Szimler Bálint: „Hülyének néz minket a rendszer, és mi eljátsszuk a hülyét”
2024. szeptember 23., hétfő 12:09
Szimler Bálint rendező Fekete pont című filmje egy Berlinből hazaköltözött, ötödik osztályos fiú és egy fiatal tanárnő tanévéről szól. Szimler közel tizenöt éve, a cannes-i fesztiválon mutatkozott be egyetemistaként forgatott rövidfilmjével, az Itt vagyokkal, de csak idén, független produkcióként készült el az első nagyjátékfilmje. Elbizonytalanodott abban, hogy rendezéssel kell foglalkoznia? Miként érzékelte magán, hogy kezdi megtörni a rendszer? A 24.hu és a Kultúra.hu kérdezte.
Arról szólva, hogyan alakult ki a Fekete pont koncepciója azt követően, hogy korábban egy másik nagyjátékfilmtervvel, a Fülcsengéssel pályázott a Filmintézethez, Szimler Bálint kifejtette:
„A Fülcsengés elutasítása miatt düh és dacosság maradt bennem. Azt a tervet másfél-két évig fejlesztettük a Filmalapnál és rövidebb ideig az újonnan felállt Filmintézetnél, de már előtte is hosszabb ideig foglalkoztam vele. Másrészt akkoriban zajlottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem erőszakos átszervezése elleni tüntetések, amelyek engem is nagyon megviseltek. A kettő eredményeként kezdtem el gondolkodni egy olyan forgatókönyvön, ami kevés pénzből is megvalósítható, és arra épül, hogy nem kérünk rá pénzt a Filmintézettől. Az is fontos volt, hogy reagáljunk a ma Magyarországon zajló történésekre. Kell egy kiállás. A művészet feladata valami visszajelzést adni, és ez alól nem kivétel a film sem.
Nagyon megelégeltem a csendet. Azt, hogy nem történik semmi akkor sem, ha folyamatosan az értékrendünkbe ütköző dolgok történnek. Hogy tök hülyének néz minket a rendszer, és mi eljátsszuk a hülyét.
A tétlenségből és a következmények hiányából fakadó frusztráció inspirált, hogy elkezdjem írni a filmet. Emellett magamon is megéreztem, hogy egyre inkább elkezdtem olyan lenni, amilyen nem szeretek: egyre többet panaszkodom, másokban keresem a hibát, nem a saját felelősségemmel foglalkozom, és egyre inkább eluralkodik rajtam a mélabús kilátástalanság. Ettől nagyon megijedtem. Ez is fontos belső motiváció volt arra, hogy aktivizáljam magam” – fejtette ki a rendező.
Arról is faggatták, hogy szakmai értelemben milyen időszakokon mentél keresztül az Itt vagyok cannes-i bemutatója és az első nagyjátékfilm premierje között eltelt 15 évben:
„Az Itt vagyok sikere után menekültem az elvárásoktól, hogy rögtön nagyjátékfilmet forgassak. „Nem akarok olyan klubhoz tartozni, ami engem felvenne tagnak” – ez a Woody Allen-i vagy talán Buster Keatontől származó mondás rám eléggé igaz. Nem élveztem a rám irányuló figyelmet. Nagy változás volt, hogy a Balaton Method miatt alakult egy cégünk, lett egy irodánk Marcival meg Osváth Gábor producerrel. Úgy éreztem, az elvárásokat játékká tudtuk átfordítani a Balaton Method révén. Rengeteg forgatókönyvtervem, -kezdeményem volt közben, majd bejöttek a szakmai életembe a reklámok. Megszűntek az anyagi nehézségeim, és gyakran forgathattam. Kialakult egy stáb, akikkel számíthatunk egymásra. Kreatív szempontból edzésben tudtam maradni. Ezek voltak a legfontosabb fordulópontok, illetve az éveken keresztül dédelgetett Fülcsengés, ahogy beszéltünk is róla. Amikor az a terv befuccsolt, lezárult egy időszak. Újrakezdésre kényszerített.”
Azt is hozzátette: „Az Itt vagyok után meg akartam szabadulni valamiféle béklyótól, de ez amiatt is volt, hogy nagyon fiatal voltam.
Tizenkilenc évesen vettek fel az SZFE-re, ami azt is jelenti, hogy a filmezés a személyiségem részévé vált. Ezzel együtt, ha arról lenne szó, hogy lemondjak az értékrendemről, és bevállaljak kormányközeli, népnemzeti filmeket, vagy inkább asztalos legyek – akkor inkább asztalos leszek.
De mindig is foglalkoztatott mindenféle más kreatív dolog is. Például kitaláltam, hogy a cégünkkel szervezzünk nemzetközi stand-up műsorokat itthon. Írok dalszövegeket a Laiho zenekarnak, megcsináltuk a Közgyűlés című tévéműsorötletemet a Partizánon. Akartam már helyet, kulturális teret nyitni, és épp most szervezzük a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivált, a BIFF-et. A filmezés az első, de rengeteg minden foglalkoztat.”
Annak kapcsán, hogy Amerikába szeretne költözni, úgy nyilatkozott: „Empátia, nyitottság, szolidaritás, jogtisztaság, igazságosság, tisztességesség – a rendszer pontosan ezeknek a számomra fontos értékeknek a kiforgatására, tagadására épül. Ez lassan beépül a társadalom mélyrétegeibe, amit egyre jobban érzek a bőrömön. Tehát elsősorban nem karrierszempontból szeretnék elmenni.”
A Kultúra.hu interjújában arról is faggatták, mit gondol, miért volt nagy sikere a Fekete pontnak Locarnóban, ahol három díjat is elnyert:
„Úgy gondolom, az olyan magyar filmek, mint a Fekete pont, sokkal érdekesebbek azoknál, amelyek megpróbálnak kicsit magyartalannak, esetleg amerikaiasnak tűnni. Pont, ahogyan mondjuk a Csík zenekar is érdekesebb külföldön, mint az angol nyelven rockot játszó magyar együttesek. Van tehát értelme Magyarországon magyar kultúrát csinálni, mert ezzel tudunk betörni a nemzetközi piacra.
Már a Magyarázat mindenrénél is sokszor felmerült (Reisz Gábor filmjét a velencei filmfesztiválon díjazták – a szerk.), hogy érdekesek lehetnek-e az országhatárokon kívül is a film konkrétabb aktuálpolitikai gesztusai. Hát hogyne, mondtam magamban, pont ezt keresik, ez az, ami izgalmas. A film – de általában a művészet is – ablakot nyit más országok kultúrájára.”