Szirtes Ági, a Katona József Színház Prima Primissima Díjas művészét a Nők Lapja Ezotéria kiadása kérdezte.

A teljes interjú a Nők Lapja Ezotériában olvasható.

„Apám (Szirtes Ádám színész – a szerk.) Szigligeten filmet forgatott. Amikor a vonaton utazott, elámult a táj szépségén. Amikor megérkezett, elvarázsolta őt a falu. Éppen az Alkotóház kertjében, a patak partján forgattak, amikor észrevette anyámat, aki felhúzta a szoknyáját, hogy átkeljen a vízen. Meg akarta lesni, hogyan történik a filmezés. Apám meglátta őt, és odaszólt neki: ,,Kislány, belelóg a szoknyád a vízbe!” Anyám visszaszólt: ,,Ott ér, ahun van!” Aztán később apám sétálgatott a faluban, észrevett egy csodálatos barokk parasztházat, amelyet Esterházy grófné terveztetett az alkalmazottjának, a nagyapámnak. A nagyanyám pedig itt volt szobalány. Apám ezt a házat látva arra gondolt, milyen jó lenne, ha a falubeli szép lány itt lakna. Anyám akkor lépett ki a kertkapun, vízért ment a kútra. Apám megkérdezte: ,,Te itt laksz?” A válasz igen volt. Így kezdődött a kapcsolatuk, amiből házasság lett” – mesélte szüleiről szólva Szirtes Ági.

„Apám rengeteget volt távol, így aztán ő lett az én áhított szülőm. Anyámra hárultak a hétköznapok gondjai. Soha nem felejtem el, hogy anyám azt mondta: ,,Addig nem állhatsz fel az asztaltól, amíg a főzeléket meg nem eszed.” Ránéztem az órára, 13 óra volt, apám 14 óráig próbál, fél óra múlva itthon lesz. Elüldögélek én addig itt. Megjött apám, és azt mondta: ,,Margit, ne csináld ezt a gyerekkel!” Majd elő- vett egy tábla csokoládét. Ez egy példa arra, hogy gyerekként így nem volt nehéz apát jobban szeretni, anyát pedig kevésbé. (…) Anyám szigorúsága ellenére a gyermekkorom boldogan telt, mert összességében békén hagyott. Német nyelvű óvodába írattak, ahol nem éreztem jól magam. Egyszer csak a nap közepén úgy döntöttem, egyedül hazamegyek. Nem volt belőle cirkusz. Anyu megértette, és elfogadta, hogy nem akartam oda járni. Így voltam később az iskolai nyári táborokkal is. Helyette Szigligetre mentem, a nagyszüleimhez” – árulta el a színésznő.

A művészt arról is kérdezték, elmondható-e, hogy az életében a fontossági sorrend első helyén a munka áll:
„Ez régen így történt, manapság azonban már nem jellemző rám. A felnőtt gyermekemnek a társaságára én vágyom jobban. Inkább én hívom őt, és mindenféle indokkal megtalálom, csak hogy egy-két szót beszéljünk. De gyermekkorában nagyon sok időt töltöttem távol tőle. Azt hittem, hogy ez neki nem jelentett problémát. Ám egy-két felnőttkori nyilatkozatából kiderült, hogy nem volt könnyű a gyermekkora. Mivel ő is színésznő (Pálmai Anna – a szerk.), ugyanazokon a dolgokon megy keresztül, mint annak idején én. Ennek hatására azt mondja, hogy megérti a viselkedésemet. Például a főpróba hetén fél kilenckor már a színpadon álltam, és éjjel egy órakor értem haza. ? addig átment a szomszédba, ahol gondoskodtak róla.” 

Arról szólva, nem volt-e lelkiismeret-furdalása, kifejtette: „Nem, mert nem tudatosult bennem, hogy Anna egyedül van. Illetve egyetlen esetben volt lelkiismeretfurdalásom. Éppen főpróba volt, amikor telefonáltak a Petneházy Lovasklubból, hogy a lányom leesett a lóról, és eltört a karja. Nem tudtam elmenni, nem hagyhattam ott a színpadot, és más vitte el őt a kórházba. Ezt a helyzetet a civil emberek nem érthetik. Ahhoz tudnám hasonlítani a szituációt, mint amikor egy orvosnak szólnak, hogy hagyja ott a műtőben az éppen operált beteget, mert a gyerekének eltört a karja. Végül aztán utólag szembesültem ezzel a cselekedetemmel, és most már szégyenkezem az akkori döntésem miatt.”

Arról is faggatták, ha visszatekint az életére, mit tenne másként: „Sokat hibáztam, de hát ez vagyok én. Semmit sem tennék másként, mert ellenkező. Esetben más ember lennék.”

A teljes interjú a Nők Lapja Ezotériában olvasható.