Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Szinetár Miklós: „Ha Oszter Sándor Amerikában születik, világsztár lett volna”

    2021. november 1., hétfő 08:53

    „Nagyon-nagyon gyászolok, nagyon szerettem, úgy hiszem, hogy ő egy elsőrangú filmszínész volt. Többször elmondtam már, hogy ha Amerikában születik, akkor világsztár lett volna belőle, így a magyar filmekben szerepelt egyedülállóan tehetségesen, szuggesztíven. Ha ott volt a képernyőn vagy a mozivásznon, nem lehetett másra figyelni. Hihetetlenül jelentős filmművész volt” – mondta Szinetár Miklós rendező az Origo-nak.

    „Főiskolai hallgató volt még, amikor én már a televízióban dolgoztam, és őt választottam a Rózsa Sándor címszerepére. Akkor nem volt ez egy kis kaland, egy főiskolai hallgatóval végigvinni egy nagy, több részes sorozatot, amelyet egy egész ország néz” – emlékezett.

    Barátságuk már-már legendás volt, feltétel nélkül bíztak egymásban, éppen ezért Bodrogit mélységesen lesújtotta szeretett barátja távozása. A Bors megkereste őt, alig találta a szavakat:

    „Nagyon megrázott Sanyi halála, azt hittem ő örökké élni fog. De úgy látszik Rózsa Sándor sem bír ki mindent, nagy fájdalom ez, olyan fiatal volt még…” – mondta röviden a Kossuth-díjas színművész.

    Nyertes Zsuzsa, Oszter barátja és színpadi partnere is kifejezte gyászát. Elmondt: alig várta a közös fellépésüket, ami már soha többé nem valósulhat meg. 

    Nyertes Zsuzsa és Oszter Sándor Márai Sándor A Kassai polgárok című művében férjet és feleséget alakítottak: a darabot november 5-én játszották volna Budapesten. 

    „Imádtam vele játszani, ő egy olyan ember, aki betölti a teret, mindenkihez volt egy kedves szava, mindig jókedvű volt. Szeretett élni, és tudott is, amit csinált, azt mindig végtelen szenvedéllyel csinálta, szerinte csak úgy érdemes, és igaza is volt… Nemrég találkoztunk, tele volt energiával, élettel…” – nyilatkozta a Borsnak Nyertes. „Egyszerűen nem tudom felfogni a halálhírét” – tette hozzá. 

    „Büszke vagyok rá, hogy a felesége lehettem a darabban. Eddig is játszottunk együtt, de mindig vígjátékokban, most meg egy nehéz drámában, élmény volt vele egy színpadon lenni. De a magánéletben is jóban voltunk, annyira örülök neki, hogy szép korukban újra egymásra találtak, a lányával is helyrejött a kapcsolatuk… Fel sem merem őket hívni! Csak nézem a falamon a régi képet, ahol a Gyertyafény keringőben játszunk, és folynak a könnyeim…” – mondta el a gyászoló színésznő. 

    Osztertől a közösségi oldalán Orbán Viktor magyar miniszterelnök is búcsút vett. „Isten veled, Betyárkirály! Nyugodj békében!” – írta a kormányfő.

    A színész lánya, OszterAlexandra is elbúcsúzott édesapjától:

    „Elment. Kiváló mesterem volt. Tanulj meg fiacskám komédiázni, tanulj meg kacagni, sírni ha kell! Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni….mert minden-minden csak komédia…! Hálás vagyok Neki mindenért. Igazán tudott élni! Az Élet színskáláján mindent megmutatott. Tudom, ezután is mindig velem lesz…” – írta közösségi oldalán Oszter Alexandra.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram