Szinetár Miklós tizenkét állomásos turnéra kísérte saját operarendezését, A varázsfuvolát Japánba. Erről és pályájáról is mesélt az Új Szónak. Szabó G. László kérdezte.

Szinetár Miklós elsőként arról mesélt, az utóbbi években több tervezett útjuk is meghiúsult feleségével, Hűmori Ildikóval, volt, hogy egy szállodából mondta le a rájuk váró utat: „Mi van, ha történik valami? Istenem, meghalok, eleget éltem. De a feleségemet nem tehetem ki annak, hogy majd egy tuniszi szállodában hívjon orvost hozzám.”

Arról szólva, Japán kisebb kockázattal járt-e, elmondta: „Tudtam, hogy megérkezünk Tokióba, mellettem a társulat, és a világ legjobb orvosi ellátása vár rám a városban. Inkább a visszaút miatt izgultam. A gép az Északi-sarkon keresztül repült. Tizennégy órás út volt, amelyből nyolc órán át semmilyen város nem volt alattunk. Ha ne adj’Isten, bármi történik, nem tud a gép kényszerleszállást végrehajtani. Szerencsére megúsztam.”

Pályájáról szólva úgy fogalmazott: „A színművészeti főiskola szerelmi házasság volt, az operett fiatalkori kaland. Ehhez képest, amikor a 90. születésnapom volt, az Operaház külön műsort adott a tiszteletemre az Erkel Színházban. Az Operettszínház gyönyörű ajándékot küldött. A miniszterelnöktől nagyon személyes hangú levelet kaptam, emlékezve a találkozásainkra. A FreeSZFE és a Színművészeti Egyetem egyszerűen nem vett rólam tudomást.”

A felvetésre, miszerint az új vezetés mindent és mindenkit lesöpört a színről, úgy nyilatkozott: „Engem nem döngöltek le, mert már nem voltam ott. Vidnyánszky Attila ráadásul az én tanítványom. Én vittem főrendezőnek az Operaházba. Tőlem kért tanácsot, hogy elvállalja-e a debreceni színház vezetését. Tehetséges, szeretetre méltó ember volt. (…) Az, ami ez ügyben történt, két szempontból rossz. Egyrészt, amit ő meg ők a szemére hánynak a korábbi vezetésnek, annak a 40 százaléka igaz. Csak azt mondják, az a legveszélyesebb hazugság, amelynek a 40 százaléka igaz. Én már megengedhetem magamnak, hogy kimondjam a véleményem. Engem ez az orosz–ukrán háborúra emlékeztet. Amíg nem volt háború a két ország között, addig az oroszoknak sok mindenben igazuk volt. A Krímtől kezdve az ottani nemzetiségi kérdésig. Amíg el nem indultak a tankok. Onnantól kezdve semmiben sincs igazuk. Nálunk is ez van. Ahhoz képest, ami volt, a színművészeti egyetem tényleg lecsúszott. De! Van egy gyönyörű lakás a Duna-parton. Csak lepusztult kicsit. Rossz a berendezés, a falakon levált a tapéta, a fűtést is renoválni kellene. Ehelyett mindent lerombolnak. Nem felújítanak, hanem ledöntenek. Egy állami intézményt! Bécsben, amikor magánkézbe került a Staatsoper, akkora botrány kerekedett, hogy azonnal visszavette az állam. Most nálunk is egy kuratórium állt az intézmény élére, és a döntéseikbe nem szólhat már bele senki. Azzal, hogy magánosították, lezüllesztették az egészet.”

A beszélgetésben Szinetár Miklós azt is elárulta, efoglalja magát, igyekszik mindig valami hasznosat csinálni: „Felkért egy könyvkiadó, hogy írjam meg az önéletrajzomat.”