1970. március 21-én a Szkéné Együttes Keleti István és Varga Tamás rendezte előadásával, Weöres Sándor Theomachiájával nyílt meg a Szkéné Színház, amely 2020. március 21-én ünnepelte (volna) az 50. jubileumát. Ebből az alkalomból Jászay Tamás kritikus, szerkesztő, egyetemi oktató egy év alatt ötven interjút készített olyan alkotókkal, akik az elmúlt öt évtizedben valamilyen módon kötődtek a Szkénéhez, és lehetőség szerint ma is aktív kapcsolatot ápolnak a színházzal.
A kiadványban szereplő portrékat Éder Vera fotóművész, a layoutot és a tördelést a színház arculatát is tervező Korolovszky Anna készítette.
Az interjúkötetet szeretnénk alkotóink, SzkéNézőink, barátaink körében egy beszélgetés keretében is bemutatni március 25-én 19 órakor.
A moderátor – a Szkéné életét a kezdetektől követő – Nánay István kritikus, beszélgetőtársai:a szerző Jászay Tamás, Tana-Kovács Ágnes művészeti vezető, a színházat 30 évig igazgató Regős János és a társulatának 23 évig otthont adó Pintér Béla, valamint az egyetemi éveit is már itt töltő Scherer Péter.
Bízunk benne, hogy a nézőtérről is minél többen idézik majd fel régi vagy akár friss emlékeiket, élményeiket színházunkkal kapcsolatban.
A program ingyenes, mindenkit várnak szeretettel!
Részlet a szerző bevezetőjéből:
„A befogadószínház intézményének vállalt krédója a független – korszaktól függően először amatőrnek mondott, később alternatív, underground stb. címkékkel ellátott – mezőny sokféleségének meg- és felmutatása. De a Szkéné jóval több ennél: nem egyszerűen új előadások bemutatóhelye, (ko)producere, de a félmúlt magyar színháztörténetének alig kutatott szegmensében számos új formáció megalakulásának és felbomlásának tanúja, támogatója, sőt katalizátora is. A névsorolvasás már csak emiatt sem lehet teljes, így az összeállításkor a magunk szabta kereteknek kellett engedelmeskedni, hogy végül az ötven (meg nevek, címek, adatok formájában beléjük rejtett sok száz más) mozaikkocka kiadjon egy képet, amely valamelyest hasonlít és emlékeztet a tegnapi és a mai Szkénére.”
Részletek a kötet interjúiból:
„Furcsa az én színházi szerzői jelenlétem. Idegenkedem a kőszínházi kultúrától, de a menő kőszínházak nem is érdeklődtek utánam. Jószerével „vidéki” szerzőnek számítottam, amíg a Szkéné nem lett, ez viszont olyan helyszín, amit el tudok fogadni: a fővárosi otthonosságom a Szkénében kezdődött.” Háy János
„A Nézőművészeti több helyen dolgozik, de a Szkéné a bázisunk. Ez egy minőségi gyűjtőhely, ahol sokféle, nagyon jó színvonalú előadás megy – remélem, hogy a mieink csatlakoznak ahhoz a sorhoz, amiben Pintér Béla, Horváth Csaba vagy Szikszai Rémusz rendezései vannak.” Mucsi Zoltán
„Az akkor pályára lépők a »mindent szabad kipróbálni« érzését kapták a Szkénétől, meg ötleteket arra, hogyan lehet technikailag megoldani bizonyos részleteket. Az egész világról nagyon kvalitásos tanárok érkeztek, nem véletlen, hogy a táncosok imádtak oda járni.” FuchsLívia tánctörténész, kritikus
„A Szkéné legnagyobb előnye volt és maradt a közönségbázis. Sikk ide járni, és a hely közönsége eltér más színházakétól. Ebből adódik a Szkéné ismertsége: egy meghatározott, de egyre bővülő körről beszélünk, aminek a bázisát jó ideig szinte csak Pintér Béla jelentette. Ma már a Vádli, a Forte, a Nézőművészeti Kft. közönsége is hozzátartozik a teljes képhez. Nyugaton van hagyománya az ilyen típusú színházépítésnek, itt nincs: a Szkéné egyedüliként tett komoly lépéseket ebbe az irányba.” Fodor Tamás