gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 23., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Színházi előadásokkal vár a Villa Romana Baláca Régészeti Park

    2023. július 6., csütörtök 18:30

    „Egy csepp Itália a Balaton mellett – Baláca élménypark” címmel indult útjára tavaly a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül megvalósuló eseménysorozat. A kulturális programok közül kiemelkedő helyet foglalnak el a színházi produkciók.

    Ezek idén augusztus 4–5–6-án kapnak helyet a Villa Romana Baláca Régészeti Parkban. A Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményében átélhető szabadtéri színházi élményeket a Veszprémi Petőfi Színház és a Székesfehérvári Balett Színház biztosítja.

    Két produkció érkezik a Veszprémi Petőfi Színházból nyáron Balácára. Megzenésített Petőfi-versekkel, látványos színpadképpel, a régmúltba visszakalauzoló előadással Topolcsányi Laura és Szomor György PETŐFiFJÚ című musicalje lesz látható augusztus 4-én, a Nádasdy Kálmán-díjas rendező, Szomor György színpadra állításában.

    A színpadi történetben, amely Topolcsányi Laura tollából született, olyan epizódok tárulnak fel a néző szeme előtt, amelyekről csak azoknak van ismeretük, akik valaha jobban elmélyedtek az ikonikus költő életútjában, a színpadon azonban átélhetően találkozhatnak a költő érzéseivel, küzdelmeivel, személyiségének alakulásával, életének olyan fontos eseményeivel, amelyek segítik megérteni őt és mindazt, amiben rendületlenül hitt, ami mellett mindig kitartott.

    Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas rendező elmondta: „Amikor belevágtam ebbe a csodálatos munkába, kicsit megrémültem, hogy ezt a hatalmas embert miképp jelenítsem meg, most pedig úgy gondolom, hogy »befolyásol« engem, hogy a jövőben hogyan álljak hozzá bizonyos dolgokhoz.” Azt is elmondta, az előadás teljes mértékben Petőfi-versekre épül, és azokat a pontokat, eseményeket, momentumokat villantja fel, amik fontosak lehetnek ahhoz, hogy még jobban megismerjük őt. „Jobban nem mesél senki Petőfiről, mint a saját versei. Aki eljön, az egy zenei kavalkádot fog kapni: rengeteg fajta stílus megjelenik: népzenei motívum, blues, balladák, rockszámok, szerelmi lírák, sanzon, komolyzene, balkáni zene.” Kiemelte, „a szöveghez és dalokhoz Madarász János csodálatos vizuális munkát álmodott meg”.

    „Mi minden nap Petőfi-kultuszban élünk. Érezzük, hogy ez a fantasztikus ember itt van velünk, kétszáz év után is. Ebben a kiemelt évben nagyon sok mindennel készülünk, és ezekkel az eseményekkel mindig kicsit közelebb kerülhetünk hozzá. Mi nem a forradalmárt szerettük volna bemutatni, úgy már ismerjük a versein keresztül, mi a személyiségét helyeztük a középpontba” – mondta el az előadás ötletgazdája, Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser.

    Augusztus 6-án a családok kapják a főszerepet, amikor a Romhányi József, Nepp József és Ternovszky Béla átiratában készült A Mézga család című mesejátékot tűzik műsorra a Jászai Mari-díjas Szűcs Gábor rendezésében. A produkció minden generációban nagy sikert arató családi vígjáték közkedvelt szereplőinek – Géza, Paula, Kriszta, Aladár, Maffia, Máris szomszéd és MZ/X – kalandjai a felnőtteknek nosztalgikus élményt, a gyermekeknek pedig izgalmas, vidám színházi kalandot nyújt.

    A színházi műfajkínálatot kiszélesítve, a régióhoz legközelebb eső professzionális balett-társulat is megmutatkozik két egyfelvonásos balettszínházi előadással. A Székesfehérvári Balett Színház a Prométheusz és az Idézőjelek című balettszínházi produkciókat viszi el augusztus 5-én a látogatóknak, mindkét darabot az együttes balettigazgatója, Egerházi Attila jegyzi koreográfusként.

    „Beethoven zenéje izzik, mint a tűz. A tűz olyan szimbólum, amely jól kifejezi az ember vágyát a fényre és az ismeretlen megismerésére. Az én értelmezésemben Prométheusz antihős. Ez a helyzet tragikomikus elemeket visz a történetbe, és a balett egyfajta burleszkké alakul át” – mondta el Egerházi Attila balettigazgató, koreográfus a Prométheusz című előadással kapcsolatban.

    Az Idézőjelek című táncszínházi előadásban a koreográfia az író, L. Simon László által kifejezésre juttatott megfoghatatlan, olykor szinte kimondhatatlan gondolatokat és érzéseket ragadja meg és teszi láthatóvá, miközben a szövegben rejlő kódolt üzenet a lélek számára letapogatható módon jelenik meg és táncköltészetként kel életre.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram