Az elmúlt években több ezer vendéget vonzó Séták Éjszakája utan, idén a legjelentősebb sétaszervező cégeket tömörítő Magyar Sétaszövetség Egyesülés megrendezi a Séták Hétvégéjét.
2022. július 1. és 3. között, három napon keresztül, országszerte hat településen (Budapest, Esztergom, Keszthely, Pécs, Sopron és Vác), több mint 90 tematikus városi séta közül válogathatnak a kultúra rajongói a következő cégek szervezésében: Budastep, hosszúlépés.járunk?, Imagine, Idegenvezetés-Dunakanyar, KÉK-Kortárs Építészeti Központ, Taschner Tamás (Napoleon-Vin), Zubreczki Dávid.
A Bűnös város sétán történeteket hallhatunk kurtizánokról és gyilkosokról, a Nagykörúton Rejtő Jenőgyermekkorának, pályakezdésének kultikus helyszíneit járhatjuk be, kis mellékutcákban bolyongva, az Epreskertben pedig egy rendhagyó sétaszínházi előadásnak köszönhetően utazhatunk vissza a múltba. A program a Magyar Képzőművészeti Egyetem fennállásának 150 éves évfordulójára készült – hívta fel a figyelmet a Fidelio.
A Séták Hétvégéje részletes programja itt érhető el.
Forrás: Fidelio, https://setaszovetseg.hu