdekes módon énekléskor ez eltűnik. Ennek van élettani magyarázata, hiszen az éneklés másként használja a két agyfélteke különböző funkcióit. Amikor énekelek, a franciák se mondják meg, hogy nem közülük való vagyok. Engem úgy „vittek el” Franciaországba, hiszen a sanzonestem a Budapesti Kamaraszínházban mutattam be, majd a Thália Színházban játszottam. Az egyik Fekete Sas sanzonest után bejött az öltözőmbe egy dél-franciaországi kastély igazgatónője azzal, hogy meghívna a Pierre Cardin fővédnökségével működő fesztiváljukra.Az volt az első meghívásom Franciaországba 2002-ben. Gondolhatja, hogy remegett a lábam, mikor erdélyi magyar színésznőként odamentem, s az ő nemzeti kincsként számon tartott dalaikat énekeltem. Az első koncerten egy százfős illusztris közönség előtt léptem fel, s ez elindított egy lavinát” – mesélte a művész.

„Ez már feltámadás” című Trianon előadásáról szólva – amelyet augusztus elején mutatott be a Gyulai Várszínházban – elmondta: “Felelősnek tartom Magyarország akkori kormányát, politikai vezetését az ország szétdarabolásáért. Előszeretettel fogalmazunk úgy, hogy ezeket a területeket elvették tőlünk, én mégis inkább azt mondom: elveszítettük. Hiszek Ady Endrének, Kós Károlynak, Márai Sándornak, akik a kor lenyűgöző elméi, gondolkodói. Ady Endre már 1902-ben azt írta, hogy a vezetők kaszinóból intézik Magyarország sorsát, Kós Károly 1911-ben azt vetette szemükre, hogy Apponyi gróf kizárólag főpapokkal, nemesekkel és főbirtokosokkal áll szóba, s a magyar nép, az értelmiség nincs sehol, minden nélkülük történik, így csak veszíteni lehet. Ezt akartam hangsúlyozni az előadásban: a korabeli gondolkodók kétségbeesett figyelmeztetéseit és az előrevetített veszteség fájdalmát.”

Amikor egyedül áll a színpadon, nagyon kevés kelléket használ. Arról szólva, mi jelenti a kapaszkodót, úgy nyilatkozott: “A legfőbb kapaszkodóm a lelkem. S a memóriám.”

Tavasszal az Operettszínház Nine című musicaljében is játszik: “Balázs Zoltán rendező hívott a szerepre, rég ismerjük egymást, de soha nem volt alkalmunk közösen dolgozni. Ezt a musicalt Fellini 8 és 1/2 című filmje ihlette. A rendező először az anya szerepét ajánlotta, majd később felhívott, hogy úgy gondolja, játsszam inkább Liliane La Fleurt, a kabaré nagyasszonyát, amely csodás szerep, a Nine című filmben Judi Dench alakította. Izgalommal várom a közös munkát Balázs Zolival, akit nagyszerű rendezőnek és kiváló embernek tartok. Tudom, teljes odaadással próbál, és ezt várja el a színészektől is. (…) Biztosan nem lehet minden próbát ezer százalékosan csinálni, de erre törekszem. Ha szeretsz valamit, ösztönösen, teljes erőbedobással csinálod” – fejtette ki Szilágyi Enikő.

A teljes interjú ITT érhető el.