Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Színházzal a kirekesztés ellen – Megtekinthető a teljes beszélgetés

    2020. április 4., szombat 15:05

    A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés című sorozatában március 4-én két színművész, Farkas Franciska és Bányai Kelemen Barna, valamint egy színházvezető-rendező, Borgula András vendégeskedett.

    A Seres Gerda újságíró vezette beszélgetés alapján, a résztvevők személyes élményeiből általánosságban is levonhatjuk a tapasztalatot arról, mit lehet a színház eszközével a kisebbségekért és a kirekesztés ellen.

    Borgula András rendező, a Gólem Színház művészeti vezetője szerint nem érdemes címkézni az alkotókat, a színházakat vagy az előadásokat, mert csak jó és rossz színház létezik.

    Farkas Franciska – aki önálló előadása mellett a Független Színház projektjeiben is közreműködik, de a legtöbben valószínűleg filmekből, sorozatból ismerik – szintén azt vallja, mások nem mondhatják el róla vagy helyette, hogy ő mit érez.

    Bányai Kelemen Barna, a Katona József Színház művésze – aki Marosvásárhelyről indult, majd Szombathelyen játszott – szerencsésnek tartja magát, mert a pályáján címkékkel nem kellett megküzdenie. A magyar és a román színjátszás habitusa közötti különbséget érzékletesen ecsetelte: „Mind a kettő olyan, mint a medencébe ugrás, de míg a magyar színésznek mindent tudnia kell a víz hőmérsékletéről, a medence mélységéről, szélességéről, nem árt, ha jó úszó, és csak akkor veti bele magát, a román színésznek elég annyi, hogy úszni tud, majd aztán méri fel a medence mélységét. Nyilván mindketten vizesek lesznek, azaz a végeredmény valójában ugyanaz. Ebből a szempontból nincs jobb vagy rosszabb színházcsinálás.”

    A beszélgetés teljes leirata a Magyar Színházi Társaság honlapján olvasható.

    Összefoglalót a Papageno oldalán, ITT találnak.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram