„A szeretet és a bizalom légkörében a szív és lélek is bátrabban rezzen meg” – vallja Oberfrank Pál, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az MMA rendes tagja. A Veszprémi Petőfi Színház igazgatója arról is beszélt az MMA oldalán, hogyan lehet a közönséget, a színházi közösséget összetartani egy világjárvány idején, és hogy milyen kapaszkodót nyújt a művészet, néha rendhagyó tartalommal és módon a hétköznapokhoz. Kurucz Éva interjúja.
– A „Közösségben a közönséggel” szlogenjük most különösen igaz a Veszprémi Petőfi Színházra, hiszen a pandémiás időszakban a rendkívüli helyzethez igazodva tavasszal maszkot készítettek, szilveszterkor pedig „házhoz vitte” a színház a szórakozást a nézőknek. Legutóbb, a magyar kultúra napján rendhagyó módon ünnepeltek a diákokkal a „Maradj otthon, majd mi megyünk” program részeként. A járvány miatti nehéz időszak arra is alkalmas volt, hogy új, kreatív művészi utakat találjanak a közönséghez?
– Mindenképpen. Az első pillanattól kezdve azon voltunk, hogy a közönséggel való kapcsolatot életben tartsuk, és minden eszközt bevessünk, amellyel segíthetünk a magunk módján, először a veszélyhelyzet kihívásainak hárításában, majd a lelki, mentális „elsősegélynyújtásban”. Több mint 170 alkalommal voltunk már a város és a kistelepülések terein élő, gyógyító, feltöltő színházi összeállításunkkal, amely leginkább táncdalokból, musical- és operettrészletekből, néhány versből vagy humoros jelenetből épül fel, változatosan. Eljutottunk az idősotthonokhoz is, ahová most „Idősek otthonainak lakói kérték, mi teljesítjük” műsorunkkal másodszor, harmadszor is igyekszünk erőt, kedvet, kitartást sugározni. Az online eszközöket csak kiemelt alkalmak esetén vettük igénybe, mint pl. a húsvéthétfői locsolás vagy a költészet napi rendezvény, de mi az élő színházban hiszünk, az „itt és most” közösségében. Azt a katarzist, amit a Himnusz eléneklése okoz egy lakótelep közepén szilveszter éjszakáján, együtt az erkélyeken és ablakokban álló emberek százaival, talán nem kell külön ecsetelni. És dalok is születtek, amelyek először óvatosságra, most pedig már az oltakozásra biztatnak.
– Tavaly májusban meghirdették az új évad programjait, igazi népszínházi kínálattal: „Az egy csók és más semmi” operett vagy Bródy Sándor: A tanítónő című drámája éppúgy szerepel a bemutatók között, mint a gyerekeknek szóló előadások, például a tavaly elhunyt Csukás István alkotása is. Mivel készülnek még, és leginkább hogyan? Egyelőre marad az online tér?
– Az operett-bemutatónkból sikerült az első tíz előadást lejátszani a második hullám előtt, és a „Hárman a padon”-ból is lement három este. A tervezett Mozart! bemutatónkat a jövő évadra halasztottuk, de helyette színpadra állítottunk egy musical-gálát, hogy a bérletes közönségünknek semmiképpen se okozzunk csalódást. A Játékszínben bemutattuk a Második teríték c. kétszemélyes darabot, és lesz még egy Csehov-bemutatónk is. A gyerekeknek elkészült a Kukamese, és mindjárt indulnak a Hagymácska c. új Kocsák-musical próbái. Mindig betartjuk a vonatkozó előírásokat, maszkban próbálunk, van többféle tesztünk. Ha bárkinek a legkisebb panasza jelentkezik, azonnal teszteljük és ha kell, intézkedünk. Büszkék vagyunk, mert Veszprémben e téren is elismerten élen járunk a védekezésben.
– A színház igazgatása mellett több darabot is rendez (például Csukás István: Keménykalap és Krumpliorr című művének színpadi változatát vagy az imént említett A tanítónőt is), és persze sok darabban játszik is. Meséljen ezekről az alkotói folyamatokról?
– A Keménykalap nagy öröm volt mindannyiunk számára, hiszen nagyon kedves a történet, remek az adaptáció, és a gyerekek és a felnőtt színészek találkozása két kutyussal körítve mindig sikert jelent. Szeretek a gyerekekkel dolgozni, mert olyanok, mint a szivacs, vágynak a szeretetre és az elismerésre, amelyet, ha megkapnak, a csillagokat is lehozzák az égből. A tanítónő esetében hasonló a helyzet. Ez az első felnőtt, prózai, nagyszínpadi előadás, amelyet színpadra állítok. Hangsúlyozom, hogy nem vagyok rendező. Színész vagyok, aki rendez. Itt, most azért, mert ez a legpraktikusabb megoldás a Színház szempontjából. A szeretet azonban itt sem elhanyagolható mozzanat. A szeretet és a bizalom légkörében a szív és lélek is bátrabban rezzen meg, márpedig szív nélkül játszani nem érdemes.
– Tavaly – a vírus miatt rendhagyó módon – augusztusban mutatták be Alessandro Baricco: Novecento című monodrámáját az Ön előadásában. A szárazföldön sosem járt, különös, egyszemélyes világot építő óceánjáró zongorista „legendája” milyen tanulsággal, útravalóul szolgálhat a ma emberének?
– Mindannyian kaptunk egy lehetőséget, egyetlenegyet. Egy testet, lelket, szellemet, történelmi pillanatot, egy országot, egy családot, egy koordináta-rendszert, ha tetszik, amelyben el kell igazodnunk, végig kell járnunk az utat. Nincs mód a menekülésre. Kilépni nem tudunk, csak legfeljebb valami végzetes, öncsonkító módon. Hogy ebből a néhány évből, évtizedből mit tudunk kihozni, az rajtunk múlik, legalábbis sok minden tőlünk függ. Számtalan példát látunk, hogy akár kegyetlen testi-lelki fogyatékkal is lehetünk egészek, boldogok. Sokat segít, ha képesek vagyunk túllépni saját belső korlátainkon, eltávolodni kicsit magunktól, hogy rálássunk az életünkre, és megszabaduljunk olyan fölösleges terhektől, beidegzésektől, megrögzöttségektől, a hatalom- és birtoklásvágytól, a szeretetlenségtől, amelyek végül csak boldogtalanságot, frusztrációt, irigységet, gyűlöletet keltenek. Az igazi szabadság belülről fakad, amelyet magunk teremthetünk meg önmagunknak. Az állandó, beteges (és sajnos nagyon magyar) megfelelési is igazodási kényszer vesztessé tesz.
– Végezetül: Hol látja Veszprémet az ország kulturális térképén? Mennyire tudják megszólítani nemcsak a régióban élő, de az ország más részeiről érkező, esetleg külföldi nézőket a kulturális/közösségi programokkal? És mennyire lehet mindez cél a jövőben? (Nyilván egy járvány utáni időszakban.) Gondolok itt az Érzékenyítő Fesztiválra vagy a Rátonyi Róbert Operettfesztiválra, ami kifejezetten a Petőfi Színházhoz köthető, de akár tágabb kontextusban például a „Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023” programjait is említhetnénk.
– Veszprém csodálatos adottságokkal rendelkező város a Bakony lábainál, a Balaton szomszédságában. Környezete, a kistérség, de a távolabbi kisebb, nagyobb települések is, számtalan kincset rejtenek. A megyeszékhely történelmi, vallási, építészeti, tudományos és művészeti szempontból is komoly hagyományokkal bír. Mára számos fesztiválja teszi híressé, és büszkék vagyunk arra, hogy Színházunk két fesztiválja is bekapcsolódott a kulturális forgatagba. A Rátonyi Róbert Operettfesztivál már a műfaját tekintve is nagy érdeklődésre számíthat, de a Lélektől lélekig Érzékenyítő Fesztivál az, amely igazán tükrözi filozófiánkat, szervesen épül működésünkre, mondhatjuk, hogy abból fakad. Hiszen az ember legmélyebb, legérzékenyebb pontjára fókuszál, mindazokra a sebekre, keresztekre, kihívásokra, amelyeket cipelünk a mindennapokban. Fontos számunkra, hogy felhívjuk mindannyiunk figyelmét arra, hogy mi emberek ebben is közösségben vagyunk, egymásra vagyunk utalva, egymást szeretnünk, tisztelnünk és felemelnünk elengedhetetlen. Az emberek nyitottak ezekre a kérdésekre, és a pandémia ezt a szellemiséget tovább erősítette, mármint azt, hogy egymás nélkül nagyon nehéz, és csak együtt, egymást erősítve lehetünk úrrá a kihívásokon. Senkisem mentes a rossztól, a betegségtől, végső soron az elmúlástól.
Az EKF 2023 éve lehetőséget ad arra, hogy nyissunk és még több embert szólítsunk és érintsünk meg, még több embernek adjunk reményt és erőt, biztatást az egymásra találásra. És mindezt úgy, hogy azt csinálhatjuk, amiben hiszünk, amiért élünk, amit minden nap teszünk, szolgáljuk a magyar művészetet, a magyar kultúrát és a magyar közönséget.