Műegyetemi SzkéNéző Séta néven fut a Szkéné Színház és a Rakpart3 interaktív, havi rendszerességű sétatúrája a Műegyetemen, amely során nem csak a színház kulisszatitkaival, de a Gellérthegy és a Műegyetem történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők. A program kapcsán a túra vezetőjével, Görbe Márk művészettörténésszel és régiségszakértővel Dézsi Fruzsina beszélgetett.

Mikor kezdtél el a Műegyetem történetével foglalkozni?

Pontos időpontot nem tudnék mondani, de körülbelül négy évvel ezelőtt felkértek a Sétaműhelynél, hogy vezessek egy sétát Gellérthegyen. Ez a program a különböző, valaha a hegyen és környékén élt népek hiedelemvilágát mutatja be, így szó esik az egykor itt élt eraviszkuszok, rómaiak és pogány magyarok vallásáról, de részletesen beszélek a Gellért-hegy keresztény vonatkozásairól is. A hegy déli oldalán, melynek közelében a Műegyetem is található, a kelta időkben pogány áldozóhelyek voltak, de még izgalmasabb, hogy a középkorban azt tartották, hogy a boszorkányok a Gellérthegy tetejére járnak boszorkányszombatot ülni és ott vad orgiákon hódolnak a Sátánnak. 

Az egyik ilyen gellérthegyi sétámra jött el Csóka Tímea, a Szkéné kommunikációs vezetője, aki a Színház 50 éves jubileuma kapcsán felkért az interaktív Jubileumi Séta vezetésére. A színháztól szabad kezet kaptam a program kialakításánál. Korábban már foglalkoztam több építésszel és művésszel, akik közreműködtek az egyetem építésénél – például Pecz Samuval, Hauszmann Alajossal és Senyei Károllyal – így volt egy alap, amelyből – kiegészítve a Műegyetem történetével – össze tudtam állítani a sétát, mely már a Szkénére és környezetére fókuszál.

Művészettörténészként mit találsz a legérdekesebbnek a Műegyetem épületében?

A historizmus a kedvenc stílusom, mivel minden régebbi stílus elemeit feleleveníti, így például a reneszánsz, a gótika, a barokk formanyelve is visszatér, és esetenként még izgalmas keverék is lesz belőlük. A Műegyetem éppen akkor épült – a 20. század elején – amikor a historizmus mellett megjelent egy új stílus, a szecesszió. Így az épületegyüttesben rendkívül érdekesen jelenik meg egyszerre mindkét művészeti irány.

Ez annak is köszönhető, hogy az egyes épületrészeket más-más építész tervezett, így ízlésüktől függően a neoreneszánsz, a neogótika és neobarokkal kevert szecesszió egyaránt előfordul a Műegyetem épületcsoportja esetében.

Hogyan készülsz egy sétára?

Elég alapos vagyok, és nem is szeretem a véletlenre bízni a dolgokat, úgyhogy először minden sétát részletesen kidolgozok. Igyekszem a lehető legtöbb forrást felkutatni már az elején, de természetesen időről időre előkerülnek újabb és újabb adatok. Úgyhogy folyamatosan alakul a séta: egyrészt az egyre sokasodó források miatt, másrészt pedig – időtől, érdeklődéstől és kedvtől függően – én sem mindig ugyanazokat a történeteket mesélem el. Egy ilyen program nagyon interaktív, lefolyása jelentősen függ a résztvevők visszajelzéseitől és kérdéseitől is. 

Mi volt a legizgalmasabb kérdés, amit feltettek neked a nézők?

Amire rendszeresen rákérdeznek, az a huszártorony. Ez a könyvtárépület tetején helyezkedik el, és azért nevezzük így, mert úgy „ül” a tetőgerincen, mint a huszár a lován. Általában templomoknál figyelhetjük meg ezt az építészeti elemet a kereszthajó és a főhajó találkozásánál. A neogótikus stílusban tervezett műegyetemi könyvtár a tudás templomaként jelenik meg, ezért indokolt itt is a huszártorony megjelenése.

Petz Samu egyébként a raktári szárnyat bővíthetőre tervezte, így akár további öt emelettel is meg lehetne magasítani a helyhiány függvényében. Volt itt egy freskó is, amit Raksányi Dezső műegyetemi tanár festett, és az elmúlt évszázadok leghíresebb mérnökeit és találmányait ábrázolta. Ez sajnos elpusztult a második világháborúban, de az egyik sétán felmerült a kérdés, hogy vajon tényleg nem maradt-e meg belőle semmi?

A háború alatt a betört ablakok miatt teljesen beázott a fal, de arról nem találtam adatot, hogy a freskót leverték vagy csak levakolták. Előfordul, hogy a friss festés alatt megtalálhatók az egykori maradványok, de ezt falkutatás nélkül nem lehet megállapítani. Mindenesetre – nagy szerencsével – sikerült szereznem egy 1913-as műlapot a könyvtár falképéről és azt meg is mutatom a sétán résztvevőknek.

Miként illeszkedik a programba a Rakpart3 munkája?

A séta közepén van egy interaktív rész, ami megmozgatja a részvevőket. Én ezt nagyon szeretem, mert egyrészt föllazítja a séta menetét, másrészt így hamar közösségi hangulat jön létre a résztvevők között. Ezután mindenki sokkal oldottabban, bátrabban kérdez, elevenebbé válik a beszélgetés. Magának a Szkénének a történetét is a rakpartosok vázolják fel különböző színházi kulisszatitkokkal fűszerezve, és hát gyakran megesik, hogy a nézők a saját színházélményeikről kezdenek mesélni, egymásnak is ajánlva előadásokat. Ez mindig nagyon lelkesítő, az én esetemben is előfordult, hogy ilyen alkalom során felkeltették érdeklődésem bizonyos darabok iránt. 

Neked melyik a kedvenc műegyetemi történeted?

A Műegyetem helyén a millennium idején Konstantinápoly másolata állt, Somossy Károly nagyszabású vállalkozása volt ez. Róla röviden két dolgot érdemes tudni: egyrészt Krúdy szerint ő tanította meg Pestet mulatni, másrészt tíznél több nagyobb szórakoztatóipari vállalkozása volt, melyeket idővel mind csődbe vitt. A 1890-es években, a millenniumra készülvén, kitalálta, hogy megépítteti Konstantinápoly kicsinyített mását a mai Műegyetem helyén. Az így létrejött épületekben cirkuszi mutatványoktól kezdve a táncoló, Éva-kosztümös hölgyekig a legkülönbözőbb intellektuális szórakoztató műsorok kaptak helyet.

A vendégeket hajóval szállították Pestről, és természetesen tűzijáték is volt minden este. Tulajdonképpen egy mulatónegyedről beszélünk, ami csakhamar szintén csődbe ment, a terület ugyanis elég mocsaras volt egészen addig, amíg a Műegyetem számára ki nem szárították, így iszonyatos mennyiségű szúnyog volt itt. A mulatságok következésképp emiatt teljesen élvezhetetlenek váltak. Szegény Somossy, aki korábban az éjszakai élet császára volt, a halálakor már egy mosónőnél lakott abból a kegynyugdíjból, amit Rémi Tivadar üknagybátyám folyósított számára. 

Szintén érdekes a Műegyetem Kémiai pavilonja melletti Gellért téri bérház, amit Eraviszkusz háznak neveznek. Ugyanis az 1900-as évek eleji építésekor az alapozásnál találtak egy edényt, mely eraviszkusz és római pénzérmékkel volt tele. A kelta eraviszkuszok voltak az első olyan nép, akik elérve a mai Budapest területét, elsőként hoztak létre itt város jellegű települést.

A pénzes edényt valószínűleg már a római időkben rejthette el egy kereskedő a mocsárban. Sok hasonlóan izgalmas történet kapcsolódik a Műegyetemhez és környékéhez, nekem pedig az a feladatom, hogy a terület történetének felvázolása mellett, felhívjam a nézők figyelmét, milyen sok építészeti, művészeti különlegességgel találkozhatnak, amíg elérik a Szkéné Színház helyiségeit. 

Szerkesztette: Dézsi Fruzsina

A következő sétát február 27-én tartja Görbe Márk.