gate_Bannergate_Banner
Göttinger PálHerczog NoémiMoldova GyörgyPatkós Mártonpeller anna
  • facebook
  • instagram
  • 2022. június 29., szerda

    Szilágyi Enikő, Szabó K. István és Őze Áron is díjat kapott a Gyulai Várszínházban

    2021. augusztus 20., péntek 06:43

    Június 25. és augusztus 19. között, 55 nap alatt csaknem 60 programot valósítottak meg a Gyulai Várszínházban. Az évadértékelőn Szabó K. István, Őze Áron és Szilágyi Enikő is kapott díjat.

    Hamlear

    A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete augusztus 19-ei évadzáró ülésén értékelte az 58. évad programjának megvalósítását. Erről dr. Elek Tibor igazgató és dr. Görgényi Ernő polgármester tájékoztatta a sajtó munkatársait. Elmondásuk szerint a testület tagjainak egyöntetűen az volt a véleménye, hogy a Gyulai Várszínház történetének leggazdagabb, legsokszínűbb, legtartalmasabb, s egyúttal – a nézőszámot, a jegyárbevételt, a szakmai visszajelzéseket és közönségvéleményeket tekintve – a legsikeresebb évadát tartotta meg ezen a nyáron.

    Június 25. és augusztus 19. között, 55 nap alatt csaknem 60 programot valósítottak meg.

    Még előtte, június 5-én Grand Opening címmel nagyszabású komolyzenei koncertet rendeztek (a Művészeti Fesztiválok Szövetségével karöltve, egy országos akció részeként) a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Gyulai Erkel Vegyeskar részvételével.

    A színház vezetése a magyar színházi kultúra gazdagságát, sokszínűségét, legkülönbözőbb értékeit kívánta bemutatni a gyulaiaknak, az ott tartózkodó üdülővendégeknek és a kulturális turizmus híveinek. Az Összművészeti Fesztiválprogram során a legváltozatosabb műfajokban, a legkülönbözőbb érdeklődésű és legkülönbözőbb korosztályú közönségréteknek kínáltak minőségi művészeti élményeket.

    6 fesztivált bonyolítottak le: Shakespeare Fesztivál, Erdélyi Hét, Szabó Magda Napok, Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál, Vár Blues Fesztivál, X. Irodalmi Humorfesztivál.

    5, a felolvasó-színházi előadást is számítva, 6 bemutatót valósítottak meg, abból 4 kortárs magyar művek ősbemutatója volt. 4-et koprodukciós partnerekkel közösen (Hamlear, Két úr szolgája, Két Hold világa, Az ajtó), egyet, a Mi lennék nélküled? című darabot és a felolvasó-színházi előadást (Shakespeare 37-ből három) saját fejlesztésben.

    Emellett voltak történelmi drámák, kortárs színjátékok, musicalek, vígjátékok, gyerek-, illetve családi darabok, bábelőadás, kortárs táncszínházi előadások, komolyzenei előadások, népzenei, világzenei, blues koncertek, lemezbemutató koncert-színház, vígopera, moralitás-játék, utcaszínházi előadások, tudományos konferenciák, könyvbemutatók, kiállítások.

    Hamlear

    Diákok, fiatal kritikusok számára két fesztiválon, a Shakespeare Fesztiválon és az Erdélyi Héten is rendeztek workshopokat.

    Két tudományos konferenciát rendeztek meg: a Shakespeare Fesztiválon és a X. Irodalmi Humorfesztiválhoz kapcsolódva.

    Két könyvbemutatót tartottak, melyeken a Hamlear, Az ember tragédiája és Visky András: Mire való a színház? című kötetéről beszélgettek.

    A Hamleart a színház adta ki a Gondolat Kiadóval közösen.

    Két kiállítást rendeztek meg a Kamaraterem előcsarnokában: Magyar Shakespeare-előadások a múltból címmel plakátkiállítást és egy Szabó Magda-fotókiállítást.

    Szilágyi Enikő

    Nívódíjak odaítéléséről is döntött a testület, mely döntés a Gyula Város Képviselő-testületének jóváhagyása után válik hivatalossá.

    Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház által alapított Sík Ferenc-díj:

    Szabó K. István rendezőnek, Szabó Magda: Az ajtó című regényéből készített színpadi adaptáció invenciózus, az eredeti mű szellemiségét, értékeit korszerű módon közvetítő előadás létrehozásáért, megrendezéséért.

    Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díj:

    Őze Áron rendezőnek Győrei Zsolt–Schalachtovszky Csaba Hamlear című darabjának eredeti és kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.

    Az ajtó

    A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díj:

    Szilágyi Enikő színművésznőnek a Mi lennék nélküled? című előadás létrehozásáért és kiemelkedő színvonalú színművészi előadásáért.

    A Gyulai Várszínház leghűségesebb nézője címet 2021-ben jegyvásárlásai alapján dr. Felföldi Margit érdemelte ki.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka