Színházi nevelési foglalkozás is csatlakozik a Tantermi deszka előadásaihoz Zalaegerszegen

A Tantermi deszka nevet viselő program a korábbi években több kortárs dráma keresztmetszetét kínálta elsősorban a középiskolások számára, akik ezeken keresztül saját generációs útkeresésükre láthattak rá, válaszokat kaphattak a kamaszkor kérdéseire.

A sorozat színházi felelőse, vezetője Mihály Péter színművész, a legújabb fejezet sikere pedig a teátrum színművészét, D. Varga Ádámot dicséri. A színművész két éve erősíti a társulatot, a nézők láthatták többek között az Elnémult harangok című színmű egyik főszereplőjeként. Ezúttal dramaturgként és rendezőként jegyzi a Közel a jóhoz címmel játszott zenés-verses összeállítást, amely a költeményeken keresztül a szerelem alakváltozásairól mesél a felnőttkor küszöbén álló tizenéveseknek. A műsor 17-18 évesek érettségét feltételezi, s hogy az alkotók ezt jól gondolták, azt az első előadáson részt vevő diákok reakciói igazolták – számolt be a Zaol.hu.

Folytatást itt talál.