Március óta nézzük a színházi közvetítéseket, régi és új előadásokat, felvételről és élőben, ingyenes és fizetős tartalomként. Hogyan változtak a tartalom-előállítási és tartalomfogyasztási trendek a koronavírus-járvány első hulláma óta? Milyen tapasztalatai vannak a második hullámnak? Mit tudnak művészi vagy PR-szempontból nyereségként elkönyvelni a színházak? Jelennek-e meg új, kifejezetten az online médiumra kitalált színházi formák?

Milyen jogi kérdéseket vetnek föl az online közvetítések? Erről beszélgetett a Jó kérdés 2020. februári alkalmával Barda Beáta, a Trafó ügyvezető igazgatója, dr. Póka Júlia ügyvéd és Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója. Az NKA és az MMA támogatásával megvalósuló beszélgetést Seres Gerda újságíró vezette. 

A szerzői jogban járatos ügyvéd és a két színházvezető megegyezett abban, hogy a színházat az „itt és most”, illetve az együttlét jellemzi, a helyzetet mindketten lehetőségként és kényszerpályaként definiálták.

A lehetőségre Barda Beáta a „páneurópai színházi dívány” kifejezést használta, azaz most olyan nézőkhöz is eljutnak bizonyos előadások, amelyeket egyébként nem láthatnának. A közvetítések által megszűnnek a fizikai távolságok, sőt akár az országhatárok is, ami nemcsak azt jelenti, hogy mi érünk el eddig elérhetetlen színházakat, hanem a magyar előadások közönsége is bővül a külföld irányában.

Rudolf Péter még egy szempontot megemlített: azok a családok, amelyek nem engedhetnék meg maguknak a több színházjegy megvásárlását, most egyetlen jeggyel meg tudnak nézni bizonyos előadásokat. A Vígszínház igazgatója hozzátette, hogy a felvételeknek köszönhetően színháztörténeti korlenyomatot is kaphatunk, és a jelenlegi technikai lehetőségek hozzáadott értékekkel gazdagítják az előadásokat.

Egyikőjük sem beszélhetett nézőszámokról, de megerősítették, hogy nem ugyanazok a nézőszámok és az elvárások egy stúdiószínpadon játszott kortárs magyar darab, és egy hosszú szériát futó, már-már legendás zenés produkció esetében.

Velük egyetértésben Póka Júlia is beszélt a növekvő hozzáférés pozitív hatásokról, de mivel átmenetinek gondolja a jelenlegi állapotot, ezért nem tartja valószínűnek, hogy a live streamet, azaz az élő közvetítést, valamint a szintén nem letölthető on demand elérésre vonatkozó szerzői jogi szabályozás jelentősen változni fog.

Azt viszont elképzelhetőnek tartotta, hogy kisjogos kezelésben a közös jogkezelő szervezetek közreműködnek az előadó-művészi jogok beszedésében. Rudolf Péter kiemelte, hogy a pandémia váratlan helyzet elé állította a színházakat, és vannak területek, amelyre nincs precedens. 

A két színházigazgató beszélt arról, hogy a stream költségei nem mindig könnyen kigazdálkodhatók – már kérdés természetesen egy webinar a Zoomon, tette hozzá Barda Beáta –, hozzátéve, hogy a nézői elvárásnak megfelelő, magas színvonalú közvetítés technikai feltételei jelentős költséggel járnak. Leszögezték, hogy a szerzői jogot védendőnek tartják. A jogdíjakban minden esetben win-win helyzetre törekszenek, de beszámoltak arról is, milyen nehézségekkel kell szembenézniük e téren.

Póka Júlia elmondta, a főszabály a jelenlegi helyzetben is a felhasználással elért bevétellel arányos díjazásról szól. Az minden esetben szabad megállapodás tárgya, hogy a bevételből százalékos arányban vagy fix összegben részesedik-e a szerzői jogosult, de mivel erre nincsen összegszerű előírás, és már miniszteri rendeletek sincsenek, amik jogdíjakat szabnának meg, a színház és a művész között szabad megállapodás jön létre.

Véleménye szerint a színház és a művész érdeke között kompromisszumos megoldás lenne helyes és méltányos, azzal szemben, hogy a művészeket ebben a helyzetben lemondassák bármiféle díjazásról, ami ebből a fajta felhasználásból felmerülhet.

„Ők az egyik legnagyobb kárvallottjai ennek a járványos helyzetnek, a bevételük gyakorlatilag a nullához tendál – fogalmazott. – A streaming műfajnak azt a hátrányát látom, hogy egy picit azt a látszatot kelti, mintha nem állt volna le a színházi élet, és ezért nem összpontosul olyan figyelem a művészekre, akik bizony nagyon-nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak március óta.” 

Barda Beáta beszámolt arról, hogy december óta a Trafó sokszínűségéből adódóan a hét öt napján öt műfajjal jelennek meg az online térben. A kínálatban péntekenként kifejezetten erre a térre kitalált előadások, eredeti produkciók vagy a médiumváltás miatt szinte új alkotások láthatók. Barda Beáta szerint az adaptáció nem egyszerű, komoly végiggondolást igényel, de érdemes ezzel a kísérletezéssel a járvány utáni időszakra is kalkulálni.

Ezt Rudolf Péter megerősítette, de saját tapasztalataival egészítette ki. Ebből kiderült, hogy a kamera tud egy színész számára adrenalinfokozó lenne még akár üres nézőtér esetén is, de a musicalnek és a jól bejáratott vígjátéknak nem egyszerűen nem áll jól a közvetítés, de a végpóz vagy a nézői nevetés és taps hiánya miatti ritmusváltozás a közreműködő színészeket is nehéz feladat elé állítja. 

Kiderült, mind a Trafóban, mind a Vígszínházban próbálnak jelenleg is, több produkciót juttatnak el premierközeli állapotig, hogy a járványügyi korlátozások feloldásakor azokat rövid próbaidőszakkal tudják bemutatni. Esett szó arról, hogy az online vagy a televíziós közvetítés hogyan segítheti vagy gátolhatja az előadás promócióját, hogyan működhet egy limitált szériás produkció, például a vidéki színházak előadásainál akár az élő, akár egy archív felvétel közvetítése.

„A teltház fölött is el lehet adni jegyeket” – fogalmazott Póka Júlia, Rudolf Péter pedig attól beszélt, milyen emocionális töltete lehet egy darabtemetés közvetítésének.

Póka Júlia megjegyezte, nem véletlen, hogy a külföldi jogtulajdonosok szigorúan védik az elsődleges felhasználási formát, azaz az élő előadást: „Több évtizede töretlen gyakorlat az, hogy nem engedélyeznek kép- és hangfelvételeket pontosan azért, mert védik a produkcióknak az imidzsét.” Ezt pedig az otthoni nem professzionális eszközök képesek lerombolni. 

Abban egyetértettek, hogy a pandémia nem csupán a szerzői jogok, a műfajok vagy a marketing területén ösztönöz szemléletváltásra. „Azt végig kell gondolni, hogyan lehet szociálisan jobban gondoskodni magunkról és egymásról” – mondta Barda Beáta.