Szirtes Tamás szerint a járvány után semmi nem lesz a régi. A Covid megváltoztatta a színház és a nézők kapcsolatát. A Madách Színház igazgatója az Indexnek adott interjút, melyben arról is beszélt, hogyan és mivel készülnek a következő évadra.
A Madách Színház 2022. februárjában tervezi bemutatni a nagyszínpadon a nemrég lezárult III. Madách Musical Pályázat győztes darabját, Derzsi György – Meskó Zsolt: Kazinczy, a tizenötödik című művét. A pályázaton, melyet új magyar musical megalkotására hirdetett meg a színház, kizárólag még nyilvános színpadi előadásra nem került művek vehettek részt.
A Madách Színház pályázatáról és a hátteréről Szirtes Tamás elmondta, hogy a musicalpályázat inspiráció arra, hogy új magyar zenés darabok jöjjenek létre, ennek ösztönzését régóta feladatuknak érzik.
„A korábbi pályázatok többféle tanulsággal jártak. Egyrészt nyilvánvaló lett, hogy az alkotóknak szükségük van inspirációra. Bár az alkotás belsőleg vezérelt folyamat, de azért kell a hívás és a kíváncsiság egy intézmény részéről, illetve kell a kényszer, ami a határidőt és a versenyt jelenti. Ez a pályázat csupán megadja a kezdőlökést azoknak a szerzőknek, akik egyébként is készülnek valamire.
A második tanulság, hogy nagyon fontos, hogy az élő színház beszálljon az alkotófolyamatba, mert a színdarab soha nem papíron, hanem a színpadon nyeri el a végső formáját.
A Madách Színház első két pályázata nagyon sikeres volt. A Csoportterápia végigjárta Magyarországot, egyik kedvenc darabja lett a vidéki színházaknak, nálunk is több mint tíz éve megy. Az Én, József Attila pedig nagyszerű előadás a Madáchban, tévéjáték is készült belőle, és amikor műsorra tűzzük, mindig zsúfolásig megtelik a nézőtér.” – fogalmazott.
Hozzátette: „A Madách Színház mindig is inkubátora volt a tehetségeknek. Ha valakivel ez a teátrum komolyan foglalkozott, az rendszerint fényes művészi pályát futott be. A Madách Színház mindig kényesen ügyel arra, hogy azok a fiatalok, akik nálunk kezdenek, megértsék a színház lényegét, megtanulják a szakmát és megtalálják az önbizalmukat.
A zsűriről szólva, kiemelte: „A zsűri öt tagjának személyes története a teátrum hosszú színházi korszakát fogja át. A legidősebb Müller Péter, nagysikerű, Kossuth-díjas író, aki a pályáját itt kezdte a Madách Színházban fiatal drámaíróként, dramaturgként. A teátrum benne van a sejtjeiben, a tradíciói, az értékszemlélete, a szakmaisága mind a Madách Színházból ered. A legfiatalabb korosztályt képviselő Tihanyi Ákos és Szente Vajk szintén a Madách Színház gyermekei. A derékhad pedig mi voltunk Kocsák Tiborral, a színház zenei vezetőjével. A döntés, amit hoztunk, jelentős tapasztalaton alapul, új megoldásokra nyitott és értékszemléletű zsűri tevékenységének egyhangú eredménye. (…)”
A Madách Színház igazgatóját arról is faggatták, milyen a jó musical: „A jó musicalnek érzékelnie kell a kort, amelyben születik. Igen reagálóképes színházi forma az egyéb színházi műfajokhoz képest. Igyekszik gyorsnak és naprakésznek lenni, tükrözni a világ változásait. Még tartott a vietnámi háború, amikor megszületett a Hair.
Amikor a nyugati társadalmakban megjelent az eszképizmus, azaz a menekülés a valóságtól, abban a pillanatban megszülettek a nagy fantáziamusicalek, a Macskáktól Az Operaház Fantomjáig.
Ezek mögött a művek mögött az a gondolat rejlik, hogy az emberek elégedetlenné váltak a saját életükkel, nem szerették, szűknek találták, és szívesen visszamentek az ősi, nagy, színes mesék világába. Tehát a jó musicalnek meg kell értenie, és lépést kell tartania a saját korával minden szempontból, technikailag is természetesen, hiszen mi a televízióval és a filmekkel versenyzünk. Lehet, hogy most a nagy, színes mesék erősödnek majd meg, mert az emberek még kevésbé akarnak tudomást venni az őket körülvevő világról, és még inkább kapaszkodnak a nagy, színes történetekbe.”
Szirtes Tamás az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a Covid utáni színház nem olyan lesz, mint előtte: „A Covid előtt a színházak aranykorát éltük. Az élet minőségéhez hozzátartozott a színházlátogatás, és semmifajta rossz nem tapadt hozzá. A színházbajárás egyértelműen öröm volt, hiszen a nézők információt, tudást, szórakozást, világnézetet kaptak a színházaktól, a nézők és a színház viszonya felhőtlen és problémamentes volt. A coviddal viszont megjelent a félelem a színházlátogatással kapcsolatban.”
Rávilágított: „El kell érjük azt, hogy merjenek újra színházba jönni. És ezen a ponton sok minden nem csak rajtunk, színházi embereken múlik. De az igen, hogy felismerjük, hogy a színház feladata megváltozott. Nem elég pusztán szórakoztatni, érdekesnek lenni, hanem mélyebb és nagyobb hatás kiváltására kell törekednünk. „
A teljes interjút ITT olvashatják!
(X)