Mit csinál egy színházi rendező és igazgató a karantén alatt? Rendez és igazgat, csak másképpen, mint ahogy szokott. Szirtes Tamással, a Madách Színház igazgatójával Szegő András készített interjút a Nők Lapjában. Lapszemle.

A Nők Lapja cikkéből:

A kérdésre, mit csinál a szél, ha nem fúj, mit csinál a színházigazgató, ha a járvány miatt nincs színház, Szirtes Tamás úgy felelt, ezt nehéz pontosan megmondani, de azt bízvást állíthatja, hogy a rendkívüli helyzetben sokkal több a munkája, mint amikor csúcsra jár az üzemeltetés.

„Ebben a kivételes állapotban sem állhatunk le, napi tíz-tizenkét órában muszáj ténykednünk erőnket megfeszítve, és folytonosan éreznünk, hogy még muszáj tenni ezt vagy azt. Erre nem lehet felkészülni, itt nincs rutin, nincs tapasztalat, pillanatról pillanatra jönnek a kérdések, amelyekre azonnal kell választ, megoldást találni. Folyamatosan kell tartani a kapcsolatot a nézőkkel, a százhatvan dolgozónkkal, dönteni kell a munkarendről, az apparátus működéséről, a gazdasági kérdésekről, az őrzésről, az adminisztrációról, közben felvázolni a jövő lehetőségeit, és fenntartani a hitet mindnyájunkban, hogy lesz folytatás, hogy szükségünk van egymásra” – számolt be a direktor.

A Madách Színház igazgatója hozzáfűzte: „A Madách Színház repertoárja él, és visszavárjuk önöket! címmel kis videókat készítünk produkcióink legsikeresebb dalaiból, és ezt a repertoárt feltöltjük a honlapunkra, a Facebook-oldalunkra, és bővítjük folyamatosan. Tudom, hogy a musical egyik nagy ereje a kollektív varázs, amikor a nézőtér és a színpad, a néző és az előadó egyetlen közösséget alkot, és ezt nem lehet pótolni, de valamennyire felidéz élményeket, így a spirituális kapocs megmarad közöttünk.”

Szirtes Tamás arról is beszélt, hogy ez a mostani keserves időszak nagy vizsgája az emberi kapcsolatoknak. Más úgy élni, hogy reggel elmegyünk, és este találkozunk, most huszonnégy órákat kell együtt eltölteni, bezárva.

„Sok minden derülhet ki, de én kicsit megnyugodva látom, hogy olyan nagyon elviselhetetlen azért mégsem lehetek” – tette hozzá.

Szirtes Tamást gyerekkoráról is kérdezte Szegő András, szóba került amikor kiskorában édesapja magával vitte a Rokonok forgatására. Erről így mesélt:
„Ez meghatározó élményem maradt. Egy forgatási szünetben belopóztam a díszletek közé, és mintha egy csodavilágba csöppentem volna! Ott bolyongtam, azt láttam, azt éreztem, azt tapintottam, mint percekkel ezelőtt az a sok hatalmas színészóriás, és én a helyükbe képzelhettem magam. Akkor történhetett bennem a nagy változás, mert attól kezdve csak ez a világ vonzott, ez gyújtotta lángra a fantáziámat, és ez a csoda azóta is tart. A színpad ugyanolyan mágia számomra. Előadások után, amikor a közönség már hazament, a színészek öltöznek az öltözőkben, a munkások pedig még nem láttak neki a díszlet lebontásának, mámort érzek, még egyszer ránézek. Ott a varázs, ott az imént befejezett előadás heve, a holnap este ígérete, és ez valami különös világba repít. Nem a vasakat, és nem a kötőanyagokat látom ebben, hanem az álmot.”

Szirtes Tamás az interjúban azt is elárulta, mit gondol a hiúságról, a Madách Színház nagy korszakairól, a musicalek erejéről, és arról is szó esett, hogy vajon otthon is rendez -e…

A teljes beszélgetést a Nők Lapjában olvashatják.