Szilágyi Fanni animációs filmeket akart készíteni, fotósnak tanult, operatőrként végzett, majd most rendezőként dolgozik. Novemberben került a mozikba az első nagyjátékfilmje, a Veszélyes lehet a fagyi, amiben Stork Natasa (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre) egy ikerpár két tagját játssza: egyikőjük, Adél, egy csóró radiológus, aki éppen készül elhagyni az országot, a másik, Éva, pedig egy NER-es vállalkozó felesége, aki éli a fényűző életét. A rendezőt a Telex.hu kérdezte arról, hogy a férfiak miért csak mellékszereplők a filmjeiben, milyen kvalitásokat keresett, amire Patkós Márton volt a megfelelő választás, és hogy fiatal, női rendezőnek lenni még mindig hendikep-e az iparban, amiben már lassan tíz éve dolgozik.

A teljes interjú itt érhető el.

A felvetésre, miszerint a Veszélyes lehet a fagyi tele van nagyon életszerű, látszólag megélt pillanattal, Szilágyi Fanni elmondta: „A kisjátékfilmekben nagyon sok van Vár-Mánhegyi Rékából, aki szerintem gyönyörű történeteket ír. (…) Tudok rajongani mások történeteiért, és imádom felfedezni magamat bennük. Lányi Zsófira (a film forgatókönyvírójára) egy Mán-Várhegyi-adaptáció közben bukkantam rá, azonnal belezúgtam az agyába. (…) Volt egy közös filmtervünk, az ezt megelőző Inkubátoron, A csatárnő bal lába életveszélyes című rövidfilmből, amit viszont kidobtak. Akkor egy kicsit megroggyantam. Nem tudom, mit gondoltam, kicsi voltam. Vannak emberek, akik be vannak oltva a pitchelés ellen, én is ilyen vagyok, rossz megerőszakolni az introvertált embereket egy mikrofonnal. De miután visszautasították, sokáig szomorkodtam, aztán egyszer csak megelégeltük Lányi Zsófival, ennek most legyen vége. Legyen egy üres lap, amire felírjuk, hogy mi az, ami érdekel minket. Ő hozta az ikreket, én a kizökkentő férfit, onnantól pedig organikusan fejlődött az egész: szóljon arról, hogy mennyire más verziót élhet meg két ember ugyanazokban a helyzetekben. Legyen egy szerelmi háromszög, de ne egy romantikus őrület legyen, hanem a férfiak maradjanak mellékszereplők. (…) Még nem tudom elképzelni, hogy hitelesen beszéljek egy férfi nevében. Annyira érdekeltek a körülöttem lévő nők, meg ezek a történetek. Biztos haragudtam a férfiakra.”

A kérdésre, volt-e oka haragudni, azt felelte: „Kinek nincs? Mindig mindenkinek van oka haragudni a férfiakra. De először a lányok lelkében zajló zűröket akartam megérteni. Arról akartam hitelesen beszélni. (…) A szülés utáni állapot nagyon érdekelt minket. Zsófival mind a kettőnket megkörnyékezett a család fogalma. Amellett, hogy iszonyú félelmetes, vonzó is – ennek annyi rétege van. Félelmetes, hogy mindenki úgy gondol a gyerekével töltött első pár hónapra, mint egy szerelemre, de egy csomó alkalom van, amikor ilyen nincs, és az horrornak hangzik. Mi van, ha nem alakul ki kapcsolatod a gyerekeddel? A depresszió is, ami utána csak így szinte ajándékba jön, szintén olyan gonosz dolog, mintha nem lenne elég bajod. Ahogy elkezdtünk ezekkel a témákkal foglalkozni, egyre mélyebbre kerültünk, és elkezdtek egyre jobban megdöbbenteni minket ezek a tragédiák. Az elszigetelődésre kerestünk motívumokat, hogyan tudnak elszigetelődni egymástól azok a lányok, akik az anyaméhben még össze voltak nőve.”

Szilágyi Fannia azt is elárulta, már a forgatókönyv írásakor Stork Natasára gondoltak főszereplőként: „Natasa egy megfoghatatlan egyveleg, akiben minden megvan nagyon természetesen: egy rajzfilmfigura- szerű kedves kislány, de egyszerre egy díva, vagy egy érzékeny, elérhetetlen nő. Rengeteg a csodás és tartalmas színésznő Magyarországon, de vele őrülten megbízunk egymásban, ez elengedhetetlen ebben a skizofrén helyzetben, hogy őneki napi szinten ketté kell szednie magát.”

Arról is beszélt, hogy miért Patkós Mártont választották ki a férfi szerepére: „Érdekes volt a casting, mert egy megfoghatatlan dolgot kerestünk férfiakban. Nem egy típust, mondjuk egy száznyolcvan centis, szőke, izmos mókamikit kerestünk, hanem azt a kizökkentő nyerseséget, ami ezeknek a csajoknak olyan vonzó. Azt nem akartuk, hogy egy nyálgép legyen, de beleraktunk mindent, ami annyira fontos Adélnak, de Évának is, és ettől az volt az érzésünk, hogy jézusom, ilyen már nem is létezik.”

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy senki nem tud abból megélni, hogy öt-hat évente iszonyú kicsi költségvetésből rendez egy filmet: „Boldogulni kell az életben, és a sorozat egy kedves középút. Én rengeteget tanultam ebből. A Veszélyes lehet a fagyi forgatása közben lehet, hogy ideg-összeroppanást kaptam volna, ha nincs ez a gyorstalpaló előtte. Amikor kijössz az egyetemről, félelmetes érzés, hogy minden színész tapasztaltabb nálad. Olyan nincs, hogy rád felnéznek. Én meg még egy fiatal nő is vagyok. Kezelni kell a konfliktusokat, a kialakult helyzeteket, át kell vinni az akaratod, alkalmazkodni kell a tempóhoz. Ehhez az állóképességhez nagyban hozzájárultak a sorozatokban szerzett tapasztalataim.”