Lengyel TamásSZFENagy ErvinPelsőczy RékaSodró ElizaÁgoston PéterSzabó Máté
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 2., csütörtök

    Színházi anekdoták kerülnek elő az OSZMI kincsestárából

    2020. június 18., csütörtök 11:05

    Ezekben a napokban – Gajdó Tamás válogatásában – színháztörténeti anekdotákat olvashatunk az OSZMI Facebook oldalán.

    Egyúttal arra biztatnak mindenkit, küldjenek a számukra kevéssé ismert színházi anekdotát a v.kovacs.annamaria@oszmi.hu e-mail címre 2020. június 21-ig max. 2 A/4-es oldal terjedelemben!

    A legérdekesebbeket szerkesztett változatban közzéteszik.

    Az első világháború „békebeli” humora

    Incze Sándor legendás színházi hetilapja, a Színházi Élet a papírhiány miatt az első világháború kitörése után hónapokig nem jelent meg. Az első háborús szám 1915 szeptemberében látott napvilágot. A főszerkesztő távollétében Korda Sándor, a későbbi világhírű filmrendező szerkesztette ekkor a lapot. A Színházi Élet rendszeresen tudósította olvasóit a frontokról, a bevonult színészek hőstetteiről, a frissen megalakult frontszínház működéséről, ám a hátországi színházi élet eseményei feledtették a háború borzalmait. 
    Ennek a furcsa atmoszférának érzékeltetésére néhány apró történetet választottunk: a világháborús Színházi Életekből valók – mégis hamisítatlanul békebeli anekdoták. 

    Az új próba

    A revizort próbáltak a Nemzeti Színházban. Hevesi Sándor vezette a próbát, és eljutott már oda, hogy a polgármester egész gratuláló társasága rájött a postamester révén az álrevizor svindlijére. És bejött a csendőr, és jelentette, hogy megjött az igazi revizor. 
    Ekkor Hevesi Sándor megállította a próbát: – Nem jó, csináljuk el még egyszer az egészet. Mikor a csendőr elmondja a mondókát, mindenki merevedjen meg a megdöbbenéstől!
    A színészek újra kezdték. Próbáltak megmerevedni, de nem tudtak. A gyors merevedési kísérlettől ingadoztak egy kicsit. – Megint nem jó – mondta Hevesi – kezdjük ezt a jelenetet még egyszer elölről!
    A színészek elkezdték még egyszer, elölről. De Hevesinek még mindig nem tetszett a dolog: – Ennek jól kell menni. Ha kell, itt maradunk délutánig, de ennek jól kell menni. Erre aztán Gál Gyula megszólalt: – Én nem próbálhatok, hirtelen súlyos beteg lettem. – Mi az? –kérdezte ijedten Hevesi. – Azt hiszem, nyakszirtmerevedést kaptam.

    Hevesi Sándor

    A fordítás

    Külföldi darab fordítását bízta egyik ifjú, kedves írónkra valamelyik színházunk igazgatója. Az író büszkén mesélte a kávéházban összes ismerőseinek a nagyfontosságú eseményt, elmondta, milyen nagyszerű új ötletei vannak a fordításához, milyen gőzerővel fogja megcsinálni, terminusra el kell készülnie stb. A többiek hallgatták és pukkadoztak. Az ifjú író és most már fordító másnap megkésve jelent meg a kávéházi törzsasztalnál. – Na, mennyire vagy a fordítással? – hangzott kórusban a kérdés. – Ó, már nagyon sokat dolgoztam. A legfontosabbal elkészültem. – Mi az? – Felvettem az előleget! 

    A temetés

    Egy ifjú színész, aki most katonai szolgálatot teljesít, búsan lógatja az orrát a kaszárnyaudvaron. A hadnagy odamegy hozzá: 
    – Magának mi baja van?
    – Szeretnék Aradon az anyósom temetésén jelen lenni.
    – Rendben van – szólt jólelkűen a hadnagy – három napi szabadság. A színész boldogan sétált ki a kaszárnyából. Másnap este a hadnagy meglátja kávéházban. Azonnal felelősségre vonja: 
    – Hát maga itt van? Miért nincs Aradon?
    – Minek menjek én Aradra, hadnagy úr?
    – Azt mondta, hogy meghalt az anyósa. 
    – Bocsánat, azt nem mondtam. Én csak azt mondtam, hogy szeretnék a temetésen jelen lenni. De sajnos, Aradon él, és a legjobb egészségnek örvend. 
    A színészbaka most kaszárnyaáristomból bámul az égre. 

    (Hevesi Sándor portréja
    Kossak felvétele, 1907)

    - Színházi pillanatok az Instagramon -