Az OSZMI A hónap műtárgya című sorozatának új része az első magyar színtársulat vezető színésznőjének portréjáról szól. Az alábbiakban Gellén Barbara írását közöljük, ami elsőként az OSZMI honlapján jelent meg.

A felejthetetlen Náni – így nevezte Kazinczy Ferenc az első magyar színtársulat vezető színésznőjét, az idén kétszázötven éve született Rehákné Moór Annát (1773–1842). A vas vármegyei Felsőőrről származó művésznő maga kereste fel a szerveződő első magyar hivatásos társulatot színészi ambícióival. Az együttes 1790. október 25-én mutatkozott be a nagyközönség előtt a Budai Várszínházban; Simai Kristóf Igazházi című darabját mutatták be.

[1] A közönség soraiban ült Kazinczy is, akit Moór Anna Julis szerepében olyannyira elvarázsolt, hogy Pályám emlékezetecímű önéletrajzi művében így ír játékáról: ,,A szép Moór Náninak (később Rehák prókátor hitvesének) nem kelle mester; őtet a természet szűlte azzá. Gyönyörű leány, Palinak nagy öröme, nagy kevélysége. Szava, állása, mozgásai, különösen az a mesteri kéztartás is, csudálást érdemle. Egy angol, ki a szép leányt színen kívűl nem látta s nyelvünket nem értette, soha el nem maradt a játékból, és csak azért, hogy nyelvünk modulatióját a varázs leány szájából halhassa.”

[2]

A „mesteri kéztartás”, melynek – a színésznő szavai szerint – ,,a fonás adott annyi bájt”, megfigyelhető az egyetlen róla készült olajportrén is. [3] A képet a Kazinczy hívására Bécsből hazatérő Donát János festette 1815-ben. [4]  Ekkor a színésznő negyvenkét éves volt, és visszavonultan élt vörösvári birtokukon férjével, Rehák Józseffel, akivel 1793-ban kötött házasságot. Moór Anna klasszicizáló, ugyanakkor még barokk jegyeket is magán hordozó portréját a polgári egyszerűség jellemzi – a könnyű, fehér ruhába öltözött színésznő semleges háttér előtt látható, vállán zöld stólával. Félig kontyba fogott barna haját fátyol díszíti. Barna, szuggesztív, fénylő szemével egyenesen a nézőre tekint; erős arcpírja életteliségről árulkodik. A nyugalmat és harmóniát árasztó alkotás minden szempontból megfelel a klasszicista szépségideálnak. Donát olyannyira valósághűen adta vissza Moór arcképét, hogy Kazinczy Ferenc már-már elítélően nyilatkozott a mű realisztikus esztétikájával kapcsolatban. [5] A festmény nem csupán azért kiemelkedő jelentőségű, mert ez volt az első hazai primadonnaábrázolás, hanem mert – Cenner Mihály színháztörténész feljegyzései szerint – ez volt a legelső magyar színészportré is. [6]  A 19. század első felében az olcsóbb és gyorsabb grafikai eljárások voltak a leginkább elterjedtek, s a magasabb költséggel járó, időigényes portréábrázolások között leggyakrabban heroikus férfiak reprezentációs arcképeivel találkozhatunk. [7] Mindezek ellenére – korát megelőzve – Donát János egy nem arisztokrata származású asszonyról készített olajfestményt. Nézzük, milyen tényezők játszhattak közre döntésében!

Habár már az ókori Egyiptomban is készültek portrék, ezek funkciója elsősorban rituális jellegű volt. A vallási céloktól mentes, az individuumot középpontba állító – ám esetenként gazdag bibliai szimbolikával bíró – portré reneszánsz újítás, amely a barokk hagyományokban teljesedett ki. A legtöbb elérhető forrás is a quattrocento időszakára vonatkozik. Ezek arról számolnak be, hogy a nőket kezdetben római éremmintára profilból, többnyire férjük társaságában, velük egyenrangú donátorként ábrázolták.

[8] Patricia Simons művészettörténész Women in Frames című, reneszánsz portrékat vizsgáló tanulmányában összegezte a nők korszakban betöltött szerepét. Kutatásában arra jutott, hogy ezek az egyébként férfiak által megrendelt művek, úttörő témaválasztásuk ellenére, a feminista elmélet ’male gaze’, azaz férfitekintet vizsgálata alá esnek. A nők feladata továbbra is kimerült abban, hogy kívánatosak legyenek. A megrendelők célja nemcsak az volt, hogy demonstrálják a választott hölgy szépségét és rangját, hanem tudatosítsák környezetükben a társadalomban elfoglalt kiemelkedő helyét, amely – szükség esetén – férjük helyzetét is legitimmé tette. Ennek eléréséhez a képzőművészek az ikonográfiát, a művészettörténet tartalmakkal foglalkozó tudományágát hívták segítségül. A reneszánsz embere jártas volt ennek a szimbólumrendszernek az olvasásában; így tisztában volt a rejtett utalások jelentésével. Mindenki tudta, hogy az egyes ornamentikus ruhadíszek melyik családot jelképezik. Ismerték, hogy mely tárgyak utalnak az erényekre, melyek a bűnökre; s az sem volt kétséges számukra, hogy kiengedett hajjal csakis hajadonokat ábrázoltak. 

A barokk művészetben előtérbe került mitológiai témák mellett a következő századokban megmaradt a portré fent említett, nemek szerinti funkciója. Habár a nők jelenléte allegorikus szerepek betöltésével bővült, továbbra is férjük, vagy pártolójuk jogán kerültek vászonra. Ezzel szemben a férfiak elsősorban reprezentációs, vagy rangjukat megerősítő céllal készíttettek saját magukról arcmásokat. Mind a mai napig kevés szó esik a női portréalanyok ábrázolási hagyományáról, mivel a kortárs szakirodalom elsősorban a nőművészekkel, illetve azok hiányával, valamint a vitatott terminológiával (festőnő / nőművész / női művészet) foglalkozik.

A 20. századi nemzetközi szférára kitekintve, 1989-ben erre a jelenségre reflektált a New York-i Guerrilla Girls művészcsoport Do women have to be naked to get into the Met. Museum? című akciója. Ennek során az alkotók a Metropolitan Museum statisztikáit bemutató plakátokat helyeztek ki városszerte. A felhívás alapján a múzeumban található művek öt százalékát festették nőművészek, míg az aktképek nyolcvanöt százalékán láthatunk hölgyeket meztelenül; megerősítve a hagyományt, miszerint a ,,gyengébbik nem” képviselői elsősorban a festészet tárgyai, nem pedig annak művelői. [10] A 19. században ez az arány javulásnak indult, s annak ellenére, hogy ez idő tájt a művészetnek még mindig domináns témája volt a nő – s ezen belül is a passzív nő –, Donát portréja a korszak függetlenségre törekvő nőalakját képviseli. Eltávolodva az anya vagy feleség szerepétől, a festő a saját jogán kiemelkedő személyiséget helyezi előtérbe. Sőt a puritán környezettel megerősíti a színésznő független identitását.

Az 1792-ben báró Podmaniczky József által vezetett Magyar Színi Társaságban nem Moór Anna volt az egyedüli színésznő, ám kétségkívül ő volt a legjobban fizetett. Bagoly Anna, Kelemen Erzsébet, Liptay Mária, Termetzky Franciska és Török Magdolna közül Moór Anna kapta a legmagasabb, harmincforintos félhavi fizetést, miután az elsőként megállapított összeget túl kevésnek találta. [11] A század előrehaladtával, a polgárosodásnak köszönhetően, a képmás megörökítése többé már nem csupán az arisztokrácia és az egyház kiváltsága volt. Rehákné színésztársairól ennek ellenére nem maradt fenn ábrázolás. A fényképezés feltalálásáig egyre több tehetős polgár igényének tettek eleget a portréfestők. Ennek egyik kiemelkedő hazai példája a Rehák József feleségéről rendelt képmás. A festményt a hivatásos magyar nyelvű színjátszás centenáriumán a nagyközönség is megismerhette, amikor Roskovics Ignác rajza alapján Morelli Gusztáv 1892-ben fametszetet készített róla. [12] Bár Moór Anna, a ,,földön járó csillagok” egyike, 1807-ben néhány alkalommal Pesten még színpadra lépett, dicsőséges pályafutása 1796-ban, a Kelemen-féle társulat feloszlásával, lezárult.

Donát János Moór Annáról készült alkotásának másolata, melyet 1955-ben Bartha László készített, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet több mint hétezer tételt számláló Képzőművészeti gyűjteményének egyik gyakran publikált darabja. Megtekinthető a Bajor Gizi Színészmúzeum állandó kiállításán. 

[1] SCHÖPFLIN Aladár: ,,Moór Anna”, in: Magyar Színművészeti Lexikon, szerk. SCHÖPFLIN Aladár, Budapest, Országos Színészegyesület és nyugdíjintézet, 1931, 284-285.
[2] KAZINCZY Ferenc: Pályám emlékezete, Budapest, Wilckens F.C. és fia könyvnyomdája, 1879, 298. 
[3] Dr. LÁZÁR Béla: ,,Moór Anna”, in: Vasárnapi Ujság, 50 (1890), 753.
[4] BAKÓ Zsuzsanna: Donát János élete és munkássága in: Tanulmányok Rózsa György tiszteletére, szerk. Basics Beatrix, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2005, 50.; DONÁT János: Rehákné Moór Anna színésznő arcképe, 1815, olaj, vászon, 62×50 cm, j. j. a váll fölött: ,,Donat pinxit 1815”, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 2002.1.
[5] CENNER Mihály: Magyar színészportrék II. rész, Budapest, Színháztudományi Intézet, 1966, 9. 
[6] CENNER, 1966, 9.
[7] CENNER Mihály: Magyar színészportrék katalógusa 1790-1944, Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1973, 6.
[8] SIMONS, Patricia: “Women in Frames: The Gaze, the Eye, the Profile in Renaissance Portraiture.” in: History Workshop, 25 (1988), 5-8.
[9] ,,Nőművészet”, artportal: https://artportal.hu/lexikon-szocikk/nomuveszet/ (utolsó megtekintés: 2023. május 31.)
[10] Guerrilla Girls: Do women have to be naked to get into the Met. Museum?, New York, 1989. https://www.guerrillagirls.com/naked-through-the-ages (utolsó megtekintés: 2023. május 31.) 
[11] LUGOSI Döme: Kelemen László és az első ,,Magyar Játszó Színi Társaság”, Makó, Csanádvármegyei Könyvtár, 1927, 86.
[12] LUGOSI, 61.
[13] JÓKAI Mór: Földönjáró csillagok, drámai prológ, előadás a Nemzeti Színházban 1890. október 24-én.

Írta: Gellén Barbara

Forrás: OSZMI