gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Színházi összefogásra buzdít a Láthatáron Csoport az Oltalom Karitatív Egyesületért

    2020. október 7., szerda 08:24

    „Mi, a Láthatáron Csoport tagjai a mai naptól október végéig összefogást kezdeményezünk az Oltalom Karitatív Egyesületért, Iványi Gáborékért” – írja közleményében a társulat.

    A Láthatáron Csoport felajánlja az október 28-i HAGYATÉK című előadás bevételének felét és adománygyűjtő dobozt helyez ki minden előadásuk helyszínén, illetve minden előadás után felhívják a közönség figyelmét az Oltalom Karitatív Egyesület munkájának fontosságára.

    Fotó: Horváth Ágnes, Tóth Artin

    A Láthatáron Csoport közleménye:

    Az összefogás keretén belül október 9-én Banyamosoda című gyerekelőadásunkat karitatív módon visszük a Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium, MÁV telepére a gyerekeknek.

    Kérjük a többi független színházi társulatot, civil szervezetet, hogy álljanak mellénk! Ezt az alábbi módokon tehetik meg, de bármilyen egyéni kezdeményezést szívesen veszünk:

    • a színházi társulatok az előadásaik helyszínén elhelyezhetnek egy adománygyűjtő dobozt #osszefogasivanyigaborekert felirattal
    • felhívhatják a közönség figyelmét a kezdeményezésünkre, illetve kérhetik a nézők támogatását
    • posztunk megosztása is a támogatás egy formája lehet, hiszen a cél, minél több ember figyelmének a felhívása
    Fotó: Horváth Ágnes, Tóth Artin

    A Láthatáron Csoport adománygyűjtő dobozában az október 30-ig összegyűlt összeget az Oltalom Karitatív Egyesület számlájára utaljuk át. Amennyiben valaki egyénileg szeretné támogatni őket, az alábbi linken megteheti: https://oltalom.hu/hogyan-segithet/penzadomanyok/

    Ne menjünk el egymás mellett! Jusson eszedbe, egyszer te is kerülhetsz kilátástalan helyzetbe.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram