Márciusban két beszélgetésre is sor kerül a Free Egyetem keretein belül. A Freeszfe szabadegyetemi sorozatán nyílt egyetemi előadásokba tekinthetnek be a CEU Nádor utcai épületében.
Március 9. , 19 óra
Helyszín: CEU, Nádor u.15.
NEM A VALÓ HÁT: ANNAK ÉGI MÁSA – SOMLYÓ BÁLINT ELŐADÁSA A MŰVÉSZET METAFIZIKÁJÁRÓL
Az előadás arról a kérdésről szól, miért különbözteti meg magát a nyugati művészet tudatosan a valóságtól (minden virtuális kísértés dacára is), és mi köze van ennek az európai gondolkodás uralkodó hagyományához, amelyet (jobb híján, de nem elriasztásul) metafizikának nevezünk. Szó lesz arról is, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie, mint ahogy nincs is mindenütt így, valamint arról, hogy modern művészetfogalmunk, akár öntudatlanul is, mennyiben adósa az e modernitást megalapozó 17.-18. századi filozófiai gondolkodásnak.Somlyó Bálint esztéta, egyetemi oktató. Biológiát és esztétikát tanult az ELTE-n, évtizedek óta esztétikát tanít, előbb a Pécsi Egyetemen, utóbb az ELTE-n. Érdeklődésének középpontjában a 20. századi kontinentális művészetfilozófia áll, elsősorban Walter Benjamin életműve.
A programon való részvétel regisztrációköteles, regisztrálni az alábbi linken tudnak:
https://forms.gle/pFSvaxi5TbRPZmBf9

Március 10., 19 óra
CEU, Nádor u. 15.
BESZÉLGETÉS SZINETÁR MIKLÓSSAL
Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. Valójában egy legenda. Mindent tud, amit színházról, filmről, televízióról és főleg emberségről tudni lehet. Nagyon örülünk, hogy elfogadta meghívásunkat. Forgács Péter színházrendező fog vele beszélgetni ezen az estén, kötetlenül, szakmáról, múltról és jelenről.A programon való részvétel regisztrációköteles, regisztrálni az alábbi linken tudnak:
https://forms.gle/Hq1VViReTfCcPgRM8
A Freeszfe programsorozatában meghatározó filmes és színházi szakembereket hívnak el, és beszélgetnek velük. “Célunk, hogy azok az emberek, akiktől mi tanulni szeretnénk és akikkel beszélgetni vágyunk, bárki számára elérhetőek legyenek, ne csak a Freeszfe hallgatóinak jusson ez az élmény. A meghívás szubjektív alapon történik, a hallgatók ötletei alapján és az ő szervezésükben” – közölte a Freeszfe.